Elképesztő eredménnyel zárult vaktesztünk, amelyben a közismert bolti ásványvizeket eresztettünk össze Irsai Olivérrel és egy szintén közismert Hunyadi téri szikvízzel, hogy választ kapjunk az elmúlt másfél évszázad legszorongatóbb kérdésére: ásványvízből is lehet jó fröccsöt készíteni, vagy csak szódából?
Lilly Allen lába és a Hagyó–Kocsis-háború mellett a múlt héten egyetlen dolog tematizálta a hazai közéletet: miért nincs szóda a Szigeten? Hogy volt-e szóda a Szigeten, vagy nem volt, és ha volt, miért nem lehetett kapni, talán soha nem derül ki. De a konspirációs elméletek, cáfolatok, kontracáfolatok és a facebookos (!) tiltakozás szövevényéből mégis kiemelkedett egyetlen vitathatatlannak tűnő állítás, nevezetesen hogy az igazi fröccs nem ásványvízből, hanem szódából készül. Ha tehát nincs szóda a Szigeten, akkor rendes fröccs sem lehet, és ehhez képest a nemzethalál réme pajkos lúdvérc csupán.
Azt mindenki tudja, hogy a boltban árult szénsavas ásványvizek ugyanúgy a bennük lévő szén-dioxidtól pezsegnek, mint a szódavíz, akár természetes úton került beléjük a gáz, akár utólag dúsították őket. Nyilván számít a buborékok mennyisége és mérete, illetve a szódás palackban uralkodó viszonylag nagy (400-600 kilopascalos) nyomás. Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mérnöktanára szerint ugyanakkor itt élelmiszerről beszélünk, ezért nagyon sokat számít a szubjektivitás, illetve a tradíció. Härtlein, aki egyébként a sört szereti, nem a fröccsöt, jól ismeri a legendát, miszerint a szódás bort 1842 őszén, Fáy András fóti pincéjében találta fel Jedlik Ányos, és magát a fröccs szót nem más, mint Vörösmarty Mihály javasolta ott helyben a németes spritzer helyett. „A szóda mesterségesen, szén-dioxiddal dúsított víz. Szó nem volt természetes ásványvízről, ez történelmi tény” – mondja Härtlein.
A szódavíz úgy készül, hogy az alacsony hőmérsékletű ivóvízbe szén-dioxid gázt juttatnak. A végeredményt a köznyelvben szénsavnak hívják, pedig itt nem tiszta szénsavról (H2CO3), hanem vízben oldott CO2-ről van szó, ami nyomokban tartalmazhat szénsavat is, miközben a két vegyület kémiai egyensúlyban van egymással: CO2 + H2O ⇌ H2CO3. Előfordul, hogy az így előállított ital gyenge savasságát lúgos kémhatású vegyülettel, például szódabikarbónával (nátrium-hidrogénkarbonát, NaHCO3) próbálják semlegesíteni.
A szódavizet 1767-ben találta fel az angol Joseph Priestly, de elterjesztésében és gyártásában valóban nagy szerepet játszott a dinamóról ismert magyar Jedlik Ányos – igaz, csaknem egy évszázaddal Priestly felfedezése után.
A reformkori legendákat ne bántsuk, de meg lehet vajon különböztetni empirikus módszerekkel, pusztán ízlelés útján az ásványvízzel készült fröccsöt a szódavizes változattól? A vakteszthez egy nagy üveg kéthelyi Irsai Olivért, ötféle, egytől egyig szénsavval mesterségesen dúsított ásványvizet (Balfi, Mizse, Naturaqua, Pannon-Aqua, Szentkirályi) és egy igazi pesti kézműves szikvizet használtunk a Hunyadi térről, a jó nevű Kiss szóda műhelyéből. A vállalkozás szempontjából vélhetően fontos szén-dioxid-tartalom érdekes módon nincs feltüntetve sem a Naturaqua, sem a Szentkirályi palackján. A Mizse címkéje szerint literenként minimum három grammnyi szén-dioxidot tartalmaz, míg a Balfi és a Pannon-Aqua legalább négyet. Ehhez képest a szóda 7,2 g/l-es teljesítményadatai lehengerlőnek tűnnek, különösen, ha hozzáadjuk ehhez, hogy a Kiss szódáért messze földről, még Budáról is elzarándokolnak az emberek a Hunyadi térre. De mennyit érnek a száraz adatok egy könyörtelen vaktesztben?
