Bár 1600 katona védi őket a tálib támadásoktól, Paluch Tiboréknak most haza kellett jönniük az életveszély miatt Afganisztánból, ahol a világ jelenleg legnagyobb ásatásán dolgoztak. Az ősi város helyén hamarosan egy gigantikus rézbánya lesz, a leletek sorsa bizonytalan, a régészek versenyt futnak az idővel. Monumentális Buddha-szobrokról, a Selyemútról, afganisztáni verekedésekről beszélgettünk, meg arról, hogy mit lehet csinálni péntek este Kabulban, ha nem akar megőrülni az ember.
A világ legnagyobb régészeti feltárása került súlyos veszélybe Afganisztánban. A Mesz Ajnak melletti óriási rommező 1500 éve virágzó központ lehetett, fontos vallási és kereskedelmi központ. A hajdani Selyemút egyik virágzó civilizációjából a 2009 óta tartó ásatásokban ősi kolostorerődök romjai, sztúpák és lótuszon ülő, sejtelmes mosolyú Buddha-szobrok kerültek felszínre. A terület jelentősége Pompejivel és Machu Picchuéval vetekszik, mondják a régészek.
Turistaáradatra viszont itt nincs esély. A feltárás a világ második legnagyobb réztelepén nyugszik. A kínai konzorciumnak eladott bányászati jogokból befolyó évi 350 millió dollár Afganisztán bevételeinek ötödét teszi ki. Ha megindul a kitermelés, gyakorlatilag az egész hegy meg fog semmisülni, helyén egy több száz méter mély bányaverem lesz. Addig is a régészek versenyt futnak az idővel.
Ideális körülmények között több évtizedes feltáró munka lenne szükséges. A korábban 2014-re tervezett bányanyitás a rossz biztonsági helyzet miatt most ugyan egy évvel csúszik, de ezt az időt jelen állás szerint a régészek sem tudják kihasználni. Egy tálib támadás miatt a nemzetközi kutatócsapatot három héttel ezelőtt kimenekítették a közép-ázsiai országból. Senki nem tudja, hogy folytathatják-e valamikor a munkájukat.
A kutatócsapatnak van egy magyar tagja is, Paluch Tibor. A szegedi régész afganisztáni blogjában azt írta, részben a feltárási lehetőségeket szűkítő, 2011-es régészeti törvény miatt érezte úgy, hogy külföldi munkát kell keresnie. A kutakodást olyan komolyan vette, hogy még az afgán bányászati minisztérium honlapján is rábukkant egy felhívásra. Elküldte az életrajzát, két hónap múlva kapott egy emailt, ő pedig nem sokkal később megérkezett Kabulba, ahol szétlőtt épületek és méterenként strázsáló katonák között találta magát.
Az elmúlt 15 hónapban minden héten hallatszott hol gépfegyverropogás, hol helikopter-gépágyú, hol aknarobbanás, meséli, amikor az interjúnk elején arra kérem, fesse le, hogy is teltek a hétköznapok Afganisztánban. A majdani bánya, vagyis az ásatás területe idáig viszonylag biztonságosnak számított, köszönhetően annak az 1600 katonának, akik egy ötszörös védelmi gyűrűben őrzik a környéket. A külső gyűrűn korábban nem jutott túl a támadás, május közepén viszont már igen. Bár ezt mindenki megúszta sértetlenül, végül ez vezetett a külföldi régészek hazajöveteléhez, amit a projekt fő finanszírozója, a Világbank kezdeményezett.
A Kabultól délre eső ásatási terület egyébként is zűrösebb, mint a viszonylag nyugodtabb Észak-Afganisztán, ahol többek között a magyar haderő is működött. Ez itt az al-Kaida egyik háttérbázisa: a bánya területén a terrorszervezetnek 2000 körül kiképzőközpontja volt, a helyi legendák szerint Bin Laden is megfordult itt. A hegy belsejében tálibok által vájt barlangok vannak most is, ezekből az alagutakból sok szobrocska, érme és egyéb értékes tárgy került a műkincskereskedelembe, ellenértékük a szervezet ténykedését fedezte.
Részben ebből fizethették a tálibok a zsoldot a hozzájuk csatlakozóknak. Most, hogy a külföldi régészek kénytelenek venni a sátorfájukat, az idáig az ásatásokon dolgozó helyi munkások egy része valószínűleg már be is állt a fundamentalista fegyveresek közé, hiszen egyébként alig akad fizetett munka. Paluch szerint a hétköznapi ember számára Afganisztánban amúgy sincs nagy különbség rezsim és rezsim között.
Állami munkához nyilatkozni kell, hogy a kérelmezőnek és hozzátartozóinak nincsenek és nem is voltak tálib kapcsolatai. Az egyik nap az ásatásról vittek el három munkást, mert a rendőrség tálibgyanúsnak találta őket, ők később sem kerültek vissza. Kétséges, hogy az afgán hatóságok képesek-e ellátni a feladataikat és garantálni a külföldiek biztonságát. A jövő tavasszal esedékes elnökválasztás után a nemzetközi haderő elhagyja az országot, emiatt a helyzet már most is bizonytalanabb, mint korábban.
Legbiztonságosabbnak még a főváros, Kabul számít. Ha éppen nem lövik, Közép-Ázsia legizgalmasabb és legpörgősebb városa, mondják. A külföldi régészek úgy havonta egyszer páncélozott autókkal, rendőri kísérettel elzötykölődtek ide, az ásatásoktól 40 kilométerre, hogy nyugatias (vagyis török) cuccokat vegyenek, kerthelyiségbe mehessenek és sört igyanak, mielőtt másnap visszamennek dolgozni.
