Magyarország gyógy- és termálvízkészlete nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is a világ élvonalába tartozik, Európában egyenesen első helyen áll az ország. Nincs ez másképp a Trianonig az ország részét képező Kárpátalján sem, ahol már 100 éve is várták a fürdők a gyógyulni vágyókat. Ugyanakkor ez a páratlan természeti kincs a mai napig nincs megfelelően kihasználva. A szovjet időkben a régi magyar fürdők és intézmények nagy része az enyészeté lett, mindössze az elmúlt pár évben kezdték újra felfedezni Ukrajnában, milyen értékes is ez az alig 80 éve birtokolt terület.
Magyarország különleges balneológiai adottságai révén rendkívül gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben, Izland, Japán, az USA, Franciaország, Olaszország, Kína és Új-Zéland mellett itt vannak a legnagyobb hévízkészletek. Mindez a Kárpát-medence speciális földtörténeti fejlődésének köszönhető. Az idők során a terület alatti földkéreg viszonylag elvékonyodott, az így létrejövő forró altalaj, illetve a vizet tárolni és leadni képes kőzeteknek köszönhetően gyakorlatilag nincs Magyarországnak olyan része, ahol ne lenne minőségi termál- vagy gyógyvíz.
A hazai fürdők története ennek köszönhetően egészen a római időkig vezethető vissza, Mátyás király idején a Gellért-hegy lábánál lévő forrásnál már királyi fürdő üzemelt, de még a török hódoltság alatt is sorra nyíltak a fürdők. Mindez a kezdetektől a Magyar Királysághoz tartozó Kárpátalja esetében is igaz: a régióban több mint 360 ásványvíz- és 200 gyógyforrás található. Továbbá jelentős az 50 fok fölötti hőmérséklettel rendelkező, gazdaságosan kiaknázható, 600–1000 méter mélységű termálvízkészlet, ami egész Ukrajnában egyedülálló.
A különböző gyógyhatású vízkészlet Kárpátalja „fekete aranya”. A közel-keleti országok helyzetéhez hasonlóan gyakorlatilag nem lehet úgy beleszúrni egy karót a kárpátaljai földbe, hogy ne bukkanjunk valamilyen speciális tulajdonságú gyógyforrásra.
A területen találhatók vulkanikus folyamatokkal kapcsolatos gyógyvizek (Szobránc, Derenóka, Kékesfüred, Szolyva, Rónafüred, Uzsok, Hársfalva, Polena, Zányka, Gyertyánliget), üledékes kőzetekhez kötött gyógyforrások (Aknaszlatina, Husztsófalva) és a kétféle eredet közötti átmenetet jelző gyógyvizek (Szobránc, Visk). Emellett az utóvulkáni tevékenység eredményeként Kárpátalja bővelkedik:
Nem meglepő, hogy már az első világháború előtt is számos városban, nyaralóhelyen működtek ismert és elismert gyógyfürdők. Munkács közelében Zányka, Szolyva, Hársfalva és Polene településeken szénsavas alkalikus és bikarbonátos vizű fürdők működtek, Ungvár környékén posztvulkáni eredetű forrásokból táplálkozott a Derenókai és Szobránci fürdő, Uzsokban, Ökörmezőn, Gyertyánligeten, Rahón, Tiszaborkúton magas szénsav- és vastartalmú, míg Szinyákon és Ligetkefürdőben (Demecsi) kénes fürdővíz várta a gyógyulni vágyókat, Aknaszlatinában pedig egyedülálló konyhasós források táplálták a Lajos fürdőt.
A szobránci források bőrbetegségek, csúz, köszvény, reuma gyógyítását teszik lehetővé, Derenóka, Rónafüred, Hársfalva, Polena, Zányka, Gyertyánliget, Visk, Tiszaborkút gyógyvizeit légzési, vérkeringési zavarok, ideg-, szív- és gyomorbántalmak, vérszegénység, kimerültség kezelésére javasolták, míg Aknaszlatina forrásai a hivatalos források szerint „a női bajok és vérszegénység” gyógyításában bizonyították kiváló hatásukat.
A trianoni szerződés következményeként Kárpátalja elszakadt az anyaországtól, és Csehszlovákia fennhatósága alá került. Az újonnan kialakult határok mentén nagy volt a feszültség, ami nemritkán katonai összecsapásokban is megnyilvánult, szinte frontzónává változtatta a vidéket.
Ennek eredményeként az ipar és a kereskedelem stagnált, míg a turizmus minimálisra csökkent: az anyaországból alig utaztak ide vendégek, de külföldiek sem keresték fel a korábban ismert és népszerű gyógyfürdőket. Nem voltak fejlesztések, a meglévő fürdők, gyógyfürdők és szállodák felújítása elmaradt.
Csak az 1930-as évek végén változott a helyet, amikor az első bécsi döntés után a korábban elcsatolt területek egy része, köztük Kárpátalja is visszakerült Magyarországhoz, és 1944-ig az országhoz tartozott.
Kárpátalja esetében mindezt a turizmuson, elsősorban az egészségturizmuson keresztül próbálták bekapcsolni az ország vérkeringésébe. A számadatok azt mutatják, hogy a lépések sikeresek voltak: 1938 végétől az érdeklődés nő a terület iránt az anyaországban. Az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség összesített nyaralási statisztikái szerint 1939-ben a beszervezett községekben és kúriákban nyaralók száma Kárpátalján 13 384 fő volt május és szeptember között, ami a belföldön nyaralók közel 20 százalékát jelenti.
A második világháború után azonban a terület ismét elszakadt Magyarországtól, és a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnához került, és bár voltak fejlesztések, Kárpátalja páratlan gyógyvízkészlete a mai napig kiaknázatlan.
A szovjet uralom alatt az egészségturizmust célzó fejlesztések gyakorlatilag megszűntek. A térség számos településén lenne mód további termálfürdők kialakítására: a lelőhelyeket már a szovjet érában feltárták, de még ma is keveset hasznosítottak közülük, miközben hagyták tönkremenni a már meglévők nagy részét. Hiába rendelkezik például egész Kárpátalja legnagyobb termálvízkészletével a Beregszászi járás, a 13 ismert kútból a mai napig csak hármat hasznosítanak. És ez még a szerencsésebb eset: számos, évszázados múlttal rendelkező létesítmény merült feledésbe.
Az utóbbi pár évben ugyanakkor fokozatosan nőtt az érdeklődés a régió termálvízkészlete és régi, mára az enyészeté lett gyógyfürdői iránt. A kárpátaljai turizmus soha nem látott lehetőség előtt áll – úgy tűnik, hogy végre a helyiek is rájöttek arra, milyen értékes ez a darabka föld. Kárpátalja legnagyobb természeti kincse végre megkaphatja a neki kijáró figyelmet.