Valójában mi az, hogy összeesküvés-elmélet?

Azt a definíciót szoktuk használni, hogy azzal kapcsolatos hiedelem vagy elképzelés, hogy a saját közösségem ellen több szereplő valamilyen titkos, rosszindulatú együttműködést tervez vagy hajt végre. Ez elég tág definíció, ebbe mindenféle teória belefér, sőt megengedi azt is, hogy az akár igaz is lehet. Ezen belül mi azokat szoktuk kutatni, amelyek viszonylag elterjedtek, és valamilyen szempontból társadalmi veszélyt hordoznak. 

Társadalmi veszélyt?

Például a Cion bölcseinek jegyzőkönyve, ami egy nagyon népszerű összeesküvés-elmélet, több kutató szerint nagyban hozzájárult a holokauszt ideológiai megalapozásához. Egy sor olyan elmélet van, amelyek egy konkrét etnikai csoportot tesznek meg valamilyen negatív jelenség egyetlen okaként. Ebből már cselekvés következhet, itt a társadalmi veszély könnyen felismerhető.

Magyarországon például az antiszemita összeesküvés-elméletek nagyon virulensek, a történelemben is komoly szerepük volt, és ezek újra és újra aktualizálódnak és előjönnek. Ezek a teóriák a felelősség eltolását szolgálják, tehát hogy semmilyen válságért, rossz politikai döntésért, folyamatért nem a kormány és a nemzet felelős, hanem mindig lehet találni kívül-belül összeesküvőket, akik ezt előidézik. Ezek az elméletek egy zártabb, sok szempontból arrogánsabb politikai közösség megerősödéséhez vezetnek.

De például az olyan elméletek, amelyek mondjuk az X-aktákban köszönnek vissza, a földönkívüliekkel kooperáló kormányokkal, nem különösebben ártalmasak. A Kennedy-gyilkossággal, de még a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos elméletek egy részéről is elmondható, hogy megjelenik bennük egyfajta civil öntudat, ami azt a kérdést teszi fel, hogy minden esetben hihetünk-e a hatalomnak és a hivatalos információforrásoknak.

A demokráciában a politikai intézményekkel, vezetőkkel szembeni alapvető bizalom teszi lehetővé a rendszer működését. Viszont a civil szféra részéről egyfajta bizalmatlanság szükséges, a hatalommegosztásnak, a sajtónak, az emberi jogi, civil szervezeteknek részben ez a szerepe, a hatalom ellenőrzése. Intézményesen ki kell fejezniük a hatalommal szembeni bizalmatlanságot. Az összeesküvés-elméletek egy része kifejez egy ilyen állampolgári aktivitást, ami egy tudatosan megélt demokratikus gondolkodásmódhoz kapcsolódik. De a konspirációs teóriák jelentős része inkább rombolóan hat a demokratikus intézményrendszerre.

Miért lepte el a politikát Magyarországon az elmúlt egy-két évben hirtelen az összeesküvés-elméletek hulláma?

Szerintem ez korábban is erősen jelen volt a magyar politikában. A rendszerváltás idején, ahogy a komoly társadalmi változások időszakában általában, nagyon sok ilyen elmélet volt, és ezek máig hatnak. Ott van például a rózsadombi paktum története. Azok az elméletek, amelyek széles körben elterjedtek, mindig rezonálnak egy, a társadalomban erős alapélménnyel. Nálunk például az ufókkal, gyíkemberekkel kapcsolatos teóriákat nem lehetne széles körben elterjeszteni úgy, hogy komolyan is vegyék őket, mert egyszerűen nincs meg az a történelmi kontextusa, előzménye, ami ezt megalapozná. Az Egyesült Államokban viszont van, és ott ezek az elméletek igen elterjedtek.