Úgy tűnik a régészeknek a legnagyobb nehézséget nem a biztonsági helyzet vagy az európai szemmel elég durva higiéniai viszonyok jelentik, hanem a munkával járó bezártság és monotónia. „Pszichésen ezt nem könnyű elviselni” – mondja Paluch. A szinte éjjel-nappal összezárt 60-70 régész között ennek ellenére nem alakultak ki nagyobb feszültségek, meséli. A munkások között már inkább: a széttagolt afganisztáni társadalom etnikai villongásai az ásatáson is véres verekedésbe torkollottak.
Afganisztán soknemzetiségű ország. Az afgán nemzettudat csak a lakosság jó 40 százalékát kitevő pastukra épül, a tádzsik, hazara, üzbég kisebbség ebből a szempontból is integrálatlan. Az ősi kulturális örökség a nemzetépítésben egyre nagyobb szerepet játszik. A régészeti ásatásokat már csak emiatt is kiemelt figyelem övezi Afganisztánban. Helyi vezetők rendszeresen felkeresik a helyszínt, a politikusok bizonyára ott is magas szinten űzik a megtekintést.
A nemzeti hagyományépítés annak ellenére is érdekelt a régészeti feltárásokban, hogy Afganisztán mai népességének vallási és etnikai szempontból valójában nincs túl sok köze a feltárt kultúrákhoz. A felszínre kerülő emlékek az iszlámnál jóval régebbiek: az I. és III. század közötti Kusán, illetve az ennek a helyébe lépő újperzsa, Szasszanida birodalomhoz kötődnek. Ezeknek a birodalmaknak volt nagy szerepe a buddhizmus elterjesztésében Belső-Ázsiában, és itt futott keresztül a Rómát Kínával összekötő Selyemút.
A leletanyag nagy része a buddhista vallási művészethez kötődik. Az I. századig Buddhát nem ábrázolják, itt azonban már hatalmas álló, fekvő, ülő Buddha-szobrokat állítottak, melynek stílusa a hellenisztikus és az indiai buddhista pandzsábi művészet hatását mutatja.
Jelenleg ez a legnagyobb méretű régészeti feltárás az egész világon. Jelentőségét növeli, hogy Belső-Ázsiában, elég ismeretlen területen van, ahol – mióta modern értelemben vett régészet egyáltalán létezik – ilyen nagyságrendű feltárás még nem volt. A szobrok, papiruszok olyan hatalmas mennyiségű információval szolgálnak, aminek a végét még nem látni, de valószínűleg alapjaiban járulnak majd hozzá a térség történetének átírásához.
Mesz Ajnakon azért is maradhatott meg ennyi minden nagyon jó állapotban, mert itt nincs nyoma a 7. századi iszlám pusztításnak. A települést már korábban feladhatták, hogy pontosan miért, csak találgatni lehet. Talán megszűnt a Selyemútnak ez az ága, vagy a térség gazdaságát már akkor is meghatározó rézvagyont nem tudták egy idő után jövedelmezően kitermelni.
Ezekre a kérdésekre a további kutatás adhatna választ. Apró probléma, hogy ha megindul a rézbányászat, erre esély sem lesz. A régészek félelme, hogy még a feltárt anyag nagy része is el fog tűnni idővel, azt a kis létszámú helyi szakembergárda nem fogja tudni megóvni a rossz biztonsági körülmények között.
A leleteket hatalmas gazdasági és politikai érdekharc övezi. A rézbányászat jogát az afgán állam 2007-ben adta el a kínai konzorciumnak, a kulturális örökséget mentő régészeti munkálatok pedig 2009 óta folynak. Eközben a leletmentő ásatásokról rendszeresen cikkeztek a nemzetközi médiában, a világ figyelmét leginkább egy Mesz Ajnakról szóló dokumentumfilmhez kötődő internetes kampány keltette fel.
A nyugati közvéleményt mozgósította a lelőhely pusztulásának veszélye, a klasszikus haladás/megőrzés dilemmában jól értelmezhető téma. Afganisztán esetében ráadásul élénk emlék még a Bamiján-völgy szikláiba faragott Buddha-szobrok 2001-es megsemmisítése. Ezt a forgatókönyvet igyekszik elkerülni mindenki.
A nemzetközi figyelem hatására a meghatározó szereplők ma állítólag viszonylag késznek mutatkoznak a kompromisszumra. Vannak próbálkozások, hogy a bánya területének egy részét kivegyék a termelésből. Az óriási bányának ugyan csak 5 százaléka a megóvandó régészeti terület, de pont ez a rész a legértékesebb bányászati szempontból is. Pragmatikusabb tervek szerint a legjelentősebb épületrészeket és a nagyobb szobrokat helikopterekkel szállítanák el, hogy aztán máshol újraépítsék, hasonlóan II. Ramszesz fáraó Abu Szimbel-i templomához, amit az Asszuáni-gát építése miatt költöztetek el Egyiptomban.
Paluch Tibor megpróbálja elfogadni a gazdasági szempontokat is, annak ellenére, hogy régészként valószínűleg nem lesz lehetősége még egyszer ekkora feltárásra. Ha lehetne, akár már a jövő héten indulna vissza Kabulba. „Mindig is ez volt az egyik álmom, most ez így befejezetlen. Ha beleszagol az ember egyszer a nemzetközi régészetbe, akkor visszavágyik” – mondja.