Index Vakbarát Hírportál

Legóból épülhetnek az első holdbázisok

2024. július 1., hétfő 16:31

Napról napra közelebb kerülünk ahhoz, hogy ismét embereket küldjünk a Holdra, ezzel pedig ahhoz is, hogy kialakítsuk az első bázisokat a Föld körül keringő égitesten. A feladat rendkívül sok tervezést igényel, és számos problémát is felvet, a megoldást azonban egy egyszerű de mégis nagyszerű fejlesztés nyújthatja: a lego. Az Európai Űrügynökség már szorosan együtt dolgozik a dániai székhelyű vállalattal, hogy olyan építőkockákat fejlesszenek, amelyek aztán akár egy esetleges holdbázis építésére is alkalmasak lehetnek. Hogy mindebből végül mi lesz, az persze még kérdéses, a próbajelleggel létrehozott első űrkockák azonban kifejezetten biztatóak.

A legókockák gyermekek és felnőttek millióinak segítenek abban, hogy kiéljék kreativitásukat, szó szerint végtelen a lehetőségek tárháza, bármit meg lehet építeni az elemekből kellő képzelőerővel és kitartással. Most azonban úgy néz ki, hogy a vállalat még komolyabb szintre emelné azt, hogy pontosan mit is lehet legóból építeni. Nem mintha a Lánchíd oroszlánjának élethű mása ne lett volna egy szemkápráztató gigaprojekt, a dániai székhelyű vállalat mostani terve azonban minden eddigi elképzelést felülmúl:

Ugyanis az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen elkezdtek azon dolgozni, hogy hogyan lehetne legokockákból bázisokat építeni a Holdon.

Persze nem az eddig megszokott, a szivárvány összes színében pompázó műanyag kockákra kell gondolni, hanem valami sokkal jobbra – de mégis honnan jött ez az ötlet?

A NASA és az ESA is hosszú évek óta gondolkodik azon, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabb módon holdbázisokat építeni. Mivel a Föld körül keringő égitesten semmilyen általánosságban vett bázisépítésre használható alapanyagot nem találhatunk, ezért logikusnak tűnhet, hogy mi vigyük fel azokat rakétákkal a Földről – ez azonban túl költséges és hosszú folyamat lenne, egy úttal vélhetően nem is lehetne kellő mennyiségű alapanyagot feljuttatni.

Éppen ezért dolgozik azon az ESA, hogy úgy oldják meg a bázisok felépítését, hogy a Földről csak minimális mennyiségű nyersanyagot kelljen felszállítani, javarészt pedig a Hold adottságait használják ki. Ilyenkor jön képbe a lego, a regolit, és persze a 3D-nyomtatás.

Lépésről lépésre, kockáról kockára

Mint ismeretes, a Hold felszínét egy regolitnak nevezett, kőzet- és ásványdarabkákból álló finom réteg borítja, amit viszonylag könnyen fel lehetne használni úgynevezett űrtéglák készítéséhez – az egyetlen probléma csak az, hogy a Földön nem sok holdi regolithoz hasonló anyag áll rendelkezésre, amivel kísérletezni lehetne.

Az Európai Űrügynökség számára azonban ez nem igazán jelentett problémát. Fogtak egy 4,5 millió éves meteoritot és felaprították azt – végül ez a porszerű anyag képezte annak a masszának az alapját, amit végül 3D-nyomtatással legókockák formájára alakítottak. És hogy miért pont lego? Mert a kockák kialakítása rendkívül egyszerű, de ami még fontosabb, hogy rögzítőanyag nélkül is képesek tökéletesen egymáshoz tapadni.

Még soha senki nem épített bázist a Holdon, ezért nemcsak azt kell kitalálnunk, hogyan építjük meg, hanem azt is, hogy miből, mivel semmilyen anyagot nem vihetünk magunkkal.

fogalmazott Aidan Cowley, az Európai Űrügynökség tudományos munkatársa, később hozzátéve: „A csapatom és én imádjuk a kreatív építkezést, ezért az az ötletünk támadt, hogy megvizsgáljuk, vajon az űrporból lehet-e a Lego-kockákhoz hasonló téglákat formálni. Az eredmény lenyűgöző lett, és bár a kockák a szokásosnál kicsit durvábbnak tűnnek, fontos, hogy tapadóerejük ugyanúgy van, lehetővé téve számunkra, hogy teszteljük a terveinket.”

Ön is megnézheti

A lehetséges holdinfrastruktúra fejlesztésében játszott kulcsfontosságú szerepük bemutatásának érdekében a Lego és az ESA világszerte kiállít néhány olyan legókockát, amit a 4,5 millió éves meteoritból formáltak, ezeket pedig akár ön is szemügyre veheti. Az Egyesült Államokon belül Minnesota, Florida, Chicago, Kalifornia és New York államokban lehet majd olyan üzletekkel találkozni, ahol ott lesznek az űrkockák, ezenfelül Európába is jut majd néhány darab: Londonban, Münchenben, Kölnben, Koppenhágában, Barcelonában, Párizsban és Amszterdamban lehet majd közelebbről is szemügyre venni a Lego és az ESA együttműködésének gyümölcsét.

(Borítókép: Regolitból 3D-nyomtatott legókocka / Fotó: Európai Űrügynökség / ESA) 

Rovatok