A Voyager–1 a legtávolabbi, ember alkotta űreszköz, a cikk megírásakor 18,5 milliárd kilométerre volt a Földtől. Jelenleg a Naprendszer határán mozog egy úgynevezett mágneses sztrádán, és bármikor átléphet a csillagközi térbe. Az űrszonda csak egy a tucatnyi hosszútávú program között, A Voyager–2 üzenetet visz a földönkívülieknek, a Deep Impact üstökösöket látogat, a Dawn kisbolygókhoz repül, a Cassini-Huygens a Szaturnuszról ontja az információt.
Nemrég végigfutott a hír a tudományos sajtóban, hogy az emberiség elhagyta a Naprendszert, a Voyager–1 űrszonda 35 év utazás után átlépte a határt. Rögtön heves vita robbant ki arról, hogy a szonda tényleg kilépett-e már a Naprendszerből – úgy tűnik, még nem, de valóban közelít a határhoz.
A Voyager–1 a legtávolabbi, ember alkotta űreszköz, Földtől való távolsága a cikk írásának pillanatában 18 473 083 248 kilométer, de ez másodpercenként 17,2 kilométerrel nő, maximális sebessége 62 136 kilométer óránként (Itt lehet nyomon követni a két Voyager űrszonda Földtől, illetve Naptól való egyre növekvő távolságát).
A határ átlépéséről szóló hírt az amerikai geológiai szövetség (AGU) tette közzé, nem kis izgalmat keltve a tudományos közösségben, de a NASA szinte azonnal cáfolta, és később az AGU is módosította a kijelentését: eszerint a Voyager–1 csupán az űr egy új régiójába jutott most. És ezt a régiót már tényleg határterületnek tekinthetjük.
Hogy pontosan értsük ezt a kijelentést, körül kell járni, mit jelent a Naprendszer határa. A Naprendszer határát a napszél jelöli ki, mivel ezt teljesen betölti a Napból kiinduló folyamatos részecskeáramlás. A napszél hatása, vagyis a helioszféra az úgynevezett heliopauzáig tart, ott más csillagok szeleinek nyomása kiegyenlíti a napszél sugárnyomását. A határterületen keveredik egymással a napszél és a csillagközi anyag, emiatt nem egyértelmű, hogy a Voyager–1 mikor lépi át véglegesen a határt.
A Voyager–1 már régóta a Naprendszer határán mozog, ezt abból lehet tudni, hogy többször mértek már olyan értékeket, mintha már nem érné a napszél. Máskor azonban olyan jeleket sugárzott, mintha még mindig a Naprendszeren belül lenne. Az űrszondát irányító csapat szerint a Voyager–1 2012 decemberében lépett új területre, az úgynevezett mágneses autópályára, ez az állandóan változó mágneses mező már valóban az utolsó állomás a határ felé vezető úton, de hogy mikor éri el a csillagközi űrt, azt nem lehet előre megmondani.
A Voyager–1-et 1977. szeptember 15-én indították útjára, tizenhat nappal a Voyager–2 után. Küldetése a Naprendszer és a csillagközi anyag tanulmányozása volt. Útja során elhaladt a Jupiter és a Szaturnusz mellett, így ez volt az első olyan űrszonda, amely közeli képeket tudott készíteni a bolygók holdjairól. A Jupitert például 1979-ben közelítette meg, a Voyager–2 űrszondával számos fontos felfedezést tett a gázóriás holdjairól, előtte soha nem látott gyűrűiről. A legmeglepőbb felfedezése az Io holdon lévő vulkáni aktivitás felfedezése volt, amit korábban nem láttak.
Az űrszonda a Jupiter, majd később a Szaturnusz segítségével tudott annyira felgyorsulni, hogy tovább utazzon, a Szaturnusz utáni hintamanőver segítségével kilépett a Föld síkjából és elindult a Naprendszer határa felé.
A Voyager–1 nemcsak páratlan képeket és információkat küldött a Föld felé, különlegessége, hogy üzenetet is hordoz magával, hasonlóan a Voyager–2 űrszondához. Az üzeneteket a szondák egy nagyjából harminc centiméteres, arannyal futtatott lemezen viszik magukkal. A lemezeket a Föld 35 természetes és ember által alkotott hangot helyezték el, ezek között van kutyaugatást, gyereksírás, nevetés. A lemezen különböző szerzőktől is vannak részletek, például Beethoven, Guan Pinghu, Mozart, Sztravinszkij, Blind Willie Johnson, Chuck Berry számai kerültek rá. Összesen ötvenöt nyelven szerepel rajta üdvözlet, köztük magyarul is, ezen kívül megtalálható rajta 115 kép is. Korábban is volt már példa arra, hogy üdvözletet vitt magával űrjármű, például a Pioneer–10 és a Pioneer–11, a LAGEOS és az Apollo leszálló moduljai.
