A speciális felületi tulajdonságot kölcsönző anyagok által okozott károkkal az elmúlt évtizedekben kezdtünk képbe kerülni. Eddig csak gyártani tudtuk ezeket, megsemmisíteni nem, ezért csodás dolog, amit a most felfedezett mikroorganizmus tud.
A Buffalói Egyetem munkatársai olyan baktériumot fedeztek fel, amely 100 nap alatt 90 százalékban lebontotta az egyik legmakacsabb örök vegyszert, a PFOS-t. A Labrys portucalensis F11 baktérium, rövid nevén F11 képes volt szétvágni a szén- és fluoratom közötti nagyon erős kémiai kötést, amely miatt ezek a vegyszerek amúgy nagyon hosszú idő alatt bomlanak le – ezt jelenti nevükben az „örök”.
Az örök vegyszerek perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok, röviden PFAS-ek, amelyek közé mintegy 15 ezer különböző vegyszer tartozik (közöttük a fent említett PFOS, amit kosztaszító szövetek előállítására használnak). Víz- és zsírlepergető, tapadásmentes felületek állíthatók elő velük, viszont egy évezred alatt bomlanak le, ezért hajlamosak felhalmozódni élő szervezetekben, például emberben, ahol egy bizonyos szint felett rákkeltőek, károsítják az immunrendszert, illetve magzatfejlődési rendellenességeket, hormonális rendellenességeket, veseelégtelenséget, autoimmun betegséget, elhízást, szív- és érrendszeri betegségeket okozhatnak.
Az első örök vegyszert, a PCTFE-t Fritz Schloffer és Otto Scherer fedezte fel 1934-ben a német IG Farben vegyi műveknél. A PCTFE utat nyitott egy másik fontos anyaghoz, az 1938-ban véletlen útján felfedezett teflonhoz, ami nagy karriert futott a tapadásmentes edényeknél, de előtte még komoly szolgálatot tett a Manhattan-terv urándúsító berendezéseinek tömítéseiben.
A hatvanas években figyeltek meg először óceánban úszó műanyag hulladékot, az emberiség azóta tisztában van a műanyag okozta környezeti problémával. Az örök vegyszerek veszélyeiről szintén a hatvanas évek óta tudunk, de ez szabad szemmel nem ennyire látható, és csak az ezredfordulón vitték át az ingerküszöböt az egyre riasztóbb adatok, miközben az amerikai felügyelet még éppen elfogadta a PFAS alkalmazását a mikrózható pattogatott kukorica csomagolásának belsején.
Az örök vegyszerek használatának visszaszorítása a 2004-ben hatályba lépett Stockholmi Egyezmény nevű nemzetközi környezetvédelmi egyezmény részeként kezdődött el. A ChemSec svéd aktivista szervezet szerint a PFAS-ok okozta problémák globális társadalmi költségei elérhetik a 17,5 ezer milliárd dollárt.
Az emberi szervezetbe kerülő PFOS mintegy négy év alatt távozik. Kimutatták a halakban, ivóvízben, emberi köldökzsinórból vett vérben. Kilenc európai országban tizenévesek vérének elemzése mindenütt kimutatta, és jellemzően fiúknál magasabb koncentrációban van jelen.
Az ilyen vegyszereket az ember leginkább csak előállítani tudja, a PFAS-mentesítést összegyűjtéssel és tárolással oldják meg, ezért nagyon komoly az az áttörés, amit az F11 tud.
Ha egy baktérium képes túlélni egy kemény, szennyezett környezetben, valószínűleg képessé vált rá, hogy ne vesszen éhen, és az őt körülvevő szennyezést táplálékként hasznosítsa. Az evolúció során néhány baktériumban kifejlődött ez a működés, hogy megélnek a szennyező anyagon
– magyarázta Diana Aga, a Science of Total Environmentben megjelent kutatás fő szerzője.
A baktériumokat Portugáliából származó, ipari szennyezést tartalmazó talajban találták. A fajt gyógyszerészeti szennyeződésben lévő fluor eltávolítására akarták használni, PFAS-eken eredetileg nem is tervezték tesztelni őket. A baktériumok lassan dolgoznak, de legalább alaposak.
Ami döntő, hogy az F11 nemcsak a PFOS-t aprította darabokra, de kisebb darabokból is eltávolította a fluort
– mondta Aga.
A kutatók jelenleg az F11-kolóniák lebontó képességének felgyorsításán dolgoznak. Ha ez sikerül, akkor biológiai mentesítésként a szennyezett talajon, talajvízben vagy szennyvízfeldolgozókban vethetik be őket – ezzel korunk egyik legnyomasztóbb problémájára születhet megoldás.