Sokszor még mindig az ötven évvel ezelőtti módon ábrázolják a dinoszauruszokat, a legtöbben sötét, lomha állatokként gondolnak rájuk. Pedig a legújabb kutatások szerint fürge, élénk színekben pompázó állatok voltak, és nem volt ritka a tollas dinoszaurusz sem. A ragadozók a 40-60 kilométer per órás sebességet is elérték, a növényevők pedig csordákban jártak, védve a kicsiket.
Rajzoljon le egy Tyrannosaurus rexet! Ha szinte függőleges testtartásban ábrázolta, apró karokkal és a talajt elérő farokkal, akkor tévedett. De ebben a kérdésben téved az emberek túlnyomó többsége is, ahogy azt sem gondolnák, hogy a félelmetes Tyrannosaurus rexnek tollai lehettek. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy gyökeresen át kell alakítani, amit a dinoszauruszok ábrázolásáról eddig tudtunk.
A fejünkben és főleg a gyerekek fejében élő hibás dinoszauruszkép azért meglepő, mert a legtöbben az úgynevezett „dinoszaurusz reneszánsz” után születtek, vagyis jóval azután, hogy gyökeresen átalakult a dinoszauruszokról alkotott tudományos kép. Kutatások szerint ez a torz kép elsősorban a játékoknak és rajzfilmeknek köszönhető, amelyek nem haladtak a korral, és ősrégi elképzeléseket terjesztenek még ma is.
Találunk olyan nemrég kiadott könyvet, amelyben hibásan ábrázolják például a nagytestű Apatosaurust. De vannak pozitív példák is, a Jurassic Park például meglepően korrekten ábrázolt sok dinoszauruszt, például a T-rexet, másoknál élt a művészi szabadsággal. Mielőtt elárulnánk, hogyan nézett ki valójában a leginkább egy nagyra nőtt pulykára hasonlító Velociraptor, nézzük hogyan változott a dinoszauruszok ábrázolása az évek alatt.
„A dinoszauruszok ábrázolásában jól elkülöníthető korszakokat láthatunk” – magyarázza Ősi Attila paleontológus, a Magyar Tudományos Akadémia – Magyar Természettudományi Múzeum Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportjának munkatársa. A 19. század közepén kezdtek el komolyabban foglalkozni a dinoszauruszokkal, magát a szót is 1842-ben alkotta meg Richard Owen A brit hüllőfosszíliák története (History of British Fossil Reptiles) című művében.
Még azokban az években készítettek néhány szobrot, hogyan képzelték el az állatokat, de akkoriban komplett csontvázak híján még alig tudtak valamit a felépítésükről, így elég ritkák voltak a dinoszauruszokról készült rajzok.
A huszadik század elején Charles R. Knight festményei voltak azok, amelyek szélesebb körben elterjedtek, csaknem mindenki ismeri ezeket a képeket, évtizedekig szerepeltek különböző ismeretterjesztő könyvekben, tankönyvekben. Ezek voltak az első festmények a dinoszauruszokról, Knight a legnagyobb amerikai múzeumok megbízásából készítette a képeket. A festmények az akkori kutatási adatokon alapultak, a dinoszauruszok itt élénk, mozgékony állatok voltak – nem úgy, mint a következő évtizedekben.
A fenti kép egy klasszikus dinoszauruszábrázolás, ami még a 19. századi kutatásokon alapul. A képet Knight festette 1942-ben, akkoriban még úgy gondolták, hogy egy húsevő dinoszaurusz – mint például a képen látható Ceratosaurus – hosszú farkára is támaszkodott, amikor két lábon állt. Thomas Holtz, a Maryland Egyetem paleontológusa szerint nem meglepő, hogy sokáig azt hitték, a dinoszauruszok vonszolják a farkukat. Azért volt logikus a feltételezés, mert a ma élő hüllők nagy része ezt teszi, gondoljunk csak a krokodilokra, gyíkokra.
Ugyanakkor hamar felfigyeltek arra, hogy bár sok dinoszaurusz-lábnyomot találtak, olyat egyet sem, ami a vonszolt farok nyoma lenne. A csontokat tüzetesebben vizsgálva kiderült, hogy a medence felépítése sem tette lehetővé ezt a pozíciót, a dinoszauruszok sokkal jobban előredőltek, gyakorlatilag hátulsó lábaikon egyensúlyoztak, a farkukat pedig nem a földön vonszolták maguk után, hanem a levegőben tartották. A későbbi kutatások az is bebizonyították, hogy a dinoszauruszok legközelebbi rokonai nem a hüllők, hanem a madarak.
A harmincas-hetvenes évek között azt hitték, hogy a dinoszauruszok teljesen külön állatcsoport voltak, amelynek nem maradtak fenn leszármazottaik. Ostoba, lassú, mocsárban élő állatoknak képzelték őket, amelyek kihalásra voltak ítélve. Az az elmélet, hogy egy aszteroida pusztította ki a dinoszauruszokat, viszonylag késői, Luis Alvarez Nobel-díjas tudós és fia, Walter Alvarez csak 1980-ban hozta nyilvánosságra.
