Az érettségi lebonyolítása a májusi vizsgáknál jóval korábban, a feladatlapok összeállításával kezdődik. A kötelező vizsgatárgyak, a választható közismereti vizsgatárgyak és a művészeti vizsgatárgyak központi írásbeli feladatlapjait és ezek javítási-értékelési útmutatóit az Oktatási Hivatal (OH) megbízásából a vizsgatárgyanként szervezett tételkészítő bizottságok készítik el, a szakmai előkészítő vizsgatárgyak központi írásbelijével pedig a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) foglalkozik. A feladatok összeállításához a nyilvánvaló előképzettségen kívül – a tárgy tanításában, vizsgáztatásában szerzett gyakorlat, a vizsgarendszer ismerete, mérési tapasztalat – nincs szükség különleges képesítésre. A szakszerűségért és tartalomért a tételkészítő bizottság elnöke felel, a kész feladatlapokat ő adja át az OH vagy az NMH munkatársának.

Itt lép be a folyamatba az OH Érettségi és Versenyszervezési Osztálya (ÉVO), ami a munkapéldányból eredeti példányt készít, és ennek elektronikus változatát a vizsgák kezdetéig az ÉVO erre a célra kialakított helyiségében, az OH saját hálózatától független, zárt, belső hálózati szerverén tárolják. Az OH Nyilvántartási Irodájába elküldött példányokon túl minden korábbi változatot megsemmisítenek. Egy-egy tárgyhoz több feladatsor is készül, ezek közül az Oktatási Hivatal egy vezető beosztású munkatársa sorsol ki egyet. A nyomdai előkészítés is az ÉVO feladata, a nyomdából aztán futárcégek viszik szét a csomagokat szerte az országban, az átvétel a település jegyzőjének, illetve az iskola (vizsgaközpont) vezetőjének közös feladata.

A fenti folyamat minden résztvevője titoktartási nyilatkozatban vállalja, hogy megőrzi a kiemelt fontosságú adatok titkosságát. Az érettségivel kapcsolatos, elektronikusan rögzített anyagok kezelésének szabályai nagyon szigorúak. Ezekkel kapcsolatos munka csak olyan számítógépen végezhető, ami nincs belső vagy külső hálózatra kötve (vagyis nem érhető el rajta az internet), és szigorúan tilos vizsgaanyagot tartalmazó emailt küldeni.

Az érettségi szervezésénél nincs pontosan meghatározva, hogy a vizsgázók mekkora részének kell idő előtt megismernie a feladatokat ahhoz, érvénytelen legyen az egész vizsgasorozat. Az adott vizsga és az arra vonatkozó megoldókulcs közzététele között egy nap telik el, mert a vizsgával párhuzamosan folyik a javítási és értékelési útmutatók ellenőrzése, pontosítása, és egy nap kell ahhoz, hogy a változtatásokat alaposan megfontolják, és ha szükséges, átvezessék.

Hiányzik a természettudomány

Az Oktatási Hivatal szerint a régi, érettségiből és főiskolai, egyetemi felvételiből összeálló rendszert az új, kétszintű, de egyszerre középiskolai záró- és felvételi vizsgaként is működő érettségi sikerrel váltotta le, a vizsgarendszer „a felsőoktatásba való bejutásért folyó versenyt eredményesen kezeli”. Ezzel nem minden szakember ért egyet, többek között Csapó Benő oktatáskutató, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője sem, aki már többször fogalmazott meg kritikát a magyar közoktatás helyzetével kapcsolatban.

„A középiskolát lezáró vizsgáknak, mint amilyen nálunk az érettségi, általában két fő funkciója van. Az egyik az, hogy egy végbizonyítványt adjon a közoktatásban végzett tanulmányokról, másrészt pedig, hogy dokumentálja a felsőoktatásba való felvételhez szükséges tudást. A mi érettségink sajnos egyik funkciójának sem felel meg, bár lehet olyan vizsgarendszereket kidolgozni, amelyek e kettőnek együttesen eleget tesznek” – magyarázta megkeresésünkre Csapó.

Az oktatáskutató szerint a mi érettséginknek legalább három gyenge pontja van, amelyeken mielőbb javítani kellene. Az egyik éppen a kétszintűség: nem világos, mi a két szintnek a viszonya, mennyivel jelent többet az emelt szint. „A kettő helyett egyetlen egységesen mérő skála kellene, amely képes lenne megjeleníteni a leggyengébbtől a legmagasabb szintig terjedő tudást. Egy ilyen skálán azután meg lehetne jelölni, hol az a küszöb, amire még ki lehet adni az érettségi bizonyítványt, milyen szint kell a jeleshez, és ezen túl még további szinteket is ki lehet mutatni, amit a felsőoktatásba való belépés szelekciós eszközeként lehet használni” – mondta Csapó.

A kutató úgy véli, az objektivitás problémája is felmerül, amit tesztek és külső bizottságok alkalmazásával – ahogy az emelt szinten történik – lehet javítani. A harmadik probléma pedig tartalmi jellegű: hiányzik a kötelező tárgyak közül a természettudomány, emellett túl sok választható tárgy van, amelyek, azon túl, hogy funkciójuk is sokszor vitatható, igen jelentős költségekkel járnak.

Meg kell tanulni tanulni

Az érettségi vizsgákon gyakran olyan tudásanyagból vizsgáznak a diákok, amit aztán többet az életben nem használnak, és ilyenkor felmerül bennük, hogy miért kell egy műszakira felvételizőnek tudnia a rigómezei csata évszámát vagy egy leendő bölcsésznek a deriválás szabályait. Az olyan, szélesebb réteget érintő ismeretek, mint a KRESZ vagy az informatikai alapok, ugyanakkor nem kötelező részei az érettséginek.

