A lovak számára a lábtörés egyenlő a halálos ítélettel. A művégtagok segítséget nyújthatnak; de be lehet építeni a lovak élő szövetébe a mesterséges implantátumot? Egy egyetemi kutatásban épp a lóműláb fémvázával kísérleteznek.
Ősi lovasnemzetként mindannyiunknak fájdalmas megélni, ahogy a technológia fejlődésével a civilizáció – mindenféle géperejű, kerekes-szárnyas jármű kedvéért! – lemondott a ló szakszerű felhasználásáról. Pedig egy ló személyes, bájosan idomtalan, multifunkcionális lény, ráadásul nem is karambolozik, gázkipufog és üvegházhat, mint az autók.
Mit volt mit tenni; páran kitalálták, hogy gépesíteni kéne. Mármint a lovakat. Tudják, mint a Terminátorban: élő szövet a fémvázon. Kiborg ló kell.
Hogy mire? Hát például azért, hogy ha eltörik a lábuk, akkor ne kelljen árokba lőni őket. A ló számára a törött láb egyenlő a halálos ítélettel: még a leggondosabb orvosi kezeléssel sem tudnak felépülni a lábtörésből. Mert hiába, hogy a taxi népszerűbb a lónál, és nincs rájuk szükség, akkor sem kéne veszni hagyni őket, ha nem lesz belőlük új Overdose.
Manapság, amikor az amputált végtagú embereknek még a zenészi ambícióikról sem kell lemondaniuk, joggal gondolhatnánk, hogy egy lóláb pótlása sem okozhat gondot. Mégis: egy mesterséges lólábnak legalább a ló tömegének négyszeresét kell megtartania, ami egy jól fejlett példány esetében a 400-500 kiló is lehet. Ilyen erőhatás mellett egy külső művégtag mindenféle véres horzsolódásokat ejtene a ló maradék lábán, így állandó protézisre lenne szükségük.
Niki Marie Hansen, a Louisiana Állami Egyetem PhD hallgatója kitalált egy megoldást: nem külső, hanem belső végtagra van szükség. Tehát a mesterséges műlábat egybe kéne építeni a ló lábcsontjával. Persze, ez nem holnap fog megtörténni.
Egyelőre azt vizsgáljuk, hogy egy, a csontba helyezett implantátum cement és más kötőanyag nélkül elég erős lehet-e ahhoz, hogy kibírja egy ránehezedő ló tömegét.
- mondta Hansen.
A projekthez 25 ezer dollárt gyűjtöttek össze közösségi finanszírozással; ez arra volt elég, hogy rendeljenek hat egyedi implantátumot. A művégtagokhoz a Perfits technológiát használták, amit a szakma veteránja, Noel Fitzpatrick talált ki.
Hansen azt tervezi, hogy a mesterséges művégtagokat halott lovak lábcsontjával párosítja, és teszteli, hogy mennyit bírnak ki, mielőtt összetörnek. Azt is szimulálják, hogy a lovak számára természetes mozdulatok - például a hátsó lábakra ágaskodás - során a földön álló végtagokra sokkal nagyobb nyomás nehezedik, mert a művégtagnak ezt is ki kell bírnia.
A kísérletsorozat remélhetőleg sikeres lesz, mert a lovaknak nincs más esélye. A súlyosan megsérült versenylovak esete jól mutatja, hogy a modern orvostudománynak is megvannak a korlátai; a lábszársérülést szenvedett lovak 60-70 százalékát el kell altatni. És még mindig ez a legjobb, amit tehetnek.
A fentiekből kiderülhet, hogy nem kentaurba oltott Terminátorokat építenének a lovakból, csak szeretnék biztosítani, hogy a sérült lovak ne szenvedjenek, és ne a halál legyen az egyetlen lehetőségük egy lábtörés után.
Maga az ötlet természetesen nem új – Hansen szerint már az ötvenes években is kísérleteztek lovaknak szánt művégtagokkal –, viszont a lecsatolható lábak kezelése és a lovak utógondozása rengeteg törődést igényel. Egy beépített lábbal nem lenne ilyen probléma.
Hansen egyébként személyesen is érintett a kérdésben. Az egyetem most is gondoz egy Molly nevű pónit, akinek egy kutya marta meg a lábát. Az állatorvosok amputálták Molly sérült lábát, és azóta mesterséges végtagot használ. Molly egyébként egy csatalónál is több csapáson esett át; korábban már egyszer megmentették, amikor a Katrina hurrikán lecsapott New Orleansre.