Index Vakbarát Hírportál

Meghamisították az őssejtkutatás Bibliáját

2014. április 1., kedd 10:09

Március közepén megírtuk, hogy egy japán kutatócsoport visszavonatná egy híres tanulmányát, amit az őssejtkutatás egyik mérföldkövének tartanak. Mostanra kiderült, hogy a tanulmány egyik kutatási anyagát részben meghamisították. A hírt a kormány által finanszírozott kutatólabor közölte.

A kobei Riken Biológiai Fejlesztések Központjában fejlesztették ki. Az intézmény kutatói januárban jelentették be, hogy egy vadonatúj eljárást fedeztek föl, amivel a felnőtt bőrsejtek pluripotens, azaz csökkent potenciájú őssejtté alakíthatók.

A kutatók elmondták, hogy a Nature-ben megjelent tanulmányban számos tévedés van, mivel meghamisított adatokra épül. A tanulmány vezető szerzője, Obutaka Harukó ugyanis meghamisította vagy manipulálta a tanulmányban szereplő DNS-töredékekről készült képeket.

„A manipuláció célja az volt, hogy jobb színben tüntesse föl a végeredményt” –mondta Isi Szunsuke, a csalás ügyét vizsgáló bizottság vezetője. A kutatólabor úgy látja, a tanulmány három társszerzője szintén felelős a hibáért; ők ugyan nem hamisítottak meg semmit, de nem ellenőrizték elég alaposan a kutatási eredményeket.

Rovatok