Index Vakbarát Hírportál

Tárolóedényekben eltemetett emberi koponyákat őrző sírokat tártak fel Délnyugat-Kínában

2021. január 10., vasárnap 11:01

Tárolóedényekben eltemetett emberi koponyákat őrző, több mint kétezer éves sírokat tártak fel a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A szakértők szerint a mintegy 2300 évvel ezelőttről fennmaradt 25 sírban lekerekített formájú tárolókban – egyebek mellett bronzból és vasból készült dobokban és edényekben – temették el az emberi koponyákat. Az 1970 óta folyó ásatás során továbbá bronz- és vastartókban elhelyezett emberi lábfejcsontokra is akadtak a régészek.    

A Hszinhua a tartomány régészeti intézetének egyik kutatójára hivatkozva arról számolt be, hogy a sírokat a Hadakozó Fejedelemségek (i. e. 475 – i. e. 221) korának kései szakaszától a Nyugati Han-dinasztia (i. e. 202 – i. sz. 25) végéig használhatták temetkezőhelyként, és feltehetően a Jelang-kultúra részét képezték.    

Jelang egy kisebbségben lévő nemzetiség királysága volt, mely a mai Kína délnyugati részén terült el, ahol napjainkban Szecsuan, Jünnan, Kujcsou és Kuanghszi tartományok találhatóak. A Hadakozó Fejedelemségek idejében létrejött királyság a Nyugati Han-dinasztia kezdetén érte el virágkorát, ám a dinasztia fennállási idejének közepére rejtélyes módon eltűnt, kevés nyomot hagyva maga után a történeti feljegyzésekben.   

Egyes kutatók úgy vélik, a különleges temetkezési módszer arra utalhat, hogy a Jelang királyság népe vallási jelentőséget tulajdonított a természetnek, a léleknek vagy esetleg a temetkezéshez használt edényeknek. Mások szerint a sírokban eltemetett emberek különleges nemzetiségi identitását jelképezték ilyen módon. Elképzelhető az is, hogy a temetkezési módszer egy olyan vallásos hiedelemhez kapcsolódik, mely hangsúlyozta a fejek megóvását.

Rovatok