A korszak művészei ennek megfelelően ábrázolták a dinoszauruszokat. Rudolph F. Zallinger és Zdeněk Burian festményei is ilyen környezetben ábrázolják a dinoszauruszokat, bár Burian képein az állatok már aktívabbak a korabeli ábrázolásoknál. Burian ugyanis folyamatosan nyomon követte a legújabb kutatásokat, így állandóan tudott változtatni dinoszauruszain, munkáit végigkövetve tisztán látni a legújabb tudományos kutatásokat. Azért maradtak hibák is a rajzokban, az állatok farkának és testének helyzete például még nem pontos.
Burian egyik leghíresebb festménye egy szinte teljesen víz alatt lévő Brachiosaurust ábrázol, másik híres képén egy Tyrannosaurus Rex támad meg éppen egy Trachodont.
A dinoszaurusz reneszánsz kifejezést Robert T. Bakker találta ki, 1975-ben jelentetett meg ezzel a címmel egy tanulmányt. A kifejezéssel arra utalt, hogy a kutatások elején is ilyennek gondolták a dinoszauruszokat, elég csak Charles R. Knight festményeire gondolni. Néhány évvel korábban John Ostrom tanulmánya a dinoszauruszok és a madarak közötti rokonságot járta körül. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy a dinoszauruszok nem lomha hidegvérű hüllők, hanem dinamikus állatok voltak, amelyek egyes csoportjai akár melegvérűek is lehettek. A kutatások ontották magukból az újabb elméleteket, amelyek az ábrázolásokban is utat találtak.
A hüllőszerű dinoszauruszok egyre inkább hasonlítani kezdtek a mai madarakhoz és emlősökhöz. Gregory Paul volt az, aki megreformálta az addigi ábrázolást. Maga is végzett kutatásokat, és szorosan együtt dolgozott más paleontológusokkal is, így ábrázolásai valóban a legújabb eredményeken alapultak. Ő már a ma is ismert módon ábrázolta a Tyrannosaurus rexet. Paul volt az, aki elterjesztette a fekete-fehér, csontvázat is megjelenítő ábrázolást, amit sok kutató használ azóta is. Népszerűségének és ismertségének köszönhetően egy apró szerepet is kapott a Jurassic Park filmben, dinoszaurusz-szakértőként jelenik meg az egyik jelenetben.
Innentől kezdve tehát többé-kevésbé pontosan ábrázolták a dinoszauruszokat, legalábbis, ami a testtartásukat és járásukat illeti, mert a teljes képhez hozzátartozik a külalak is.
1996-ban megdöbbentő felfedezést tettek Kínában, egy tollas dinoszaurusz fosszíliáját találták meg. Az állat a Sinosauropteryx volt, egy pulyka méretű, húsevő dinoszaurusz, amely a Tyrannosaurus rex közeli rokona (emiatt gondolja sok paleontológus, hogy a T-rexnek is lehettek tollai, legalábbis bizonyos testrészeken, ahol fontos volt például a test melegen tartása). A tollak létezése önmagában nem volt megdöbbentő, hiszen azt már korábbi elméletek is megfogalmazták, hogy a madarak ősei a dinoszauruszok voltak. Inkább az volt a meglepő, a ragadozóknál, sőt azok nagyobb testű formáinál is bizonyították a tollak meglétét.
Amikor tollakról beszélünk, nem feltétlenül a madaraknál meglévő tollakra gondolunk, sok esetben csupán tollszerű képződményekről van szó, de a raptorpoknál például már megjelennek a bonyolultabb felépítésű legyezőtollak is. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek a dinoszauruszok repülni is tudtak, jelenlegi ismereteink szerint a tollak leginkább a fészek melegen tartásához, álcázáshoz voltak fontosak. A repülés ezek folyománya volt – magyarázza Ősi Attila.
Azóta több ezer tollas dinoszauruszt és ősmadarat találtak Kína északi részén, így szép lassan kialakult a tollas dinoszauruszok képe. Nézzük például a Velociraptort, amely a Jurassic Park előtt viszonylag ismeretlen faj volt, a legtöbben éppen ezért Steven Spielberg ábrázolását ismerik és tartják helyesnek. Eszerint a Velociraptor egy viszonylag nagy, gyíkszerű, ravasz és legfőképpen csupasz dinoszaurusz.
A valóságban azonban a Velociraptor alig nagyobb egy kutyánál, nagyjából hetven centiméter magas és két méter hosszú állat volt. És most jön a legmeglepőbb adat: a velociraptor tollas volt, nagyjából úgy nézett ki, mint egy nagy pulyka, amelynek megnyúlt pofájában recézett, hátrahajló fogak ülnek. A Jurassic Park első részében még teljesen kopasz a Velociraptor, a harmadik részben már megjelenik a hátán néhány toll, de korántsem úgy néz ki, ahogy azt a kutatók elképzelik. Ez persze nem véletlen, hiszen ki ijedne meg egy pulykaszerű lénytől?
