Index Vakbarát Hírportál

A passzív dohányzás károsítja a hallást

2010. november 16., kedd 15:29

A passzív dohányzásnak kitett embereknél emelkedik a halláskárosodás kockázata. A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült.

A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő erekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki, és toxikus anyagok halmozódhatnak fel. A károsodás eltérő jellegű, mint amit zajhatás vagy egyszerűen az öregedés okoz. Korábbi vizsgálatok dohányzóknál már mutattak ki összefüggést a hallás romlása és a cigarettázás között, passzív dohányosoknál azonban most első alkalommal derült fény a kapcsolatra.

A Miami Egyetem és a Floridai Állami Egyetem kutatói 3307 nem dohányzó önkéntes hallástesztjét elemezték. A vizsgálatba bevont emberek vérében ellenőrizték a nikotin egyik melléktermékének, a kotinin nevű vegyületnek a szintjét, hogy megállapítsák, ki és milyen mértékben volt passzív módon cigarettafüstnek kitéve.

Kiderült, hogy a passzív dohányosoknál sokkal nagyobb volt a halláskárosodás kockázata, mint azoknál, akik nem ilyen környezetben töltötték idejüket. A passzív dohányzás az alacsony, közepes és magas hangfrekvenciákon is mintegy harmadával növelte a hallásromlás kockázatát. Mint David Fabry kutatásvezető a BBC-nek elmondta, nem tudják pontosan, mekkora az a füstmennyiség, amely már hallásromláshoz vezet, ám a legjobb elkerülni a kockázatnövelő füstöt.

Rovatok