Óceániában és az Északi-sarkon találkozik a huszadik század történelme, a huszonegyedik század környezeti problémái és a fizika örökkévalósága.
A Föld éghajlatának felmelegedése miatt az évszázad végére kiolvadhat Grönlandon az a radioaktív hulladék, amit az Egyesült Államok hadserege még a hidegháború idején rakott le helyi katonai bázisán.
Az amerikaiak 1959 és 1967 között Camp Century néven üzemeltettek katonai kutatóközpontot az ország északi részén. Az itt végzett munka leginkább a harmadik világháborúra való felkészülést szolgálta. Tervbe vették például, hogy nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális rakétákat telepítenek a jégbe ásott alagútrendszerbe, ezekkel az első szovjet atomcsapást túlélve mérhettek volna ellencsapást. A célra mintegy három kilométernyi alagutat ástak a jégben, de amikor kiderült, hogy a jég nem eléggé stabil, elálltak tervüktől és nem is hozakodtak elő vele a dán félnél.
Grönland ugyanis a Dán Királyság autonóm része és az Európai Unió társult területe. Az itt élő hatvanezres, inuit többségű lakosság uniós állampolgár, és szintén úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül. A területet borító jégréteg állapotát az erre hivatott dán intézmények ellenőrzik. Legutóbb 2023 májusában jelent meg olyan tudományos publikáció, amelyben a szakemberek megállapították, hogy a globális felmelegedés nyomán a jég itt gyorsabban olvad, mint azt korábban feltételezték.
A Camp Centuryt 1967-ben kiürítették és a bázis energiaellátását biztosító atomerőműből származó, többnyire folyékony sugárzó hulladékot más veszélyes vegyi anyagokkal együtt a helyszínen hagyták. Az amerikai kutatók által végzett jégfúrások azt mutatták, hogy a környék legutóbb 400 ezer évvel korábban volt jégmentes, és
nem feltételezték, hogy ez belátható időn belül megváltozik.
Először egy 2016-ban közölt kutatás jutott olyan megállapításra, hogy 2090-re olyan helyzet alakulhat ki, hogy nagy mennyiségű radioaktív anyag, 200 ezer liter gázolaj, jelentős mennyiségű poliklórozott bifenil vagy PCB néven ismert, 1979 óta betiltott, nem lebomló vegyi anyag és 24 millió liter kezeletlen szennyvíz kerülhet a környezetbe. A szilárd nukleáris hulladékot eredetileg 35 méter mélységben helyezték el, ez az olvadással mélyebbre kerül – 2090-re várhatóan 67 méter mélységben lesz.
Más klímamodellek 2135 és 2179 körülre tették a helyi környezeti katasztrófát. A bázis területét monitorozó dán program megállapítása szerint ugyanakkor a lehulló hó mennyisége folyamatosan meghaladja az olvadás mértékét, így a veszélyes szennyező anyagok 2100 előtt biztosan nem szabadulhatnak ki.
Nem ez az egyetlen helyszín, ahol az Egyesült Államoknak gondjai vannak a hidegháborús nukleáris hulladékkal. Az óceániai Marshall-szigeteken a tengerszint emelkedése miatt kerülhet sugárzó anyag a helyi ivóvízbe és élelmiszerbe.
Robert Hayes, az Észak-Karolinai Egyetem professzora az ABC Newsnak elmondta, hogy az amerikai hadsereg az ötvenes évek végén és hatvanas évek elején az itt végrehajtott kísérleti hidrogénbomba robbantásai nyomán maradt sugárszennyezést (eszközöket, járműveket) igyekezett feltakarítani. A hulladék kezelése a korszak fogalmai szerint alapos volt, de a számításból itt is kimaradt, hogy hosszú távon milyen környezeti változások következhetnek be.
A hadseregnek sietősebb volt a hidegháború idején. Visszatekintve jobb munkát végezhettek volna
– vélekedett Hayes.
Az amerikai kormány szerint nem olyan nagy a veszély, a helyi lakosságot azonban értelemszerűen nyugtalanítja a lehetőség, hogy elbúcsúzhatnak szigetüktől.
A radioaktív hulladék esetében az egyik fő kérdés, hogy a bennük található izotópoknak, vagyis radionuklidoknak mi a felezési ideje. Ez pár évtől több tízmillió évig terjedhet. Maga a hulladék is több veszélyességi kategóriába tartozhat: az alig szennyezett gumikesztyű alacsony, az erősebben sugárzó tárgyak közepes, a feldolgozást és hűtést igénylő anyagok, mint a reaktorok elhasznált fűtőelemei, magas veszélyességű radioaktív hulladékoknak számítanak.
Grönlandon az amerikai szakemberek szerint a hosszú felezési idejű radionuklidokat a Camp Century felszámolása idején elszállították. A hátrahagyott anyagok egyrészt részben felezési idejükön túl vannak, másrészt– ha egyszer az olvadás kiszabadítja őket – jelentősen felhígulnak.
A Marshall-szigeteken valamivel rosszabb a helyzet, a plutónium már most kimutatható a környezetben, bár ott is jelentős hígításban.
Az amerikaiak szerint, mire az ember okozta a klímaváltozás erre a pontra jut, a sugárzó anyag kiszabadulása már a kisebb problémák közé fog tartozni – ezt azonban a grönlandi és Marshall-szigeteki polgárok aligha köszönik meg.
(Borítókép: A sugárszennyezett hulladék tárolására szolgáló Runit-kupolát egy atomrobbanás krátere fölé építettek. Fotó: Wikipédia)