Ősemberi ruhák nem maradtak ránk, de pár százezer éve kifejlődött ruhatetvek igen. Ugyanakkor, ha az időjárás nem indokolja, az ember nem feltétlenül vesződik öltözködéssel.
Az ember elődei, miután lemásztak a fáról és felegyenesedtek, elveszítették a szőrzetüket, így szükségessé vált valami, ami megvédi a testüket az elemektől. A célra megfelelő könnyű és puha dolgok azonban hamar szétesnek és megsemmisülnek. Ezért nagyon nehéz megállapítani, hogy az ember pontosan mikor és milyen formában kezdett ruházkodni.
A régészek természetesen nem adják fel, és közvetett nyomokból is levonnak következtetéseket. Ilyen nyom lehet egy tű vagy ár, nyúzás nyomai a csontokon, vagy a tetvek.
Próbáltuk megérteni, hogy milyen evolúciós változásokon mentek át a tetvek annak következtében, hogy az emberek elvesztették a szőrüket és ruhát húztak
– mondta a Live Science-nek a Floridai Egyetem biológusa, David Reed, aki ezeket az emberen élő élősködőket kutatta.
A tetvek szeretnek specializálódni: amíg elődeinket szőr borította, addig a testen mindenütt előfordultak, így utóbb ami a hajon él, az nem él meg a fanszőrzeten. A DNS elemzése alapján a két faj útjai 3 millió éve váltak szét. A genetikai adatok alapján az ember 1,2 millió évvel ezelőtt vált csupasszá, s a folyamat minden jel szerint több mint egymillió évig tartott.
Létezik ugyanakkor a ruhatetű. Ez, ahogy a neve mutatja, az emberi ruhákat választotta élőhelynek, és egy sor különböző szöveten és anyagon képes megkapaszkodni. A ruhatetű mintegy 170 ezer évvel ezelőtt, az utolsó előtti jégkorszak idején vált önálló fajjá. Az emberek ebben a korszakban már rendszeresen hordtak ruhát, de a kezdetek még korábbra nyúlnak vissza.
A németországi Schöningenben, egy őskőkorszaki lelőhelyen talált csontok arra utalnak, hogy a Homo heidelbergensis már 300 ezer évvel ezelőtt medvebundát készített magának.
Amikor megnyúznak egy állatot, a vágások a bordákon, a koponyán, a mellső és hátsó lábakon haladnak. Összehasonlítottuk ugyanebből a korszakból származó, más lelőhelyeken talált csontokkal, ott is voltak vágásnyomok a koponyán, a mancson és a lábon. Mindez arra utal, hogy ebben a korszakban már hasznosították az elejtett medvék bőrét
– mutatott rá Ivo Verheijen, a Tübingeni Egyetem doktori hallgatója, aki kollégáival 2023 áprilisában közölt tudományos cikket őskőkori medvebőrökről.
Ekkoriban két fokkal hűvösebb volt a globális átlaghőmérséklet, s annyi biztos, hogy valamilyen módon a melegedést szolgálta a szőrme. A medvebőrből nem feltétlenül készült bekecs, elképzelhető, hogy sátor borításaként és szőnyegeként használták, bár Verheijen szerint mindenképpen szükség volt valamilyen ruhaszerűségre, mert a vadászathoz és élelemszerzéshez sokat kellett mozogni.
De ha az ősember 300 ezer éve szőrmebundában nyomult, miért csak 170 ezer éve jelent meg a ruhatetű? A különbség valószínűleg a ruhaviselés szokássá válásából adódik. Az ember ugyanis, ha az időjárás engedte,
azonnal ledobta a subát
– a nem viselt ruha viszont nem élhető környezet a ruhatetűnek.
A legutóbbi jégkorszak idején az ausztrál bennszülöttek barlangokba húzódtak, ahol megtalálták több mint tízezer éves nyúzó és bőrlyukasztó eszközeiket – amikor viszont jóra fordult az idő, egyszerűen ruha nélkül éltek tovább.
Ebből még egy dolog kiderült: hogy az emberek ruha nélkül is igénylik a divatot. Az aboriginek ezt bőrdíszítéssel, hegekkel és a hajukra és bőrükre kent festékekkel oldották meg.