Riasztó hírek érkeztek június elején: egy német és svájci tudósokból álló csoport vizsgálatai szerint a korábban véltnél súlyosabb az európai felszíni vizek (magyarul a folyók és a tavak) vegyi szennyezettsége. Az akkori hírek szerint a folyókban annyi szerves ónvegyület, gyulladásgátló és policiklikus aromás szénhidrogén (PAH) volt, hogy az már ökológiai kockázatot is jelent, a folyók 15 százalékának élővilága akár akut mérgezésnek is ki lehet téve. Elmentünk, megmértük, és megnyugodtunk. Persze a halak lehet, hogy tiltakoznának.
Nagyjából két éve volt, mikor körbeutaztuk az országot azért, hogy a Tiszából, a Dunából, a Balatonból, és a Fertő, illetve Velencei-tóból szerzett mintákat bevizsgáltassuk. Akkor azért tettük, hogy élő, vagyis bakteriális szennyeződéseket keressünk, most viszont a hírek alapján veszélyesnek mondott vegyi szennyeződést kutattuk. Ez két erőteljesen eltérő dolog, attól függetlenül, hogy mindkettő okozhat komoly bajt, elég csak a balatonfüredi úszóverseny hányással-hasmenéssel küzdő sztárjaira gondolni.
A lényeg, hogy most is felkerekedtünk, hogy megint legyenek mintáink, amiket ezúttal is a Wessling Hungary Kft. laborosai vizsgáltak be. Ezúttal a Tiszáig nem jutottunk el időhiány miatt, viszont a Velencei-tó mellett a Balatonból és a Dunából két helyen is vettünk mintát.
A Duna esetében megpróbáltunk biztosra menni, sőt csalni is egy kicsit: az egyik mintát ugyanis Százhalombatta legjobb játszótere mellett vettük a folyóból, a másikat pedig néhány folyamkilométerrel odébb, az ercsi révnél. Hogy ebben mi a csalás? Hogy a kettő között van az ország legnagyobb olajfinomítója, így ha valami megfelel az EU által leírt szennyező forrásnak, akkor mi kiszúrtuk a legjobbat.
A jó hír, hogy még így sem találtunk semmit. Hiába vettünk összesen nagyjából 11 liternyi mintát, autóztunk el Budapestről Velencére, onnan Siófokra, aztán Balatonfüredre, majd Ercsibe és Százhalombattára, gázoltunk derékig az amúgy látványra sem mérgező (viszont nagyon is veszélyes) vizekben, mert a mérések szerint ha van is valamennyi szennyezés, az a jelenlegi legkorszerűbb mérési technikákkal is kimutathatatlan.
Pedig kerestünk, alaposan. 30 oldalas jegyzőkönyvet kaptunk vissza arról, mennyi mindent néztek meg szegény laborosok hiába a nagy üvegekben és kis fiolákban beszállított mintákban. Ásványolaj-tartalmat (alifás szénhidrogéneket), benzolt, toluolt, aromás szénhidrogéneket, növényvédő szereket. A-tól Z-ig megvolt a teljes lista, olyan ijesztő és veszélyesnek hangzó tételekkel, mint a dibenzo[ghi]perilén, a fenbukonazol vagy a zoxamid.
Egyetlen olyan minta volt, ami mérhető mennyiségben tartalmazott egyet a hosszú lista szereplői közül. A velencei szabadstrandon vett mintából literenként 8 nanogramm benzo[e]pirént mért a műszer, de a szakember szerint ebből messzemenő következtetést nem lehet és nem is kell levonni.
Palotai Zoltán, a Wessling környezetanalitikai üzletágának vezetője szerint a benzoepirénre nincs is igazán határérték. Van viszont a sokkal veszélyesebb, rákkeltő benzo[a]pirénnek, de egyrészt ez a 8 nanogramm literenként bőven az alatt van, másrészt a két anyag egyáltalán nem ugyanaz. „Valószínűleg ha többször visszamennénk és újra mérnénk, akkreditált körülmények között, akkor sem találnánk újra szennyeződést, ez a kis mennyiségű PAH bekerült a mintába.”
