Index Vakbarát Hírportál

Bajban lehet az Apple: óriásper indul ellene az Egyesült Államokban

2024. március 22., péntek 09:38

A zárt rendszerben és a versenytársakkal szembeni viselkedéssel vannak alapvető problémák, a streaming, a fizetési szolgáltatások, az autós integráció, és a szuperalkalmazások terén is. lllegális monopólium építésével vádolják az elmúlt évtized legértékesebb vállalatát.

Trösztellenes pert indított az Apple ellen az amerikai igazságügyi minisztérium és 15 állam, amiért a cég akadályozza, hogy versenytársai zárt ökoszisztémáján belül versenyezhessenek, például az iPhone telefonok funkcióival integrált alkalmazásokat kínálhassanak, így végeredményben felveri az árakat.

A vádak több problémás gyakorlatot is említenek: a platformok közötti (például Androiddal is működő) csevegőprogramok tiltását, erővel való visszaélést a streamingszolgáltatások piacán, a digitális fizetési megoldások korlátozását és a más gyártóktól származó okosórák használhatóságának korlátozását. Az ügy érinti a Spotify-jal szembeni viselkedést, a CarPlay esetében az autós integráció piacán kialakult helyzetet, továbbá az úgynevezett szuperalkalmazások elleni tisztességtelen versengést. (A szuperalkalmazások a sok népszerű funkciót, csevegést, fizetési rendszert, videómegosztást és minden mást is egyesítő szolgáltatások – az egyik első ilyen volt a kínai Tencent által fejlesztett WeChat, és ilyenek a Meta felénk is népszerű különböző szolgáltatásai.)

Az Apple-t 1976 áprilisában alapították a kaliforniai Szilícium-völgyben fekvő Cupertinóban, az azóta eltelt majdnem fél évszázadban a világ egyik legértékesebb vállalatává nőtte ki magát (egy évtizedes uralkodás után a mesterségesintelligencia-forradalom fonalát jobban elkapó Microsoft taszította le őket az első helyről idén januárban). A XXI. század elején elterjedt mobil informatikai eszközök térnyerésében folyamatosan az élen jártak, 2007-ben az első iPhone-nal, az iPad tablettel, az Apple Watch okosórával. 

Az Apple-nél a kezdetekig visszanyúló hagyomány, hogy eszközeik 

zárt rendszert alkotnak,

a versenytársakkal, nem vagy csak kevéssé kompatibilis operációs rendszereket és szoftvereket használnak. Mindez idővel ahhoz vezetett, hogy mára a saját rendszerében, saját szolgáltatásaival a saját szabályai szerint versenyez a konkurenciával. Az amerikai állam az elmúlt 14 évben háromszor fogta perbe őket a tisztességes piaci verseny szabályainak megsértése miatt.

Az Apple képviselői a most indult eljárásra, perre reagálva, úgy vélték, hogy az amerikai igazságügyminisztérium több pontban is félreérti a technika működését. Fred Sainz szóvivő szerint a per

azt fenyegeti, akik vagyunk, azokat az alapelveket, amelyek alapján megkülönböztethetőek vagyunk a heves piaci versenyben.

A per következményei jelentősek lesznek a piac számára, de a végső döntéstől több évre vagyunk. A Microsoft ellen indított hasonló kaliberű és jellegű antitröszt eljárás 1998-tól 2001-ig tartott. Az elemzők a párhuzamokkal kapcsolatban rámutattak, hogy annak idején a Microsoft jóval komolyabb piaci fölénnyel rendelkezett az asztali számítógépek operációs rendszereinek piacán – az a per az akkor feldarabolással fenyegetett Microsoftra nézve előnyös döntéssel zárult.

A fent említett versenyjogi ellentétek miatt gyakorlatilag ugyanezen kérdésekben párhuzamos pert indított az Apple ellen az Európai Unió is

(9to5Mac, CNBC, The Verge)

Rovatok