2014-ben 50 rendőrt gyilkoltak meg szolgálatteljesítés közben az USA-ban, de ennél is ijesztőbb ugyanez az adat a másik irányból: ezernél is több olyan eset volt, amikor a fegyveres rendfenntartók civilekre lőttek rá és öltek meg. Az amerikai média már járványszerű terjedésről és mintákról beszél, de közben egy egyszerű kísérlet is bebizonyítja: az adott helyzetben még egy galamblelkű lelkész is rálő egy fegyvertelen emberre.
– nagyjából így lehet összefoglalni azt, ahogy az USA-ban azt kezelik, amikor a rendőrök fegyvertelen civileket ölnek meg. Magyar szemmel szinte érthetetlen, ami történik: 2014-ben ezernél is több civilt lőttek le az amerikai fegyveres szervek munkatársai, és bár az esetek legnagyobb részében a bíróság és az esetet vizsgáló bizottság felmentette a rendőröket, jó néhány olyan eset volt, amikor csak az ilyen helyzetekben alkalmazott gumiszabályok miatt lett jogos a felvételek alapján nem egyértelmű fegyverhasználat.
Miért nem próbáltak meg beszélni a fickóval?
Az esetek túlnyomó többségében a rendőrök sikerrel beszélik le a további agresszióról a gyanúsítottakat, de ezek az esetek nem kerülnek be a hírekbe.
Csak egy kés volt nála, miért kellett lelőni?
Szakemberek szerint egy a kés akár a pisztolynál is veszélyesebb: nem ürül ki, és testközelből lehet igazán jól használni. Ráadásul amíg egy rendőr előveszi a fegyverét és lő, egy jó kondiban lévő férfi akár 10 métert is megtehet. Ráadásul egy bírósági döntés szerint a rendőröknek nem kell a veszély méretéhez igazodni, amikor az alkalmazott erőszak szintjét meghatározzák. És ezt nem csak a rendőrök tudják.
Miért nem lövik ki a kezéből a fegyvert? Miért nem a lábára céloznak?
Mint a filmekben, ugye? Azért, mert még a legprofibb rendőrök sem képesek ilyesmire kiélezett helyzetben. Eleve arra képzik őket, hogy a legnagyobb egybefüggő testfelületet, a mellkast lőjék, a filmekben látott trükkökre a puskával, nyugodt helyzetből tüzelő mesterlövészek képesek csak. A lábra leadott lövés előfordul, de a rendőr nem arra esküszik fel, hogy ilyen mutatványokban áldozza fel magát csak azért, hogy a támadó sérüléseit minimalizálja. A cél a veszély elhárítása, minden más csak ezután jön.
Miért lövik hátba a gyanúsítottat? Egyrészt azért, mert a rendőrök néha rálőnek a menekülő gyanúsítottra is (bizonyos körülmények között ez is jogos lehet, például ha egy veszélyes bűnözőt csak így tudnak megállítani). Azonban előfordul olyan is, hogy egy eleve szemben álló áldozat hátát érik a lövések: ennek az az oka, hogy bár a rendőr akár négyszer is tüzelhet egy másodperc alatt, a test képes ezt elfordulással lereagálni, így az utolsó egy-két lövés már a hátulról éri a megpördülő testet.
Van róla felvétel, hát nem egyértelmű?
Csak annyira, mint amennyire egy lest vagy egy gólt egyszerű eldönteni egyetlen kamera képe alapján. Néha simán megy, néha négy-öt kameraállást is megmutatnak a visszajátszásban, mire kiderült, kell-e szemüveg a bírónak.
A bíróság mindig a rendőröket védi!
A statisztikák alapján néha tényleg úgy tűnik, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az eseteket egy olyan bizottság vizsgálja meg, amibe minden nagy fegyveres testület delegál egy szakértőt, és az érintett fél szakértője ráadásul az adott esetből ki is marad. De tény, hogy meglepően ritkán derül ki, hogy a rendőrök hibáztak. Persze ez nem amerikai sajátosság.
Az amerikai közvélemény egy része szerint az amerikai rendőrség túl lazán kezeli a fegyverhasználat szabályait, és az esetek egy részében faji előítélet miatt cselekszik jóval agresszívebben, mint azt a körülmények indokolnák. Mások szerint az élet nem olyan, mint a filmek, egyszerűen nem lehet elvárni a rendőröktől, hogy kizárólag helyes döntést hozó gépek legyenek.
Először is három érdekesség.
A nagy figyelmet kapó esetekben nagyon sokszor valóban nehezen magyarázható körülmények derülnek ki. A fergusoni zavargásokba torkolló üldözésben résztvevő rendőr például összesen hússzor lőtt rá a menekülő, fegyvertelen áldozatra (aki korábban kis értékű cuccokat rabolt el egy közeli boltból). Az ott eljáró rendőrt végül tisztázták a vádak alól, pedig sok furcsaság és ellentmondás derült ki a vizsgálat során.
