K. Ferencné

Antal Imre sajtos kompótjának a receptjét kéri.

Vaddisznóval karambolozott két magyar turista Csehszlovákiában, átadták a felújított Keleti pályaudvart, elindult a Radio Calypso. Ez mind azon a harminc évvel ezelőtti május 22-én történt, amikor Grósz Károly elvtárs a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz-ben tett jól sikerült látogatást, igaz, ez már a sajtómunkásokat sem érdekelte olyan nagyon, a Gyomaendrődön sztrájkoló nyomdászok meg in concreto leszarták. A Falurádió mellesleg a Kossuthon arról a képtelenségről beszélt, hogy Magyarországon semmi értéke a földnek, de akkor már inkább a Petőfi korábbi hullámhosszán induló új rádió: B. Tóth László a főszerkesztő, este hétig van szigorúan politikamentes adás, azt mondja, „kereskedelemből szeretné eltartani magát”. Nagy Bandó András közben esőemberezve poénkodik a KISZ-funkcionáriusok átejtőernyőzésén a kabaréban, pár hete mutatták be a filmet:

Deák Gábor KISZ-titkár volt, sportminiszter lett. Naná hogy ért a sporthoz! Maróthy László KISZ-titkár volt, környezetvédelmi miniszter lett. Naná hogy ért a környezethez! Most megszűnt a KISZ. Naná hogy ezután nem lesznek ilyen jó szakembereink!

1989 tavaszán egyszerre zajlottak az Ellenzéki Kerekasztal ülései és ment az MSZMP-n belül a hatalmi harc, miközben körülöttünk éppen a Föld készült sarkából kidőlni, csak nem pont úgy, ahogy az Internacionálé ígérte. A harminc évvel ezelőtti késő május hírei egy zsibbasztó sebességgel változó Magyarországot mutatnak. Egy rövid időre világszinten is érdekes, hamarosan végérvényesen elnéptelenedő népköztársaságot reformista kényszerpályával, önnön menedzserségére ébredő hitehagyott káderelittel, az osztályvezető-helyettesek forradalmi élcsapatával, a bölcsészből kikelt politikusfélék tiszavirágzásával, pár igazán bátorral és sok jókor jó helyen lévővel, az új okosokkal. Ez nem túl érdekes, azok a nézői telefonok viszont igen, amik a közismerten mindenért felelős és mindent elintézni képes televízióba érkeztek, hogy ott csörögjenek, amíg meg nem unja a portás vagy az üzenetrögzítő.

Az én nagyanyám hétköznapokon csak a képernyővel ordibált (1987 óta végre hétfőnként is, nem volt már adásszünet), de a tízmillió Del Medico Imre országában szerencsére fennmaradtak a Szabadság téri üzenetrögzítők leiratai is, a legváltozatosabb lakossági kérések, panaszok, büdöskommunistázások néma tanúi.

A nézői telefonok ma izgalmas történelmi forrást nyújtanak a korabeli közvélemény és a féloldalas nyilvánosság működéséről, de főleg arról, hogy soha nincs rendes zene abban a rohadt tévében.

Ezeket a leiratokat ma már egybegyűjtve lehet böngészni az OSA 1989-es oldalán, abban a páratlan gyűjteményben, ami még tíz éve indult, de mostanra jelentősen bővítve mutatja meg nagyon különböző perspektívákból, mi történt a rendszerváltoztató Magyarországon. (Hogy váltó vagy változtató, az valamikor az MDF és az SZDSZ közötti egyik olyan kis halálfontos különbség volt, amik igazából egyedül számítanak, de mindegy, kipurcant mindenki, rendszerváltás meg ugye az újabb kutatások szerint nem is volt, a zavaros évtizedek távoli fikciója, de erre még visszatérünk.) Fontos politikai dokumentumok, közéleti videófelvételek, híradórészletek és fényképek között az OSA-ban (FIGYELEM, Soros finanszírozta szervezet, EZ VESZÉLYES!) figyeltek arra is, hogy megjelenjenek a hétköznapok, a populáris kultúra és a korra jellemző apró nüanszok – egy naplórészlet, a tárgyi kultúra egy-egy darabja, vagy csak a hangrögzítős odamondások történelemmé nemesedő foszlányai.