Az ábrázolásban a következő nagy ugrás három évvel ezelőtt történt, egy 2010-ben megjelent tanulmány megtalálta az összefüggést a tollakban korábban észrevett sötétebb foltok és a dinoszauruszok színe között. A tollak színéért a melanin nevű festékanyag a felelős, ez a pigmentsejtekben termelődik és a melanoszómákban raktározódik. A festékanyag nyúlványok segítségével jut a tollba. A kutatók sokáig azt gondolták, hogy ezek az anyagmaradványok olyan baktériumok maradványai, amelyek a tollak lebontásáért felelősek, ám az újabb vizsgálatok kiderítették, hogy a leletek nagyon hasonlók a ma élő madarak tollában található melanoszómákhoz.
A felfedezés teljesen átalakította a dinoszauruszok ábrázolását. Az eddig sötétbarna, sötétzöld és szürke dinoszauruszok élénkvörösek, narancssárgák, rikító zöldek lettek. Egészen addig ugyanis főleg az illusztrátorok fantáziáján múlt, hogy milyen színűre festették az állatokat. És a hagyományoknak megfelelően főként sötét színeket használtak, ebből is leginkább a barna, zöld, szürke dominált.
Az első dinoszaurusz, amelynek meghatározták a színét, a már elmlített Sinosauropteryx volt, a kutatók szerint a dinoszaurusz tollai szinte vörösbe hajló narancssárgák voltak, a farka pedig narancs és fehér keresztcsíkos. Ez rögtön felveti a következő kérdést is, hogy miért volt csíkos farka egy dinoszaurusznak. A logikus válasz az, hogy amiért a madaraknak – párválasztáskor jött jól a színes tollazat. Azóta több ilyen dinoszauruszt is találtak, köztük olyat is, amely pávaként tárta ki tollait párválasztáskor.
Nézzünk konkrét példákat is arra, hogyan változott az évtizedek alatt egyes ismertebb fajok ábrázolása. A Tyrannosaurus rex után az egyik legismertebb dinoszaurusz a Diplodocus (közeli rokona a korábban Brontosaurusként ismert Apatosaurusnak). Hatalmas testű állatról van szó, tipikusan az a dinoszaurusz, amelyet régen mocsaras környezetben ábrázoltak, mint a nagy testű, lomha fajok iskolapéldáját, amely alig tudja mozgatni ötventonnás testét a szárazföldön.
Valójában a Diplodocusok a füves területeket kedvelték, lábai probléma nélkül elbírták a súlyát, és változatosan étkeztek. Fontos változás az ábrázolásban, hogy az állat nem vonszolta maga után a farkát, általában vízszintesen tartotta. Egyáltalán nem volt annyira védtelen, mint gondolták, a legújabb kutatások szerint meg tudták védeni magukat, farkuk egy jól irányzott csapásával még meg is ölhették támadóikat. A Diplodocus nem jámbor, bocitermészetű állat volt.
A Stegosaurus sem nehezen mozgó, aprófejű, púpos őslény volt. Az sem igaz, amit az ismeretterjesztő könyvek többsége állított róla, hogy diónyi aggyal rendelkezett, így annyira buta volt, hogy az okosabb dinoszauruszok kiszorították élőhelyéről, és kihalt. A Stegosaurus kicsit elefántszerű volt, vízszintesen tartotta a farkát, a háta sem volt annyira púpos, mint korábban gondolták, a nyakát is felfelé tartotta. Félelmetes ellenféllé tette, hogy a farkán található tüskék kifelé álltak. A kutatások szerint semmivel sem volt butább, mint a hasonló dinoszauruszok.
A cikk elején említettük, hogy a dinoszauruszokról bennünk élő kép nem feltétlenül a filmeknek köszönhető, ezek ugyanis – néhány kivételtől eltekintve – többnyire törekednek a helyes ábrázolásra. Sokkal jobban befolyásolja az emberek képét a játékok és kisgyerekeknek szóló rajzfilmek.
A Cornell Egyetem nemrég közzétett kutatása szerint a hibás ábrázolások még gyerekkorban rögzülnek, és ezen nem segít az sem, ha később tudományosan korrekt ábrázolásokat látunk. A kutatásban részt vett gyerekek 60-70 százaléka álló T-rexet rajzolt. Még azután is rosszul rajzolták le, hogy megnézték a múzeumban, hogyan is nézett ki valójában a Tyrannosaurus rex.
Végül egy magyar vonatkozás: egy ilyen cikkben mindenképpen szót érdemel Pecsics Tibor, aki a Bakonyban talált csontvázak alapján lerajzolta, hogyan nézhettek ki az itteni dinoszauruszok..
A bakonyi dinoszauruszokat Ősi Attila vezetésével találták meg Iharkút mellett, egy homokkőpadból kerültek elő az első gerinces maradványok, innen származnak Magyarország első dinoszaurusz-testfosszíliái is. A begyűjtött leletek alapján az eddig ismert faunát a gerinctelen állatok mellett halak, kétéltűek, gyíkok, teknősök, krokodilok, dinoszauruszok, pteroszauruszok és madarak képviselik.