Semennyit.
Heten teszteltünk, öt férfi, két nő, és egyikük sem ma kezdte a fröccsözést. Bár a vakteszt szigorú szabályai szerint nem beszéltünk korábbi tapasztalatainkról, abban szinte mindannyian egyetértettünk, hogy a romkertektől a gasztroblogokig ívelő hipotézis, miszerint jó fröccs csak szódából van, vitathatatlan axióma.
Hogy gyorsan eláruljuk a végeredményt: tesztünkben a szóda végzett a legeslegutolsó helyen. Anélkül, hogy tudta volna, mit iszik, az összes tesztelő egyhangúlag azt állította, hogy a Kiss-féle szikvízből készült fröccs a legkevésbé pezsgő, legkevésbé fröccsszerű fröccs.
Volt, aki még ennél is tovább ment: „Szinte semmi szénsav, ihatatlan. Távolban egy kőfejtő, a port a szél belefújta a pohárba. 2002, Ráckert, péntekre virradóra, már minden mindegy, menni kéne haza, de azt is minek” – írta értékelésében Gábor. Albert szerint „szénsav sehol, látványra egyáltalán, ízben még csak-csak”. „Fröccsnek csapnivaló” – nyilatkozott Stöki. „Szerintem ez átverés, biztos csapvizet tettél bele” - mondta Eszter is és Vera is, míg Zoli szerint „a buborékok szabadságra mentek”. Egyedül Péter érezte, hogy „talán kicsit intenzívebb a szúrás, vagy csak óhajtom a bizsergést nyelvem alatt, ott, ahol olyan érzékeny a szerv”, miközben ő is az elillant buborékokra panaszkodott. Azt is el kell mondanunk, hogy amikor a tesztelők megtudták, hogy a leszólt 3. számú versenyző volt a szóda, többen csalással vádolták a teszt adminisztrátorát, sőt volt, aki a több évtizedes szódatapasztalattal rendelkező munkatárs fejéhez vágta, hogy „nem tud spriccelni”. Pedig tud. Ahogy azt a kontrollszódáspalackkal – mert az is volt – végzett utókísérletek mutatták, bár a folyadék hihetetlen erővel tör elő a szifonból, a szénsav hamar elillan a pohárból, és szinte pillanatok alatt sima csapvízzé lényegül át.
De ne szaladjunk ennyire előre az időben.
A közismert borivó, Albert gazda már a fröccsteszt kezdete előtt szkeptikus volt: úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem lehet majd megmondani, melyik pohárban van ásványvíz, és melyikben szóda. A fent már idézett Härtlein Károly fizikushoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy „kulturális kérdés, hogy a fröccsbe szóda kell, nem ásványvíz. Teljesen mindegy, hogy van az ízében különbség vagy nincs. Ha tudod, hogy szóda, akkor biztosan jobb lesz, mintha tudod, hogy ásványvíz.”
Ehhez képest érdekes, hogy az ásványvízzel készült fröccsök között igenis akadt olyan, amely az összes tesztelőnek tetszett. Az első versenyzőről, a Szentkirályiról egyből meglepően pozitív vélemények születtek: „Nekem ez az igazi fröccs” (Vera); „Kicsit többet vártam tőle, de aztán pattan a szájban is (Zoli); „Nem volt híján céókettőnek, szódának tippelem” (Albert); „Dús szénsav, a víz szinte semleges, a buborékok csattognak a nyelven” (Gábor); „Biztos hogy ezt a bort innám, ezzel a vízzel, ha innék fröccsöt” (Eszter); „Ilyen az igazán jó fröccs” (Stöki). A Szentkirályiról egyedül Péter fogalmazott meg szerény ellenvéleményt: „Puha az összhatás, átverésnek érzem... Határeset, mert nem bántó, de értelme sincs sok.”