1989-et fellengzősebben valamikor csak a csodák évének nevezték, de ki mondana ma már efféle dolgokat, ha felszabadíthatjuk elménket „az elmaradt rendszerváltás” mantrájával is. „Már tíz éve is életet szerettünk volna lehelni egy nem létező diskurzusba, hogy megtörjük azt a közönyt és érdektelenséget, ami a rendszerváltást övezte. Azóta a helyzet még rosszabb lett. Általános nézet, hogy a rendszerváltás meg sem történt, csalás és átverés volt, amit a mostani rezsim 20-30 év után végre helyrerak” – utalt az 1989-es gyűjtemény bemutatóján a 2010 utáni fejleményekre Mink András, az OSA kutatója.

Mink tavaly egy jó vaskos forrásbemutató kötetet is szerkesztett a rendszerváltásról, de azt ő is kiemeli, hogy fontos történésekről nincs pontos tudásunk: az MSZMP Politikai Bizottságának zárt üléseiről, a nemzetközi háttéralkukról, a függöny mögötti történésekről nem tud számot adni egy ilyen gyűjtemény sem – mondta. Mindezzel együtt:

Ma azt mondják, senki nem akart rendszerváltást pár liberális és emberjogi fantasztán kívül. Ez az anyag mégis megmutatja, hogy 1989 különleges év volt. Ahogy ezek az emberek ezeken a képeken és szövegeken keresztül szólnak hozzánk, az felülírja azt, ahogy esetleg közben Moszkvában, Washingtonban vagy Budapesten hátsó szobákban döntöttek.

„Bár mondják, hogy 100 ezren voltak a Szabadság téren, másfél millióan pedig közben kint Bécsben hűtőládáért, mégis láthatjuk a tömeget, akik elegen voltak ahhoz, hogy egy válságát élő rendszer ne merjen erőszakhoz fordulni és gátat szabni ezeknek a folyamatoknak” – emelte ki a történész.

A fortepanos és más forrásokból származó fényképeken kívül mindez főleg a videógyűjteményből látható könnyen: itt vannak a Fekete Doboz hallatlan értékű felvételei, de a tévéhíradók is. Az MTV reformszellemű kettes adója, a TV2 1989 januárjában önállósodott, házon belül megrendítve némileg a médiamonopóliumot. Itt ment a Napzárta, ami azután lett igazán meghatározó közéleti műsor, hogy az év őszén Baló György lett az igazgató. A műsort a rendszerváltás utáni médiaháború mellékhadszíntereként szüntették meg. De legalább ekkora tábora lehetett az Egri János-féle Kérdezz-feleleknek, a délutánonként vetített Pumuklinak és a T.I.R.-nek, a bénácska Piedone-utánérzést kínáló olasz–magyar kamionos sorozatnak. Na és főleg a BUMM-nak, minden magyar betelefonálós játékok egyik ősének, amiben a szerencsés kedves néző beleordíthatta a kagylóba, hogy bumm, mire Mancika a stúdióban már nyomta is a gombot, kilőve ezzel egy C-64-es grafikájú pezsgősüvegből a dugót a képernyőn balról jobbra vonuló ajándéktárgyakra. (Fődíj egy TV2-es tévéantenna.)

