Áltudományos, a finnugor rokonságot politikai alapon megkérdőjelező szövegeket kell elemezniük azoknak a kilencedikeseknek, akik szeptembertől a gyorsított tempóban elfogadott kísérleti tankönyvekből tanulnak. A tankönyvhöz kapcsolódó, 9-10.-es történelem-munkafüzet őstörténeti részében olyan források szerepelnek, amelyeket a tudomány rég megcáfolt, manapság csak a nemzeti mítoszok kedvelői fogadják el ezeket szentírásként.
A szélsőjobboldal kedvelt hivatkozásait kell elemezniük történelemből a kilencedikes gimnazistáknak, miközben semmi nem utal rá, hogy a források egy része hamisítvány, másokban pedig abszurd összeesküvés-elméleti nézetek jelennek meg. A tananyagban nincs egyértelmű cáfolat, így a munkafüzetek az áltudományos dogmák terjedését segítik.
A problematikus szemelvényeket a Nyest.hu fedezte fel. A nyelvtudománnyal foglalkozó oldalon megjelent Kísérleti őstörténet című írás több mindent kifogásol a Németh György és Borhegyi Péter által írt tankönyv (pdf) vonatkozó fejezetében. De igazán komoly gondok az ehhez kapcsolódó munkafüzettel (pdf) vannak. Ennek az 53. oldalán hat forrás szerepel – a magyar nyelvtörténethez lazán kapcsolódó szemelvények együtt a finnugor rokonságot kérdőjelezik meg.
És méghozzá micsoda források! A szerzők között ott van az emigrációban szittyává váló magyarok jeles képviselője, Bobula Ida, a sumer–magyar rokonság egyik kitalálója, valamint a III/III-as ügynökként is komoly karriert befutó besúgó-antropológus Kiszely István; az alternatív magyar őstörténet guruja és a nővé vált Petőfi barguzini felfedezője. A szemelvények egyike egy kamu Trefort Ágost-idézet, amit többek között éppen Kiszely forgalmazott – ezt valójában a hetvenes években találta ki egy lelkes „antifinnugrista”.
Annak, aki nem ismeri e szemelvények keletkezési körülményeit és a hitelességükkel kapcsolatos, hm, problémákat, ezeket éppen úgy fogja értelmezni, mint a mai jobboldali nemzeti mítoszok hívei teszik: eszerint a finnugor elméletet idegen érdekek miatt, tudománytalan eszközökkel kényszerítették rá a Habsburgok, majd más gonosz erők a magyarságra, mi másért, mint hogy erővel és fondorlattal fosszák meg a nemzetet büszke múltjától. E nemzetellenes összeesküvés állítólagos leleplezésének a rendszerváltás után nagy keletje van: terjesztői és fogyasztói azt hiszik, hogy a finnugor nyelvrokonság csak a mindenkori árulók, marxisták, kommunisták, idegenek érdekében álló koholmány.
Ezekbe a politikailag paranoid, tudománytalan nézetekbe ma nagyon könnyű belefutni, nem kell hozzá a Szent Korona Szabadegyetemre vagy Szkítia könyvesboltba járni, ott vannak az aluljárókban és az átlagos könyvesboltokban is, nem beszélve a Google vezető találatairól. Idáig azonban az iskolák többségében nem voltak jelen, bár a Jobbik régóta követeli a tankönyvek és a nemzeti múlt saját ízlésének megfelelő átírását.
A kísérleti tankönyv ebbe az irányba megy el, csak az nem világos, hogy miért. Vannak, akik szerint tudatosan teszi: kikacsint a jobboldali közönség felé, a nemzeti történelem iránt érdeklődő laikusok között pedig ez a szubkultúra elég masszívan van jelen. Jóhiszeműen azt lehetne gondolni, hogy az egyébként bejáratott, szakmailag általánosan elfogadott tankönyvírók szándéka az lehetett, hogy a tanórákra bevigyék a ma népszerű történelmi mítoszokat, hogy ezekről vitázva segítsék a diákokat abban, hogy meg tudják különböztetni egymástól a tudományos és tudománytalan nézeteket. Ez természetesen legitim pedagógiai cél lehet, de erősen kétséges, hogy ezt most mennyire sikerült megközelíteni.
Lőrinc László, a Tényleg.com szerkesztője szerint a munkafüzeti feladat erre a célra egyáltalán nem alkalmas. „A gyerekek nem kapnak elég útmutatót, így még a jobb képességűek sem fogják felismerni, hogy ezek nem valódi tudományos szövegek” – mondta az Index kérdésére. A történelemtanár szerint a munkafüzet szerzői bizonyára azt hitték, hogy például a Trefort-idézet hiteles, azonban „óriási szakmai hiba ilyen szöveget betenni”. Ő legfeljebb abban bízik, hogy a munkafüzetet használó tanárok felkészültebbek lesznek a tankönyvíróknál, de általában azért nem erre kellene apellálni.
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke is súlyosan elhibázottnak látja a magyar őstörténethez kapcsolódó feladatot: „A kérdés, hogy megjelenhet-e egy munkafüzetben hitelesként egy nem hiteles forrás. Én úgy gondolom, hogy nem.” Szerinte fontos feladat volna az áltudományosságra felhívni a diákok figyelmét, de már a feladatleírásából egyértelművé kell tenni, hogy az adott forrással súlyos probléma van. Ha a kísérleti tankönyveket nem néhány hét alatt kellett volna elkészíteni, és lett volna lehetőség a szakmai korrekcióra, az ilyen hibák kikerülhettek volna a munkafüzetből.
A munkafüzetben lévőkhöz hasonló súlyú problémák a kapcsolódó kísérleti tankönyvben nincsenek, de a Nyest.hu ebben is kifogásol egyes vitatható megfogalmazásokat, és főleg azt, hogy a tankönyv elmossa a különbséget a nyelvrokonság és a származási rokonság között. Eszerint a könyv hamisan azt sugallja, hogy a finnugor és a török rokonság elmélete között választani kellene, és kicsit úgy tesz, mintha mindkettő mellett hasonló súlyú tudományos érvek szólnának, a különböző felfogások pedig inkább csak érzelmi és politikai vitában állnának egymással.
A valóságban azonban a magyar nyelv finnugor származása jól megfér a korai magyarságot érő jelentős törökös hatással. Az persze igaz, hogy a magyar nyelv finnugor rokonságának 19. századi felfedezése óta az egymással sokszor összemosott nyelvtörténet és őstörténet időről időre hisztérikus identitásviták kereszttüzébe kerül.
Mostanában azonban ez nem egy szimmetrikus vita, mint ahogy azt a tankönyv sugallja: a finnugor rokonság tényét a tudományban nem nagyon kérdőjelezik meg, azt minden komolyan vehető nyelvész elfogadja, támadásokat inkább csak az akadémiai világon kívülről, önjelölt nyelvészek, laikus szófejtők, botcsinálta nyelvrokonítók felől éri. A kísérleti tankönyv mégsem teszi egyértelművé, hogy ez nem egyéni ízlés kérdése: a nyelvrokonság nem olyan, mint egy szimpatikus tarsolylemez a nyugatias hasitasival szemben.