A Voyager–2 jelenleg 15 milliárd kilométerre van a Földtől. Ez volt az első űrszonda, amely a Neptunusz és az Uránusz közelébe repült. Több ezer felvételt készített a két bolygóról, több addig ismeretlen holdat és gyűrűt fedezett fel. A Voyager–2 fedezte fel például a Neptunusz hat holdját. Az űrszonda jelenlegi küldetése a Naprendszer vizsgálata, tavaly novemberben érte el a 100 csillagászati egységet a Naptól, ezzel a harmadik ember alkotta tárgy lett, amelynek ez sikerült (korábban a Voyager–1 és a Pioneer–10 lépte át ezt).
A még futó hosszútávú űrprogramok közül az egyik legismertebb a Cassini–Huygens űrszonda útja. Célja 2004 és 2008 között a Szaturnusz bolygó környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása volt a bolygó egyik holdja, a Titán felszínére. A szondát 1997. október 15-én indították útjára Cape Canaveralról, a Föld és a Jupiter gravitációs mezőjének segítségével felgyorsulva jutott el a Szaturnuszra 2004 júliusában.
Azóta ontja magából a képeket és tudományos felfedezéseket. A Cassini olyan dolgokat tett, amire korábban nem volt példa: átrepült a gyűrűkön, 2068 kilométerre megközelítette a Phoebe holdat, majd 1200 kilométerre repült a Titán felszíne felett. A korábbiaknál jóval részletesebb képeket készített a bolygóról és a holdakról. A Huygens leszállóegység útja nem volt ennyire sikeres, 2005 januárjában ereszkedett le a Titánra, de a képek és mérések nagy része egy tervezési hiba miatt nem jutott el a Földre.
A Cassini küldetését azóta meghosszabbították, a mai napig folyamatosan küldi a képeket a Szaturnuszról. Legutóbb a Voyager–1 által húsz évvel ezelőtt lefotózott hatszögletű felhőalakzatot fényképezte le, így kiderült, hogy a szokatlan formáció annyira stabil, hogy húsz éve nem változott. Tavaly a Szaturnusz sötét oldaláról küldött képet, valamit űrfolyót fedezett fel a Titánon.
Egy másik űrszonda a Vénuszt kutatta, a Venus Expresst az Európai Űrügynökség küldte a szomszédos bolygóhoz. A szondát a Mars Express és a Rosetta űrszonda tartalékműszereinek felhasználásával építették meg, és 2005. november 1-jén indították útjára Bajkonurból, 2006. április 12-én állt pályára a Vénusz körül.
Küldetését többször is meghosszabbították, 2008-ban pályamagasságát is csökkentették, hogy mérni tudják a bolygó légköre által kifejtett ellenállást, így meg tudják állapítani annak sűrűségét. A Venus Express két éve vékony ózonréteget fedezett fel száz kilométeres magasságban. Jelenlegi küldetése kideríteni, hogy a Vénusz felszínét borító több száz vulkán között vannak-e aktívak. A küldetés során ugyanis találtak már arra utaló jeleket, hogy a geológiailag nem túl távoli múltban, néhány százezer, maximum néhány millió évvel ezelőtt még aktív vulkáni tevékenység lehetett a bolygón.
Az említett Rosetta űrszonda az 1969-ben felfedezett Csurjumov–Geraszimenko-üstökös nyomában halad. Két részből áll, egy keringő és egy leszálló egységből (ez a Philae nevet kapta), mely az üstökös felszínére fog leszállni. 2004. március 2-án lőtték fel, az elmúlt években többször körberepülte a Földet, kalibrálták a műszereit, pontosították a pályáját, megközelítette a 2867 Šteins kisbolygót, majd 2011 júniusában hibernálták. Ez az állapot 2014 januárjáig tart, akkor megint aktivizálódik és várja az ekkor 160 millió kilométerre lévő üstököst. A tervek szerint novemberben fog leszállni az üstökös felszínére.
A Deep Impact űrszonda is üstököst üldöz, a Tempel 1 magjába juttatott el egy becsapódó szondát, hogy tanulmányozzák a kivágódó anyagot. A kutatással a Naprendszer kialakulásának körülményeire keresnek választ. A Deep Impact küldetését is többször meghosszabbították, megfigyelte a Boethin-üstököst és a 103P/Hartley üstököst is. Legutóbb az évszázad üstökösének nevezett ISON-t sikerült lefényképeznie 793 millió kilométer távolságból.
A Dawn űrszonda a két legnagyobb aszteroidát, a Cerest és a Vestát célozta meg. A szonda két éve közelítette meg a Vesta kisbolygót, ahol gigantikus, 24 kilométeres hegycsúcsot, vulkanikus tevékenység és aszteroidabecsapdódás nyomait találta. Egy évig vizsgálta a Vestát, majd a másik kisbolygó, a Ceres felé indult, 2015 februárjában áll majd bolygó körüli pályára.
Az eddigieken kívül még számtalan űrszondát terveznek elindítani a közeljövőben, közte a Merkúrt, Neptunuszt és Jupitert vizsgáló szondákat, valamint a KEO időkapszulát, amely üzeneteket tartalmaz a Föld lakóitól és ötvenezer év múlva térne vissza a Földre. Az üzenetek és a könyvtár üvegből készült, sugárálló DVD lemezekre kerülnek. Többféle szimbolikus utasítás mutatja majd a jövőbeli megtalálóknak, hogyan építsenek DVD lejátszót.