A korabeli külpolitikai hírek amúgy Kínával indítanak: harminc évvel ezelőtt ezekben a napokban a Tienanmen téren már javában zajlanak a tüntetések, nem törődve vele, hogy a kihirdetett rendkívüli állapotban a páncélos egységek már körbevették Pekinget (még két hét, amíg megkapják a parancsot, hogy tiporják el a 10 ezer fiatalt). Itthon Fidesz-aktivisták tartanak ülősztrájkot a kínai nagykövetség előtt:

A jugoszláv kataklizma komolyba forduló előjátékaként Koszovóban kijárási tilalom van az albán tömegmegmozdulások miatt, Moszkvában pedig a radikális reform hívei tartanak százeres nagygyűlést a Luzsnyiki Stadionban, beszédet mond Szaharov és bizonyos Borisz Jelcin, a párt központi bizottságának tagja. (Jelcin hamarosan  dolgokat néz az Egyesült Államokban.)

A Szabad Európa Rádió (a SZER-adások szintén fent vannak az OSA oldalán, a hangminőség egyenetlen, de el is lehet olvasni a szövegeket, a Kossuth rádió híradásaiét szintén) beszámolója szerint a szovjet fővárosban eddigre már eltűnt az üzletekből a só, a moszkvaiak szabadidejükben pánikszerűen vásárolják a gyufát. Nem kapni szappant, fogpasztát és mosóport sem. Április óta jegyre adagolják a cukrot. Különben minden jó.

A Nemzetközi Valutaalap ugyanekkoriban hozta nyilvánosságra a Magyarországnak nyújtandó hitel feltételeit. Csak a szokásos: költségvetési korrekció, a kiadások visszafogása, a lakosság természetesen nem fogja megérezni. A Jurta Színházban az SZDSZ meghívására osztrák zöldek érvelnek Bős-Nagymaros ellen, az osztrák tőke vízlépcső-érdekeltségéről rángatják lefelé a leplet, mellesleg pedig legális egyesületté vált a SZETA, a demokratikus ellenzék Szegényeket Támogató Alapja. A legemlékezetesebb és a Moszkva térben is tovább legendásított érettségi botrányban ugyanakkor tart a nyomozás: a nyomda cáfolja, hogy náluk tették túl vékony borítékba az érettségi tételeket, ők nem felelősek a tételek kiszivárgásáért.

A fő politikai kérdés ugyanakkor az MSZMP sorsa, az ellenzék stratégiája és a kettő egymáshoz való viszonya. Mindenki nagyban készül az újratemetésre, Szűrös Mátyás és Horn Gyula Nagy Imre rehabilitációja mellett áll ki.

Nyers Rezső államminiszter arról értekezik, hogy „nem szabad mindent eldobni, ami az előző évtizedekben jónak bizonyult” (a régi jó dolgokból már nem marad semmi?), Szűrös Mátyás pedig az olasz tévének nyilatkozik: kell bizony a számvetés a múlt fehér foltjaival, a féligazságok ideje lejárt, de azért az MSZMP remélhetőleg megszerzi majd a többséget a többpárti választásokon is.

Közben azt híresztelik (tévesen), hogy az ellenzék megszakította a tárgyalásokat az MSZMP-vel. Utóbbi az egyik utolsó válságát éli, az MSZMP reformkörei előrehozott pártkongresszust akarnak, nem kizárt a pártszakadás sem. Két névjavaslat, hogy mi legyen az MSZMP-ből: Magyar Szocialista Párt („hiszen soha nem volt kizárólag munkáspárt”), vagy kereszteljék át Demokratikus Szocialista Néppárttá.

Grósz Károlynak tudnia kell, hogy a hadsereg nélküli tábornok napjai meg vannak számlálva: az ősszel pártkongresszus lesz Budapesten

– kommentál a Szabad Európa Rádió. Náluk Münchenben a pártfőtitkárról így vélekednek: „Akik ismerik személyesen, úgy rajzolták, festették le Grósz Károlyt, mint aki ösztöneiben ortodox, vaskalapos. Azonban ezeket az ösztönöket taktikai okokból a felszín alatt tartja. De nem tudja mindig – mint például emlékezetes kitörései a Sportcsarnokban és egyéb fórumokon – és mint hírlik, hogy ha szűkebb, bennfentesebbnek ítélt közönség előtt beszél, akkor már nem válogatja meg olyan körültekintően a szavait.”