Könnyen el tud terjedni viszont a szabadságharcos-gyarmatosítós összeesküvés-elmélet, ami arról szól, hogy vannak külső hatalmak, amelyek el akarják venni az ország szuverenitását. Ha visszatekintünk a magyar történelemben, ez nem egy teljesen valóságtól elrugaszkodott élmény, voltak itt törökök, Habsburgok, németek, oroszok – van egy ilyen alapélményünk, hogy a magyarok szuverenitását külső-belső erők veszélyeztetik. És ezzel szemben nem lehet nagyon mást csinálni, mint fellázadni a hatalmak ellen, akik a gyarmatosításra törnek. Nem véletlen, hogy szinte minden magyar hős szabadságharcos volt. Ha megnézzük, ez a nagyon egyszerű alapképlet vonul végig az egész jobboldali összeesküvés-elméleti gondolkodásmódon a rendszerváltás óta. Amiket ma látunk a Jobbik, illetve a Fidesz ideológiájában, ennek a logikus meghosszabbításai. Viszont arra is van példa, hogy egy nyugaton divatos elmélet nálunk is elterjed, mint például a mérgező anyagokat szóró repülőkről szóló chemtrail-teória, ami a parlamentben is téma volt.

Ezek szerint minél inkább jobboldali valaki, annál fogékonyabb az összeesküvés-elméletekre?

Az összeesküvés-elméletek nagyon széles körben elterjedtek, és van rájuk fogékonyság a politikai baloldalon is. De amikor az átfogó összeesküvés-elméleti világképet vizsgáltuk, azt találtuk, hogy a jobboldali pártoknál és különösen a Jobbiknál ez sokkal jellemzőbb. 

Miért van szüksége az embernek arra hogy ilyen, alapvetően irracionális dolgokban higgyen?

Van némi hasonlóság a vallásos gondolkodás és a konspirációkba vetett hit között. Az összeesküvés-elmélet sok esetben valláspótlék abból a szempontból, hogy átfogó magyarázatot nyújt a világ eseményeire, felsőbb hatalmak létezését feltételezi, és meglehetősen dogmatikus gondolkodásmódhoz is vezethet.

Csakhogy a vallás általában megnyugtató válaszokat ad, míg az összeesküvés-elméletek épp ellenkezőleg, nagyon nyugtalanítóakat.

Valóban, Richard Hofstadter ezt úgy fogalmazta meg a hatvanas években az amerikai összeesküvés-elméletekről írt munkájában, hogy a politikai paranoid kétszer szenved: egyrészt, mint mindenki más is, a történelemtől és annak valós eseményektől, illetve a saját fantáziájától is.

Az összeesküvés-elmélet azonban a valláshoz hasonlóan a szorongáscsökkentés eszköze is. Különösen amikor egy új, szokatlan, megmagyarázhatatlan negatív jelenséggel találkozunk, ami érzelmi felfokozottsághoz vezet: ilyenek a válságok, a merényletek, a tragédiák. Még mindig jobb az ismerős ellenség, mint az ismeretlen, kiszámíthatatlan, kaotikus, absztrakt ok, ami egyáltalán nem kényelmes pszichológiailag. Ha van egy megszemélyesíthető csoport, amit felelőssé lehet tenni a történtekért, az visszaadja a kontroll illúzióját. Ismerni és megnevezni valamit az első lépés annak irányába, hogy meg tudjunk vele küzdeni.

Vegyük példának a pénzügyi válságot. A népszerű összeesküvés-elmélet szerint ez egy szándékos, tudatos folyamat volt, aminek során a bankok illetve az azokat irányító zsidók országokat akartak gyarmati sorba taszítani, a bankrendszer befolyását növelni, egy kidolgozott terv mentén. Persze, ez egy nyomasztó, szorongást keltő helyzetnek tűnik, de nézzük meg, hogy milyen szorongató és kellemetlen a hivatalos magyarázat. Eszerint van egy rendszerszintű hiba: a bankok túl sokat hiteleztek, rosszul mérték fel a kockázatokat; a hitelesek túl merészen vettek fel kölcsönt; a kormányok nem szabályozták jól az egész területet; a hitelminősítő intézetek pedig benézték a kockázatokat. Ez nagyjából a hivatalos magyarázat, itt a felelősség szétterül, elvész. A szisztematikus hiba arról szól, hogy nincsen egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy ki a hibás. Így a megoldás is egy olyan absztrakt, távoli univerzumba kerül, ami már nem kezelhető a hétköznapi szinten. Az, hogy ilyenkor legyen kézzel fogható, megszemélyesíthető felelős, aminek arcot lehet adni, az az úgynevezett szimbolikus megküzdésben, a szorongás csökkentésében fontos szerepet játszik.