Jóval kisebb sikert ért el a másodikként sorra kerülő Balfi ásványvíz, amelyből a tesztelők egy része hiányolta, másik része kevesellte a buborékot, sőt a mérsékelt pezsgés láttán Eszter egész egyszerűen, vakon rámondta, hogy ez bizony Balfi lesz. „Gyümölcsösöm, bár jó szőlőt terem, / Nem oltja szomjam a vízzel kevert bor” - jutottak eszébe az ősi sumér sorok Péternek. „Ilyesmit spritzer fedőnéven a régi Váci utcai lenyúlós turistahelyeken adnak, decinként 400-ért. Ha a Szily itt lenne, lounge-fröccsnek nevezné.” – írta Gábor, míg Stöki „valami ratyibb ásványvízre” tippelt. Albert ugyanakkor „simán ihatónak” minősítette a Balfi vízből készült fröccsöt.
A negyedikként tesztelt Mizse („Sparkling Natural Mineral Water”, egyenesen Lajosmizséről) bizonyult a teszt legmegosztóbb ásványvizének. Albert és Zoli a szénsavat hiányolta belőle, ahogy Vera is, aki szerint a Mizsei fröccs szénsavas ugyan, de „elfogadhatatlan fröccsnek”. Gáborból „tablettás emlékeket” hozott elő az ital, Stöki „gyanús utóízekre” és „utasellátós összhatásra” panaszkodott. Eszter viszont azt írta a Mizséről, hogy „határozottan fröccsjellegű volt, ha valamelyiket, hát ezt még meginnám”, Péterben pedig felmerült a kérdés: „Talán ez volt eddig a legjobb?”, de ahelyett, hogy válaszolt volna rá, inkább elcsodálkozott: „Megdöbbenve tapasztalom, hogy négy szénsavas pohár után sem böfögtem még.”
„Főúr, még egy ilyet” - kiáltott fel Stöki, amikor megízlelte a Naturaquából készült fröccsöt. Igen, arról a Naturaquáról van szó, a Coca-Cola-termékéről, amely a soha nem bizonyított híresztelések szerint kiszorította a szódát a Szigetről De még mielőtt bárki multibérencnek nevezné a jó Stökit, szögezzük le gyorsan: a Naturaqua olyannyira elnyerte az összes tesztelő tetszését, hogy nyugodtan kikiálthatjuk a vakteszt győztesének, holtversenyben a Szentkirályival.
„Végre buborék, juhéé!” – lelkendezett Vera. „Finom, fröccs-szerű, ez igen.” „Élet költözött a pohárba, mintha ezer vízipók lenne a felszín alatt, légnadrágban” – írta Zoli. „Jó buborék, kellemes savanyka, lendület, frissesség, hátha megint szóda” (Albert). „Így tökéletes, a bor savai a buborékok hátán utaznak, Tátika-Somló-Szigliget, trallala.” (Gábor) „Szódát gyanítok, kellemesen kesernyés utóízzel. E fanyarság de hiányzott eddig! Nyelés után is intenzív a bizonyosság.” (Péter)
Eszter poharából viszont kimaradhatott valami, mert buborékot észlelt ugyan, de szénsavat nem. „Egész gyenge kompozíció, mondjuk látszik, hogy fogy a bor. Inkább iszom mentes vizet.”
A Naturaqua váratlan sikeréhez képest egyértelmű csalódást keltett a multit a patrióta vonalon támadó utolsó versenyző, a Pannon-Aqua, amely Stöki szerint dohos ízt kölcsönzött a bornak, Gábor szerint „látványfröccs” volt, Eszter szerint „nem fröccsnek való”, Vera szerint meg „nem fröccs” – annak ellenére, hogy a szép buborékokat többen megdicsérték.
Pontozni nem pontoztunk, de az írásos tesztnaplókból egyértelműen kiderül, hogy a Szentkirályiból és a Naturaquából igenis élvezhető, jó minőségű fröccs készíthető – csak be kell hozzá csuknunk a szemünket. Azt a tanulságot viszont, hogy szódából nincs jó fröccs, nem vagyunk hajlandóak levonni, különösen hogy a mítosz által generált elbizakodottságunkban, a közvélekedésre alapozott hipotézisünk érvényességében vakon bízva csak egyetlen fajta szódát teszteltünk. És akkor még mindig ott van a sziszegés, a spriccelés, a „ki csinál szódát?” toposza, a fóti pince, Jedlik Ányos és Vörösmarty Mihály. Főleg Vörösmarty Mihály. Mondjuk ki bátran: aki magyar, továbbra is szódából készíti a fröccsöt. Ha szar, ha nem szar.