Az OSA 1989-es gyűjteményében egymás mellé téve halljuk a „nép hangját”, a hivatalos nyilvánosság változó szólamait, a történelemmel bukdácsolva lépést tartani próbáló, egyre inkább lemaradó rezsim figuráit és az ellenzék hangadóit. Az Ellenzéki Kerekasztal fekete dobozos felvételei többedszer nézve is katartikusak, de legalábbis kivételes bepillantást engednek a szubkulturálisból hirtelen közpolitikai jelentőségűvé váló, az amatörizmus, az elvi megalapozottság és a stratégikus helyezkedés fura keverékét adó megbeszélésekbe – abba, amit annak néhány főszereplője utólag szinte meg nem történtnek, elmaradt rendszerváltásnak állít be.

Nagyon veszélyes helyzet állhat elő. Hatalmi harc folyik az MSZMP-ben, és mi ennek a játékszerei leszünk

– figyelmeztet egy félig teli, félig üres Traubi mögött, a balról beúszó cigarettafüstöt tűrve Tölgyessy Péter. „Ha a kormányzó párt centruma a kétszarvú ördög, akkor a kétszarvú ördöggel kell tárgyalni.”

A kerekasztal lovagjai között ott van Sólyom László, Szabad György, Szabó Miklós, Mécs Imre, Pető Iván, vagy éppen a fiatalon érdekesebb karakternek látszó Kerényi Imre – és természetesen Kövér László és Fodor Gábor mellett-előtt Orbán Viktor is. A fehér, kigombolt ingben, nagy formában lévő, szakállas Orbán már nem az MSZMP belső ügyeivel akar elsősorban foglalkozni, inkább szakértői tervek kidolgozását szorgalmazza, amit majd az állampárttal szemben képviselhetnek a sarkalatos kérdésekkel kapcsolatban. Már túl van a beleérzésen, hogy miben is áll a politikacsinálás művészete.

Bár a Párt a nyilvánosságban már tárgyalófélként kezelte az ellenzéket, a háttérben természetesen továbbra is élénken foglalkozott velük az állambiztonság – ez majd csak 1989 legeslegvégén, a Dunagate-botrányban derül ki hivatalosan. Az OSA oldalán is olvasható Napi Operatív Jelentésekben ezekben a 30 évvel ezelőtti napokban az állambiztonságiak Nagy Imréék június 16-i újratemetésének előkészületeivel foglalkoznak fő helyen, a demokratikus ellenzéken belüli törésvonalakról és pletykákról informálnak, például arról a szóbeszédről, hogy rendzavarás esetén a hatóságoknak tűzparancsa lesz. Mint a jól értesült állambiztonság lakonikusan megjegyzi az ellenzéki szervezőkkel kapcsolatban:

Többször felmerül körükben a „hatalom jólértesültsége” is.

A III/III. számon tartja az FKgP-n belüli „széthúzás, frakciózás” történéseit; összefoglalójuk szerint a kisgazdáknál négy csoport küzd a hatalomért a Boros Imre vezette „karrieristák” csoportjától a Pártay vezette „régi öregekig”. Foglalkoznak az Inconnu Csoport sajtókezdeményezésével, amivel a Soros Alapítványhoz akartak pályázni. A tervezett orgánum címe nekünk külön érdekes:

Az MDF Heti Értesítőjének számát másolatban mellékelik is.

De jut azért még figyelem 1989 derekán egy nyugdíjas alezredes olvasói levelére is (pancsernek és sztálinistának nevez néhány katonai vezetőt), ahogy a mozgássérült gépkocsi-tulajdonosok országos szervezetének demonstrációjára is (benzináremelések). „Az információ ellenőrzött.”

(Borítókép: A FIDESZ ülősztrájkja a Belügyminisztérium Roosevelt (ma Széchenyi István) téri épülete előtt a rendőrállam ellen 1989. április 27-én. Fotó: Nagy Piroska / 1989.osaarchivum.org)