Amikor ezt felvetettük az OH-nak, válaszul annyit kaptunk, hogy „a 2005-ben bevezetett vizsgarendszerben minden vizsgatárgyból a korábbinál lényegesen nagyobb szerepet kap az alkalmazásképes tudás mérése.” Arról a hivatal nem tudott nyilatkozni, hogy várható-e a következő években valamikor esetleg egy kötelező informatikai vizsga, illetve azt sem tudta megmondani, hogy mekkora értéket képvisel manapság a munkaerőpiacon egy sikeres érettségi (igaz, ez nem is az OH hatásköre).

Csapó szerint a kérdést nem lehet csak a gyakorlatban ténylegesen hasznosnak bizonyuló ismeretekre leegyszerűsíteni. „Az iskolában elsajátított tudás hasznosulása nagyon bonyolult folyamat. A közoktatástól elsősorban azt várjuk el, hogy széles körű műveltséget nyújtson, megalapozza a további tanulást, ideális esetben az egész életen át tartó fejlődést” – fogalmazott a kutató. „Mai tudásunk szerint a legfontosabb képességünk a tanulás képessége, ezt pedig, mint más képességeket is, úgy lehet fejleszteni, ha gyakoroljuk azt, azaz sokat tanulunk. E gondolatmenet értelmében az tehát a jó, ha sokat tanulunk az iskolában. Természetes, hogy a tanultak egy részét elfelejtjük, közvetlenül nem használjuk, de megmarad annak a fejlesztő hatásnak az eredménye, amire a tananyag megtanulása során szert tettünk.”

Ugyanakkor nem mindegy, hogyan tanulunk. „Lehet okosan, felfedezve, minden mozzanatot megértve, az összefüggéseket átlátva tanulni. Az ilyen tanulás eredménye mindenképp tartósabb, mint ha csak mechanikusan bemagoljuk a tananyagot. Sok példát lehetne mondani arra, hogy mi mindent nem használunk közvetlenül, mégis érdemes elmélyülten, átgondoltan megtanulni” – mondta Csapó. Példának a matematikai bizonyításokat hozta, amiket legfeljebb azok alkalmaznak, akik matematikusi pályára készülnek. A bizonyítások elsajátítása nélkül azonban nem értjük meg, hogyan épül fel a matematika, miért bízhatunk meg feltétel nélkül a matematikai állítások igazságában. „A bizonyítások megértése elvezethet a racionális gondolkodás lényegének megértéséhez, megtanulhatjuk, hogyan lehet érvek, állítások következtetési folyamatok megbonthatatlan láncolatát felépíteni. Az ilyen gondolkodásnak azután az élet számos területén hasznát vesszük. Hasonlóképpen fontos a klasszikus művek olvasása, egy érettségizett embernek tájékozottnak kell lennie a filozófiában, zenében, művészetekben” – magyarázta az SZTE Neveléstudományi Intézetének vezetője.

A közoktatás kétségkívül az az időszak, amikor a fiatalok fogékonyak, és még idejük is lehet arra, hogy a széleskörű általános műveltséget megalapozzák, az érettséginek pedig meg kell vizsgálnia, hogy ez megtörtént-e. Csapó úgy véli, az iskola ma is sok felesleges dolgot tanít – és sok mindent rosszul, csekély fejlesztő hatással –, de a tudás hasznosságát, alkalmazhatóságát tágabb perspektívából kell megértenünk, gondolva arra is, milyen előnyükkel jár a kiművelt gondolkodás, a széles körű általános műveltség. „Emellett úgy gondolom, minden fiatalnak úgy kellene elhagynia a középiskolát, hogy zsebében van a jogosítvány, jól tud angolul, és magabiztosan kezeli az információtechnológiai eszközöket. Jó befektetés lenne az ilyen készségek megszerzésének közpénzből való finanszírozása, ez azonban közvetlenül nem függ össze az érettségi problémáival” – tette hozzá.

Lehet mérni a tudást

Hogy mennyire erős a magyar érettségi nemzetközi viszonylatban, arra sajnos nincs egyértelmű válasz. Az OH nem tud olyan kutatásról, ami azt vizsgálná, milyen könnyű, nehéz illetve gyakorlatias a magyar vizsgarendszer nemzetközi viszonylatban. Azt sem szokás mérni, hogy az adott év érettségijét a felnőttek mekkora hányada tudná teljesíteni (az Index-újságírók teljesítményéről itt kaphat képet).

Az oktatáskutató szerint sok országban az érettségi vizsga legalább száz éves történetre tekint vissza, és korábban egy szűk réteg kiváltsága volt. Lassan változik, ezért nem mindenben felel meg a modern kor követelményeinek, főleg a tömegessé váló felsőoktatás igényeinek – ezért szinte mindenütt változtatnak is rajta.

„Az utóbbi évtizedben – a nagy nemzetközi felméréseknek is köszönhetően – sokat fejlődött a pedagógiai felmérések tudományos háttere. Például az egyes országok tanulóinak átlagos tudásszintjét néhány százalékos pontossággal fel lehet mérni, és évtizedeket átfogó, stabil skálákat lehet készíteni. Ezt a tudást, mindenekelőtt a modern tesztelméletek matematikai apparátusát sok országban, így Magyarországon is felhasználták a nemzeti értékelési rendszerek kiépítésében” – mondta Csapó. „A következő lépés az lehet, hogy ezt a tudást átültetik az olyan nagy horderejű, az egyének sorsát közvetlenül befolyásoló vizsgák fejlesztésébe, mint amilyen az érettségi. Ilyen folyamat kezdődött el például Ausztriában.”