Index Vakbarát Hírportál

Innen ismerhető fel egy deepfake arc, a szemük sem áll jól

2024. július 18., csütörtök 09:37

A gépek nem úgy ismerik a világot, mint mi, ezért eltévesztenek bizonyos szimmetriákat.

A mesterséges intelligencia egy ideje már képes olyan arcképeket generálni, amiket a valódiaknál is hitelesebbnek gondolunk, mégis vannak olyan pontok, ahol felismerhető a hamisság. Legutóbb csillagászok körében, az angol Királyi Csillagászati Társaság éves találkozóján vetődött fel egy ilyen, ahol kiderült, hogy a galaxisok alakjának leírására használt módszerrel tudták szűrni a deepfake arcokat.

A jelenséget Adejumoke Owolabi, a Hulli Egyetem mesterszakos hallgatója ismerte fel, és a lényeg nem túl bonyolult: egy valódi arcképen mindkét szemben ugyanaz a világ tükröződik, a fény ezért teljesen szimmetrikus, a generált arcokon azonban nem.

A mesterséges arcon a szemben megcsillanó fény nem fizikai, hanem stilisztikai kérdés. Mindez egy kis programozással kiküszöbölhető ugyan, de a csillagászokat így sem lehet becsapni. A morfológiai elemzéssel és a Gini-eloszlás vizsgálatából az is kiderül, ha a fények szimmetrikusak, csak nem úgy, ahogy kellene.

Hamis kapások előfordulnak, de  a csillagászok szerint ez akkor is fontos fegyver a deepfake elleni egyre elkeseredettebb küzdelemben.

Ha folyamatosan fejlődik is, a valóság elemző ismerete folyamatosan a mesterséges intelligencia gyengesége. A jelenlegi felismeréshez nagyon hasonló volt pár évvel ezelőtt, hogy az algoritmus többnyire elmulasztja, hogy teljesen kerek pupillát rajzoljon az embereknek. Ugyanide tartozik az az emlékezetes gyengeség, hogy a képgenerátorok tapasztalatok vagy anatómiai képzettség hiányában nem tudnak normális emberi kezet generálni.

(Futurism)

Rovatok