Kutatók a Science című tudományos folyóirat friss számában három tanulmányban írnak arról, hogy az 1977-ben a Jupiter és a Szaturnusz vizsgálatára útnak indított szerkezet számukra is ismeretlen tájakon, de még a Naprendszeren belül halad. Szokatlan átjáró ez, ahol a helioszférán belül, a Nap által generált töltött részecskék eltűnnek, viszont nagy a kozmikus sugárzás mennyisége.

E két tényező alapján a tudósok egy része nemrég arra jutott, hogy a Voyager–1 az ember építette első szerkezetként 2012. augusztus 25-én végre valóban elérte a csillagközi teret.

Mostanra viszont bizonyítást nyert, hogy ez még nem történt meg. Az űrszondát körülvevő mágneses tér orientációja ugyanis nem változott. Mindez az jelenti, hogy a Voyager–1 még mindig a Naprendszerben repül.

Leonard Burlaga, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard-központjának munkatársa, a Voyager-misszió egyik felelőse úgy fogalmazott, ez nagyon erős bizonyíték arra, hogy a szonda még mindig a mágneses hüvelyben jár. A mágneses hüvely a helioszférának a terminációs lökés és a – napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől elválasztó – heliopauza közötti része.

Hozzátette, a galaktikus kozmikus sugárzásból jövő részecskék Voyager–1 körüli eloszlása sem olyan volt, ahogy az a csillagközi térben várható lenne. A töltött részecskék, amelyek a kozmikus szomszédságban szupernóvaként ellobbant csillagokból származnak, sajátságos irányban orientálódtak. Ez arra enged következtetni, hogy az űrszonda egyfajta mágneses határzónában jár, ahol a Naprendszeren belüli és az azon kívüli részecskék könnyedén helyet cserélhetnek, de még mindig a Nap fölénye érvényesül.

Ennek az űrbéli mezsgyének a megismerése a tudósok számára is meglepetés. "Nincs magyarázatunk arra, hogy miért találtunk rá erre a régióra" – mondta Burlaga.

A veterán szerkezet ikertestvére, a Voyager–2, amely egy másik irányban halad a Naprendszer pereme felé, mindeddig nem ütközött hasonló jelenségbe, és talán nem is fog. "Szemben a testvérével, ő pontosan azt látja, amit a modellek előrevetítettek, hogy látni fogunk" – jegyezte meg Ed Stone, a misszió vezető tudósa, a Kaliforniai Műszaki Egyetem, a Caltech kutatója. A Voyager–1 talán egy szokatlan helyen jár, ahol a mágneses hüvely és a csillagközi tér csatlakozik.

A szerkezet jelenleg 18 milliárd kilométerre van a Földtől. Ilyen távolságból a rádiójelek 17 óra alatt érnek ide.

A tudósok nem tudják, hogy az űrszonda még meddig utazik, mire eléri a csillagközi teret, lehet, hogy néhány hónapig, de lehet, hogy még évekig. Amint a fent említett paraméterek közük mind a háromban bekövetkezik a szignifikáns változás, az új korszakot jelent majd az űrkutatásban, mert azt fogja jelenteni, hogy a Voyager–1 valóban kilépett a Naprendszerből.

A plutónium hajtotta szerkezet 2020-ig bírja ellátni üzemanyaggal műszereit, 2025-re azonban teljesen le fog merülni.