Index Vakbarát Hírportál

Már öt hónapja repül a titokzatos űrrepülő

2013. május 29., szerda 17:19

Az amerikai légierő pilóta nélküli űrrepülője már öt hónapja van a világűrben, az OTV-3 kódnévre hallgató járművet tavaly december 11-én bocsátották fel. Ez a harmadik küldetése a légierő X-37B programjában.

Az űrrepülő feladatáról hivatalosan semmit nem közöltek, szakértők szerint egyértelműen katonai célokat szolgál. A nyolc méter hosszú járművet a légierő floridai támaszpontjáról bocsátották fel és állították Föld körüli pályára.

Bár a jármű küldetése titkos, az éjszakai égbolt lelkes figyelői nyomon tudják követni az útját. A műholdakat követő világméretű szerveződés vezetője, Ted Molczan azt mondja, ha elég hosszan követik egy jármű útját, közelebb kerülhetnek a rejtély megoldásához. A megfigyelésekből azt lehet tudni, hogy az OTV-3 márciusban 46 kilométert emelkedett, már 399 kilométeres pályára navigálva magát.

Az első űrhajós nélküli űrhajó a programban az OTV-1 volt, amelyet 2010 áprilisában lőttek fel, és 255 napot tartózkodott az űrben. A második küldetésre 2011 márciusában indult a Cape Canaveralról és összesen 469 napot töltött Föld körüli pályán. Az X-37B űrjármű a kaliforniai Vandenberg Légitámaszponton ért földet.

A legnépszerűbb spekuláció szerint az X–37B valamilyen űrfegyver, az amerikai légierő szerint azonban csak a jövő műholdjaihoz használható technológiákat tesztelnek vele. Az X–37B hasonlít a NASA korábbi űrsiklóira, de kisebb azoknál: 8,8 méter hosszú és 4,5 méter széles. Felületét napelemek borítják, ebből nyeri az energiát.

Rovatok