Nem tudnánk megakadályozni saját jövőbeli időutazásunkat, ha a múltba visszatérve csecsemővé változnánk, és mindent elfelejtenénk.
Az idő és az időutazás kérdése régóta foglalkoztatja az embert. Ami a mesékben és fantasztikus vígjátékokban izgalmas fejtörő, a tudomány és technika fejlődésével egyre mélyülő bonyolult problémának tűnik.
Az általános relativitáselméletben nem csupán a tömeg, de a tehetetlenség és energia minden formája a gravitáció forrásaként működik. Ez azt jelenti, hogy ha az anyag forog, magával vonja a téridőt is. Ez a hatás elenyésző a bolygók és csillagok környezetében, de mi van, ha az egész világegyetem forog?
– vetette fel Lorenzo Gavassino, a Vanderbilt Egyetem fizikusa.
Amennyiben így van, a mindenség forgásának következménye, hogy a téridő annyira meghajlik, hogy az idő gyakorlatilag zárt hurokká válik. Ebben az esetben nem sokat jelentene, hogy a gyakorlatban csak egy irányban tudunk haladni az időben, a jövő felé. Egy elméleti szuperűrhajó, ha elegendő utat tesz meg a hurokban, gyakorlatilag visszatér az idők kezdetéhez, és kicsit továbbmerészkedve megjátszhatja lottón a múlt heti nyerőszámokat.
Az időutazás azonban komoly logikai ellentmondásokkal jár. Időparadoxonokból sokféle létezik, az egyik, amikor a jövőből érkező beavatkozás megakadályozza saját létezését, a másik a fordítottja, amikor a jövőből érkező hatás előidézi saját létezését, és ezeknek a gondolkodási leképeződése, amikor utazóként egyszerre rendelkezünk szabad akarattal, és pontosan tudjuk, hogy mi fog történni.
A fentiek közül az első kategóriába esik a leghíresebb időparadoxon, az úgynevezett nagyapa-paradoxon. Eszerint az utazó gondol egyet, és a múltban elteszi láb alól saját nagyapját. Nagyfaternak így nem lesznek leszármazottai, maga az időutazó sem születhet meg, így nincs, aki kinyírja, vagy ha mégis, akkor nagyon hálásak lesznek nekem.
Gavassino decemberben közölt tanulmányában rámutatott, hogy ha az idő valóban zárt hurkot képez, az alapvetően megváltoztatja a termodinamikát. A termodinamika törvénye szerint az entrópia, vagyis egy fizikai rendszer rendezetlensége folyamatosan nő. Az energia maradéktalanul hővé alakítható, a hő azonban nem alakítható maradéktalanul (másféle) energiává. A hő melegebb anyag felől a hidegebb felé áramlik. A dolog egyik lényeges vonása a visszafordíthatatlanság, amihez az élet és mi, emberek is nagyon jól alkalmazkodtunk.
Valójában a növekedő entrópia törvénye – egy adott rendszer rendezetlenségének termodinamikai mértéke – az egyetlen fizikai törvény, ami különbséget tesz múlt és jövő között. Amennyire tudjuk, az egyetlen ok, ami miatt emlékezünk dolgokra, és nem tudjuk megjósolni a jövőt
– mutatott rá Gavassino, akit Carlo Rovelli írásai inspiráltak.
Az olasz fizikus megfejtése gyakorlatilag azt a már létező tudományos elképzelést támasztja alá, amely szerint a világegyetem akkor is következetes és összefüggő marad, ha megpróbáljuk szétbarmolni. A kvantummechanika szavatolja, hogy nem keletkeznek ellentmondások. Gavassino szerint a természet kreatív megoldást alkalmaz: a hurokban utazó űrhajóban a kvantumrendszer rendezettsége visszatér egy korábbi állapotába az elbomlott részecskékkel együtt. Ez drámai hatással lenne az utazóra: törlődnének az emlékei, és csecsemővé változna.
Van még egy dolog: a szakember megjegyzi, ha valaki azt kérdezi, hogy van-e olyan megfigyelés, ami alátámasztja, hogy időhurokban létezünk, a válasz, hogy nem ismerünk ilyet. Einstein lehetségesnek tartotta ezek létezését, de Stephen Hawking még 1992-ben közreadott egy sejtést, amely szerint a fizika törvényei megakadályozzák az időhurkok létrejöttét.
A korábbi elméletek és új megfigyelések szerint ráadásul a valóság ennél szétesőbb és elaprózottabb. A fekete lyukak körül sokkal kisebb kiadásban létrejöhetnek időhurkok, sőt anyaggal teli kozmikus régiók is saját időbuborékban léteznek.