Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk autóit jövőre már humanoid robotok építhetik

2024. július 23., kedd 15:35

Egyre bizakodóbb robotjaival kapcsolatban Elon Musk, aki szerint az Optimus névre keresztelt humanoid robotja már 2025-ben megkezdheti a munkát a Tesla gyáraiban, egy évvel később, 2026-ban pedig akár a tömeggyártása is megkezdődhet. Optimus a végső tervek szerint 170 centiméter magas és 56 kilogramm lesz, és monotonon, veszélyes munkafolyamatoknál vetik majd be.

Az ugyan korántsem meglepő, hogy a Twitter közösségi oldalt felvásárló, majd X néven tovább birtokló Elon Musk saját játszótereként tekint a platformra, így időről időre megosztja hol zseniális, hol pedig teljesen elrugaszkodott gondolatait, ezúttal azonban úgy tűnik, tényleg érdemes odafigyelni arra, amit posztol. 

A Tesla vezérigazgatója ezúttal ugyanis azt állította, hogy a vállalata igazán hasznos, humanoid robotokat fog gyártani, amelyek jövőre már munkába is állhatnak a gyáraikban. A világ leggazdagabb embere, aki hajlamos túlzottan ambiciózus állításokra is a közösségi médiában, ráadásul reméli, hogy az Optimus névre keresztelt robotjai olyannyira beválnak, hogy tömeggyártásba kezdhetnek, és más cégeknek is értékesíthetik azokat.

Musk, aki egyben a SpaceX vezére is, korábban merész állításokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az Optimus nevű robot mikor áll majd készen a kereskedelmi használatra. 2021-ben a milliárdos azt mondta, arra számít, hogy a robot már a következő évben, 2022-ben használatra kész lesz a Tesla gyáraiban. Azonban mint az sejthető, akkor ebből nem lett semmi. 

Optimus körülbelül 1,7 méter magas és 56 kilogramm súlyú, így felépítése egy átlagos testalkatú nőéhez hasonlít. a robotot unalmas, monoton és veszélyes munkák elvégzésére tervezték – neve utalás Optimus Prime-ra, a Transformers-filmek Autobotjainak jóindulatú vezérére. 

Musk korábban elmondta: célja, hogy a robotokat tömeggyártásban lehessen előállítani, és egyenként kevesebb mint 20 ezer dollárba kerüljenek – írja a The Guardian

Nem ez lenne azonban az egyetlen Musk-projekt, amely nem úgy sül el, ahogyan azt a milliárdos eltervezte. 2019-ben azt mondta, hogy a következő évben a Tesla már önvezető taxikat fog gyártani. Mindez persze nem így lett, 2024 elején pedig azt mondta, hogy a modellt augusztus 8-án mutatják majd be. Ám úgy tűnik, hogy ez sem lesz a bemutatás dátuma, ugyanis Musk alkatrészek kicserélésére kérte meg a tervezőket, ami vélhetően nem kétnapos munkájukba fog telni...

(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok