Index Vakbarát Hírportál

Kína szabályozza a biotechnológiát a génszerkesztési botrány miatt

2019. február 27., szerda 17:43

Kínában közzétették azt a tervezetet, amely a génszerkesztés és más kockázatokat rejtő biotechnológiai beavatkozásokat szabályozná. A tervezettel arra reagált az egészségügyi hatóság, hogy egy kínai tudós novemberben bejelentette, génszerkesztett ikrek létrehozásában segített, közlése megbotránkoztatta a tudományos világot. A kedden kiadott tervezet a génszerkesztést, a génátvitelt és a génszabályozást a nagy kockázatú kategóriába sorolja és a kínai egészségügyi minisztérium irányítása alá helyezi.

Az intézkedések előzménye, hogy novemberben Ho Csian-kuj kutató bejelentette egy ikerpár születését, akiknek a CRISPR-cas9 elevezésű "molekuláris ollóval" megváltoztatta a génállományát. Az egész világon nagy felháborodást váltott ki, hogy a tudós állítása szerint gyerekek létrehozására használta a technológiát. A kutatók azt mondták, Ho tevékenysége az ikreket ismeretlen egészségi kockázatoknak tette ki.

Az Egyesült Államokban és Európa legtöbb államában tilos a reprodukciós célú génszerkesztés. Kínában a 2003-as minisztériumi irányelvek tiltják, hogy a génszerkesztett embriókat 14 napon túl életben tartsák. Ho Csian-kuj elmondása szerint azért végzett génszerkesztést, hogy a babák ne kaphassák el a HIV-vírust, mivel apjuk fertőzött volt. A beavatkozás a dél-kínai Sencsen egyetemi laboratóriumában történhetett. Kína a bejelentés után azonnal leállíttatta Ho kutatásait.

A tudós a nagy felháborodást kiváltó bejelentés előtt az AP hírügynökségnek adott interjúban elmondta, mivel Kínában nincs olyan törvény, amely kifejezetten megtiltaná a génszerkesztést csecsemő fogantatása és világra jötte céljából, ezért úgy vélte, ez legális. A kínai Hszinhua hírügynökség szerint a 34 éves kutató megsértette az irányelveket és törvénysértés miatt felelősségre fogják vonni, bár azt nem részletezte, melyik törvényt szegte meg.

A novemberben született ikrek mellett állítólag egy harmadik génszerkesztett baba is úton van. Mindhárom csecsemő orvosi felügyelet alatt marad, a minisztérium felügyeli rendszeres vizsgálataikat a Hszinhua szerint. Tavaly a kínai oktatási minisztérium szigorította a génszerkesztés kutatásának ellenőrzését. (MTI)

Rovatok