Index Vakbarát Hírportál

A Nasa marsi életkörülményeket szimulált és űrállomást épít

2024. július 8., hétfő 06:00

Szombaton véget ért a Chapea-kísérlet, melyben a Marshoz hasonló körülményeket éltek át az önkéntesek. A Gateway űrállomás pedig a holdra szállás előtti pihenőként szolgálhat akár négy űrhajósnak is.

A Chapea-kísérletben négy önkéntes, két nő és két férfi vett részt, akik összesen 378 napot töltöttek el Houston mellett egy 160 négyzetméteres létesítményben – írta meg a hvg.

A program célja a Holdra és később a Marsra űrhajósok juttatása. Ehhez kapcsolódik szorosan az Artemis-program, melynek távlati célja egy Hold-bázis létrehozása.

Julie Kramer, a NASA műszaki vezetője közölte: a program lehetővé teszi „fontos tanulságok levonását az összetett rendszerekről és jóval biztonságosabbá fogja tenni az utazást a Marsra és vissza”. Továbbá bejelentette, hogy 2025-ben és 2027-ben is terveznek hasonló kísérletet.

Az első alkalommal még nem kiképzett űrhajósok vehettek részt a programban, hanem 30 és 55 év közötti önkéntesek, akik egészségesek, motiváltak, természettudományos végzettséggel rendelkeznek, amerikai állampolgárok, legalább ezer repült órát töltöttek levegőben és nem dohányoznak.

Ugródeszkát építenek a Hold-expedícióhoz is 

Mindeközben az is kiderült, hogy a NASA egy új űrállomást is épít, amelyet Hold körüli pályára fognak állítani.

A Gateway űrállomás egy holdra szállás előtti pihenőhelynek készül, melyen négy űrhajós osztozhat egyszerre.

CÉLJA ELSŐSORBAN AZ ÁLLANDÓ EMBERI JELENLÉT BIZTOSÍTÁSA LESZ A HOLDON A KÉSŐBBIEKBEN, VALAMINT MÉLYŰRI MISSZIÓK INDÍTÁSÁBAN IS SZEREPET KAPHAT. 

Mire ez elkészül, mellette már három űrállomás is állna, melyekből a Nemzetközi Űrállomás (ISS), a kínai Mennyei Palota már működőképes, valamint egy új orosz állomás is készül. Jelenleg öt szervezet dolgozik a Gatewayen, a NASA-n kívül részt vesz benne az Európai Űrügynökség (ESA), a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA), a Kanadai Űrügynökség (CSA) és az Egyesült Arab Emírségek Mohammed Bin Rashid Űrközpontja (MBRSC).

Sikeres tesztek esetén ez lesz az első napelemes űrhajó, mely összesen hét nap alatt kerülné meg a Holdat, és állandó összeköttetésben állna a Földdel. Azonban az építésében vannak hátráltató tényezők, ugyanis a SpaceX Starship űrhajó tesztelése lassabban megy a vártnál. Emiatt a korábban említett Artemis misszió is csúszik.

Rovatok