A másik ok, hogy a csoport számára védelmet ad az összeesküvés-elmélet. Ezek a teóriák általában erős csoportidentitással kapcsolódnak össze, és a kollektív önértékelés erősítését szolgálják. Ebben hasonlóak a paranoiához, bár nem szerencsés összemosni a kettőt, mert az egyik egyéni pszichopatológia, a másik pedig társadalmi jelenség. De van némi hasonlóság a patológiás gondolkodás és az összeesküvés-elméletekbe vetett hit között. A paranoia előnye, hogy a paranoid ember azt érezheti, hogy a ő a világon a legfontosabb. Mindenki őt akarja megfigyelni, mindenki ellene tör, mert ő annyira fontos, mint senki más a világon. Ez a valóság nagyon súlyos torzítása árán ugyan, de képes erősíteni az önértékelést. Ugyanez a helyzet az összeesküvés-elméletekkel csoportszinten: az üldöztetésnek, az áldozati identitásnak az az előnye, hogy küldetéstudattal és fontosságérzéssel ruházza fel a csoportot.

Harmadszor pedig minden konspirációs teóriáknak az a logikája, hogy létező fenyegetéseket nagyít fel extrém módon, vagy nem létező fenyegetéseket is létezőnek láttat. Ennek lehet evolúciós előnye, mivel olyan felfokozott óvatossághoz vezethet, ami a túlélési esélyt növeli: jobb félni, mint megijedni. És persze van olyan helyzet, amikor tényleges fenyegetésekkel kell szembenézni.

Mennyien hisznek ezekben az elméletekben?

Nemzetközi, reprezentatív mintákon végzett kutatások azt mutatják, hogy egyes összeesküvés-elméletekkel akár a többség is egyetérthet. A gazdasági válság tudatos kirobbantásának elméletével Magyarországon 2009-ben a lakosság fele egyetértett, és úgy általában legalább a társadalom egyharmada jelentősen hisz ezekben az elméletekben. Egy több muszlim országra kiterjedő 2004-es kutatás szerint a lakosság 80 százaléka egyetértett azzal a teóriával, hogy a szeptember 11-i terrortámadást Amerika és Izrael szervezte titokban. Persze itt nagyon erős a felelősség áthárításának szerepe. Amerikai vizsgálatok azt mutatják, hogy volt olyan időszak, amikor a lakosság 40 százaléka gondolta azt, hogy 9/11-es merényletben volt valamilyen szerepe az amerikai kormánynak. A Diana halálával kapcsolatos teóriákban a briteknek legalább az egyharmada hisz, a Kennedy-merénylettel kapcsolatos hivatalos verziót (Oswald mint magányos merénylő) az amerikaiak kevesebb mint harmada hiszi el, tehát ott gyakorlatilag a nem összeesküvéses magyarázat van kisebbségben.

Ennek lehet olyan oka is, hogy a képviseleti demokrácia bizalmi válságban van a nyugati világban, mindenhol azt látjuk hogy esik a politikai intézményekbe vetett bizalom, ez pedig az összeesküvések gyanúját törvényszerűen újratermeli.

Milyenek a speciálisan magyar összeesküvés-elméletek?

Éppen most zajlik egy vizsgálatunk a magyar facebookos összeesküvéselmélet-birodalomról, ahol meglehetősen népszerű oldalak ontják magukból az összeesküvéses magyarázatokat. Nálunk különös módon a nacionalista és olykor antiszemita, globalizációellenes politikai konspirációs elméletek összekapcsolódnak a new age-es, ezoterikus, az orvostudományt elutasító, az alternatív gyógyászatot előtérbe helyező gondolkodással, a selfmade mozgalommal, a technológiára épülő nyugati kultúrának az elutasításával. Itt ér össze a szélsőjobb ideológiája a leginkább az újbaloldalhoz kapcsolódó antikapitalista gondolkodásmóddal.

