Index Vakbarát Hírportál

A texasi Starbase lett a SpaceX űrvállalatának székhelye

2024. december 13., péntek 11:14

Elon Musk a woke-izmus elől menekülve lényegében minden cégét Texasba költözteti, így tett a SpaceX esetében is, amiről az X-en számolt be.

A texasi Starbase lett a SpaceX űrvállalatának hivatalos székhelye – jelentette be Elon Musk közösségimédia-platformján, az X-en csütörtökön az MTI híradása szerint.

Elon Musk júliusban közölte, hogy két vállalatát, az X közösségi platformot és a SpaceX űrvállalatot is átköltözteti Kaliforniából Texasba, amit azzal indokolt, hogy több korábbi törvény mellett az új, nemi identitásról szóló törvény volt számára „az utolsó csepp a pohárban”. (A törvény alapján az iskolák nem adhatnak ki információt egy tanuló nemi identitásáról még a szüleinek sem.)

A milliárdos korábban azt mondta, hogy a SpaceX központi irodája egy meglévő létesítménybe költözik a texasi Boca Chicába, az X platformja pedig Austinba. Az azonban nem derült ki, hogy Kaliforniából mely munkák és létesítmények települnek át Texasba.

Musk idén már a SpaceX cégbejegyzését is áthelyezte Delaware-ból Texasba. A Tesla cégbejegyzésének Texasba helyezését – ahol a vállalat székhelye van – már korábban megszavaztatta a részvényesekkel, miután Delaware-ben egy bíró érvénytelenítette 56 milliárd dolláros fizetési csomagját.

A milliárdos három éve maga is átköltözött Kaliforniából Texasba, mivel ott magánszemélyként 

nem kell személyi jövedelemadót fizetnie.

Musk a Tesla székhelyét még 2021-ben költöztette Kaliforniából Texasba, a vállalat műszaki fejlesztésének központja azonban Kaliforniában maradt.

Elon Musk szeretné, ha városi címet kapna a mexikói határhoz közel, a Boca Chica tengerpart déli csücskénél fekvő Starbase űrközpont. A területen lakók és az itt dolgozók mintegy 3400-an hivatalos petícióban kérték Starbase városi rangra emelését. A környező területeken azonban nem rajonganak Musk űrvállalatáért, és idén júliusban környezetvédelmi szabályok megsértéséért feljelentették a SpaceX-et.

Rovatok