Palotai szerint (és ezt már két éve is leírtuk) a felszíni vizekben amúgy sem egyszerű az ilyen szennyeződéseket mérni, mert a víz forog, a szennyezés hígul, de összességében az, hogy konkrétan semmit sem találtunk ezen az egy (talán egy közeli cölöp kátrányos szigeteléséből kiszivárgó) PAH-on kívül, azt mutatja, hogy a vizek tényleg jó állapotban vannak.
„Ez sok összetevős dolog, de például a Balatonnál nagyon odafigyelnek arra, hogy a fő szennyezőnek tekinthető ipartelepek szennyvize még véletlenül se kerüljön a tóba vagy a vízgyűjtő területére se jusson ki tisztítatlanul.”
A Mol százhalombattai telepével is hiába szívóztunk, arrafelé ugyanis nagyjából a gyár alapítása óta figyelnek arra, hogy ha a hatalmas tartályokból kifolyik valami, az ne jusson ki a környezetbe, főleg ne a Dunába. Ez természetvédelmi indokok miatt van így, de az sem hátrány, hogy a speciális kialakítású, földsánckockákba telepített tartályokból véletlenül kiömlő anyagot vissza is lehet szivattyúzni és felhasználni.
Azt a szénhidrogén-szennyezést, ami valahogy mégis bejut a speciálisan kialakított védelem alá, az a résfalrendszer fogja meg, ami 10 és 40 méteres mélységben hatol be a föld alá, ráadásul a vállalat 337 darab monitoringkúttal folyamatosan méri, hogy van-e bármi hasonló jellegű probléma. Most a mi (nem akkreditált) mérésünket is hozzácsaphatják ahhoz a mappához, ami a sikeres védekezés adatait rögzíti: pontosan semennyivel sem szennyezettebb a Duna az olajfinomító felett, mint alatt.
A talajvíz azért is érdekes kérdés, mert mint Palotaitól megtudtuk, a felszíni vizekkel szemben ezekben már bőven van mit mérni. „Általában ezek nem friss szennyezések, hanem a huszadik században működő, nagy vegyi és agráripari vállalatok, növényvédőszer-tárolók körül van probléma még mindig. Például a jó öreg DDT még hosszú ideig mérhető marad, hiába folynak évtizedek óta a kármentesítő munkálatok.”
A szakember amúgy nem lepődött meg a mi mintáink eredményein, mint mondja, a felszíni vizek, főleg az ivóvízbázisok mérésének módját és gyakoriságát egy igen jól használható és alapos kormányrendelet írja elő. A helyi vízművek ennek megfelelően folyamatosan mérik az értékeket, és ha valami probléma van, azt nem söprik a szőnyeg alá, de ilyesmi csak ritkán fordul elő.
Palotai tisztában van azzal, hogy sokak szerint a laborok manipulálják az adatokat azért, hogy elkerüljék a pánikot, illetve mert valami hatalmas összeesküvés játékszabályainak megfelelően így segítenek az emberiség központilag irányított pusztításában.
A szakember elmondta, hogy a mérést végző kollégáknak ráadásul fogalmuk sincs, honnan származik a minta, amivel dolgoznak, egy vonalkódot látnak mindössze. Cégszinten sem lenne jó politika, ha kavarnának: elég egyetlen kitudódott eset, és máris oda a hitelesség.
A mi mintáinkra visszatérve Palotai szerint mint mindig, most is fontos, hogy megfelelő súllyal kezeljük az eredményeket. Az adatok ugyanis kiválónak számítanak, de valójában nem arról van szó, hogy biztosan nincs egy molekula sem a természetes vizekben a listán található szerekből. A gépek érzékenységénél mindenképp kevesebb van, ami jó, mert ha mégis akad néhány, az az emberi szervezetre akár élethosszig tartó érintkezés alatt sem okoz semmi károsat. „Érdemes azonban figyelembe venni az adott víz élővilágára gyakorolt hatásokat is, hiszen ők folyamatosan ki vannak téve mindannak, amivel mi csak néha találkozunk” – mondja a szakember. Ezért fontos a folyamatos mérés, a megelőzés és persze az is, hogy egy esetleges szennyezés esetén a megfelelő megoldásokat alkalmazzák a kármentesítéskor.