Ezt a bizarr fúziót az összeesküvés-elméletek alapelvei teremtik meg: „ne higgy a hivatalos forrásnak!”, és „legyél bizalmatlan a rendszerrel szemben!” – ez nemcsak a politikára, de a tudományra, az iparra és a technológiára is kiterjed. Ez a logika, az összeesküvéses fúzió nagyon különböző ideológiai tartalmakat képes egy ernyő alá vonni, néha a logika szabályaira is fittyet hányva. Egy brit vizsgálat szerint például az összeesküvés-hívők egyszerre vallják, hogy Oszama Bin Laden még él, illetve hogy már halott volt, amikor az amerikaiak megtalálták – csak azért, mert mindkét magyarázat szembemegy a hivatalos verzióval.  

Hogy lehet meggyőzni valakit, hogy az összeesküvés-elmélet, amiben hisz, nem úgy van, ha az ellenérveket rögtön beleépíti a saját világképébe? Az igazi hívők ennek az interjúnak az olvasása közben már az első kérdések alatt elkönyvelték, hogy mi itt milyen háttérhatalom megbízásából és céljaival beszélgetünk.

Az összeesküvés-elméletek meggyőződéses hívőinek gondolkodását megváltoztatni nagyon nehéz. A tudományos bizonyítékok, amelyek az összeesküvés-elméletek állításait cáfolják, maguk is a rendszer részei, a tudósokról azt lehet mondani, hogy manipulatív módon azért csinálják ezeket a kutatásokat, hogy meggyőzzenek minket. Az újságíró is a rendszer része, ezért bármi, amit a médiában olvasunk, látunk, hallunk, hitelteleníthető mint a rendszer propagandája. A hagyományos információforrások így elveszítik jelentőségüket. Az összeesküvési gondolkodás elméletileg cáfolhatatlan, mert olyan védelmi mechanizmusokkal van ellátva, amelyek minden ellenérvet hiteltelenítenek. Ha olyan történik, amit az elmélet nem jelzett előre, akkor azt lehet mondani: annyira profi az egész összeesküvés, hogy nem látunk belőle semmit, eltüntették a nyomait, vagy a háttérben zajlik éppen. Éppen a bizonyíték hiánya a bizonyíték. A tapasztalati tények nem képesek ellentmondani az összeesküvés-elméletnek, mert a „tényeket” is a rendszer állítja elő.

Mennyire extrém szintig tudja ezt az ember elvinni? Amikor nem jön el a megjósolt maja világvége, azt hogy magyarázza meg az összeesküvés-hívő?

Leon Festinger végzett ilyen kutatásokat, amik azt mutatták, hogy a be nem teljesült prófécia paradox módon erősíti az elköteleződést az adott csoport iránt. Ebben van egy kognitívdisszonancia-redukciós mozzanat: ha valamire az ember felrakja az életét, mondjuk hogy 2000-ben itt a világvége, aztán mégsem lesz vége a világnak, akkor nem teheti meg azt saját magával, hogy azt mondja, bocsánat, hülye voltam, megvezettek éveken keresztül. Ehelyett jönnek az újabb magyarázatok, mint például hogy kaptunk egy utolsó esélyt éppen azért, mert mi hívők sokat imádkoztunk, vagy lesz világvége, csak később, stb.

A kutatások mind azt mutatják, hogy logikai úton ezek az elméletek egyszerűen nem dönthetők meg. Most végzünk éppen olyan vizsgálatokat, hogy ha logikai úton nem, akkor hogyan lehet összeesküvés-elméleteket megcáfolni. Én azt tippelem, hogy a nevetségessé tétel lehet a jó módszer azok körében, akik potenciálisan fogékonyak lehetnek. De akik erősen hisznek bennük, azok gyakorlatilag meggyőzhetetlenek, és főleg formállogikai eszközökkel.

Az összeesküvés-elméletek körük fellobbanó online vitákban általában az a konklúzió, hogy aki ilyesmiben hisz, az síkhülye.

Egyáltalán nem igaz, hogy az összeesküvés-elmélet az intellektuálisan kevésbé felvértezett emberek sajátja, az ostobák ópiuma. A legtöbb vizsgálat nem talált összefüggést az iskolázottság és a teóriákba vetett hit között, vagy ellentmondásosak az eredmények: Magyarországon például egy kutatásunk szerint enyhén negatívan, Szlovákiában pozitívan függ össze az összeesküvés-elméletekbe vetett hit és az iskolázottság. És volt olyan vizsgálat is, is, az amerikai feketék körében, ami inkább a magasabban iskolázottaknál mutatott erősebb összeesküvési gondolkodásmódot, még olyan meredek elméletek esetében is, mint hogy az amerikai kormány fejlesztette ki és terjesztette el az AIDS-et a feketék körében.

Általában azt lehet mondani, hogy a szociodemográfiai jellemzőknek nincsen vagy marginális a hatása a konspirációs hiedelmekre. A nem, az életkor és a jövedelemszint sem nagyon számít, alapvetően olyan jelenségről beszélünk, ami a teljes társadalmat áthatja, jelen van az elitben és a társadalom alján is. A kisebbségi társadalmi pozíciónak viszont van szerepe. Amerikában például feketék, latinók körében erősebb ez a gondolkodásmód, és feltételezem, hogy itthon a romák körében is magasabb lehet, de ezt még senki nem vizsgálta. A rendszerellenes érzésekből fakadóan, akik a társadalom marginalizált csoportjának érzik magukat, azok körében erősebbek lehetnek ezen hiedelmek, és ez igaz a politikai szélsőségekre is, bal- és jobboldalon egyaránt. Akik nem a mainstream részei bármilyen szempontból, akik nem a kulturális társadalmi alapértelmezett csoporthoz tartoznak, ott az elit- és rendszerellenes összeesküvéselmélet-képzés erősebb lehet.

Hogyan születnek ezek az elméletek? Aki kitalálja, maga is hisz bennük?

Fontos különbséget tenni a befogadók és a termelők között. Az összeesküvések gyártása intellektuális tevékenység. Könnyű a teóriák kiötlőit és hívőit hiszékenynek bélyegezni, de ők azzal védekeznek, hogy éppen a kézenfekvő és mindenhol elérhető hivatalos magyarázattal szemben alakítanak ki vagy fogadnak el elutasított magyarázatokat. Akik hisznek ezekben az elméletekben, azok magukat kritikusabb gondolkodásúnak tartják, és nem a legnagyobb blődséget is elfogadó birkanyáj részének. Ők szelektíven azt hiszik el, ami a mainstreamben nincs benne, vagy azt tagadja. Az összeesküvés-elméletek mögött van egy ilyen kritikai attitűd: tudatosan a dolgok mögé nézni és a triviális felszínt megkapargatni.

Az összeesküvés-elméletek gyártása, terjesztése viszont a politikai iparnak is része – Magyarországon azért ezt nem nehéz igazolni. Egy-egy teóriához nagyon komoly politikai érdekek kapcsolódnak, és ezeknek a kialakítása és terjesztése sokszor teljesen tudatos. Úgy gondolom, hogy az összeesküvéselmélet-gyártók jelentős része cinikus, maga sem hisz feltétlenül abban, amit mond.

A befogadók részéről a hit általában őszintébb mint a termelő oldalon. A gyártó oldal tisztában van az összeesküvés-elméletek politikai hatalmával és erejével, ezt próbálja kiaknázni. A populizmusnak (ami a demokrácia elkerülhetetlen velejárója) is erős része az ellenségképekben való gondolkodás, az összeesküvés-elméletek viszont élethalálharccá tehetik a politikai választást. Az élethalálharc és a demokrácia, ami alapvetően az erőszakmentes hatalomgyakorlás rendszere, nem férnek meg egymással.

Felmerül-e a téma kutatójában valaha, hogy mi van, ha ezek az őrült teóriák tényleg igazak?

A szociálpszichológus szempontjából szinte mindegy, hogy igaz-e egy összeesküvés-elmélet. A fontos az, hogy sokan hisznek-e benne, mert ha igen, akkor társadalomszervező erővé válik, és formálja a valóságot. Nem is tudjuk szociálpszichológusként eldönteni, hogy ezek igazak-e, vagy sem. Akadnak olyan, realisztikusabb teóriák, amelyeknek egy része igaz is lehet. Politikai elemző vagyok, és nem akarok túl naivnak mutatkozni: az összeesküvés a demokratikus politikának, például a pártok közti versengésnek, mindennapos munkaeszköze. De azt gondolom, nem válhatnak tartósan történelem- és társadalomformáló erővé.