De hogy mennyire nem egyszerű egy ilyen helyzet, azt talán a legjobban az mutatja, ami a fergusoni események nyomán alakult „Hands up, don't shoot” (A Kezek fent, ne lőj, nagyjából) elnevezésű mozgalom egyik szószólójával történt.
Jarrett Maupin ugyanis részt vett egy olyan képzésen, amit az amerikai rendőrök is megkapnak. Adtak neki egy festéktöltényt tüzelő pisztolyt, és három, rendszeresen előforduló, életszerű helyzet elé állították, hogy döntse el, mikor kell és mikor nem fegyvert használnia. Az eredmény:
Maupin, aki egyébként lelkészként dolgozik, maga is elismerte, hogy egészen más volt belülről átélni azt, ami kívülről, utólag, a karosszékből elemezve olyan egyszerűnek tűnik. A Force Science Institute nevű, a fegyveres erők mindennapjait tudományos szemmel vizsgáló, független cég elemzőit persze nem lepte meg az eredmény. A szakemberek szerint ugyanis általában háromféle lehetőség létezik.
Az elemzők szerint az, amit a civilek a rendőrségtől főleg a filmélményeik alapján elvárnak, egyszerűen lehetetlen. A rendőrnek olyan sok dolgot kell mérlegelnie, olyan sok szempont alapján kell a tökéletes döntést meghoznia, és mindezt olyan rövid idő alatt, amire egyszerűen senki nem képes, még a legjobb kiképzés után sem. Persze egy rossz döntés önmagában nem igazolja a fegyverhasználatot, de rengeteg más körülmény is befolyásolhat egy adott helyzetet.
A gyanúsított viselkedése például alapvető fontosságú. Általános szabály, hogy mindig tegyük, amit a rendőr mond, folyamatosan tartsuk látható helyen a kezünket, és ha nincs miért, ne próbáljunk meg elfutni. Ha a rendőri intézkedéssel problémánk van, azt utólag kell jelenteni, amíg az intézkedés tart,
Ez persze itthon is így van, de van egy nagyon fontos különbség hazánk és az USA között: az USA-ban tökéletesen elképzelhető, hogy egy ilyen helyzetben nem csak a rendőrnél van fegyver, és a rendőr ennek tudatában cselekszik. Ezért van az, hogy rengeteg az olyan eset, amikor fegyverre nagyon vagy épp egyáltalán nem hasonlító tárgyakat szorongató, a derekuk felé nyúló, a kesztyűtartóban turkáló, vagy épp a csomagtartóból botot előhúzó embereket lőnek le.
Ha ön most azt mondja, hogy az ilyenkor az emberekre tüzet nyitó rendőrök hibáznak, akkor önnek egyrészt igaza van, másrészt viszont jó ha tudja, hogy vannak halott rendőrök, akik önhöz hasonlóan gondolkodtak. Talán pont ez az a félelem, ami a legtöbb eset mögött áll. A legfrissebb esetben egy a zsebében .22-es kaliberű revolvert rejtegető férfi lőtte agyon azt a rendőrt, akinek testkamerája rögzítette az eseményeket.
Ettől függetlenül az attól való félelem, hogy a gyanúsan viselkedő civileknél fegyver van, illetve az erre való hivatkozás jóval gyakrabban kerül elő, mint azt a statisztika igazolná. A fent említett 45 halott rendőr szomorú adat (főleg akkor, ha a pontos körülményeket is nézzük), de a rendőri munka közel sem a legveszélyesebb foglalkozás: favágó, halász vagy teherautósofőr is bőven több hal meg évente, mint rendőr – ha más nem is, ez mindenképp árnyalja azt, hogy mennyire túlzás mindenkire rálőni, aki a derekát tapogatja egy rendőr szeme láttára.
Jó példa erre egy friss eset: Grant Morrison rendőrt idén január 7-én mentették fel az alábbi videón látható, még tavaly áprilisban történt ügyben. A felvételen az látszik, hogy a rendőr megállít egy autót, odasétál, igazoltatja a bent ülőket. A hátsó ülésen ülő egyik utas azonban folyamatosan leveszi a kezét az első ülés hátáról, vagyis onnan, ahol a rendőr tisztán látja azt. Többször is rászól az utasra, hogy ne csinálja ezt, még azt is mondja, hogy le fogja lőni, ha nem hagyja abba, de az utas nem reagál, a rendőr pedig lő. Háromszor, közvetlen közelről, az utas bele is hal a sebekbe. Nézzük meg az erről készült videót, figyeljük a hátsó ülés jobb oldalán ülő férfi bal kezét.
Az ehhez hasonló esetek általában azzal érnek véget, hogy a bíróság felmenti a rendőrt, mert alapvető szabály, hogy nem az utólag beszerezhető adatok alapján kell megítélni egy helyzetet, hanem úgy, hogy az eljáró rendőr helyébe képzeljük magunkat, és végiggondoljuk, hogy az ő megítélése az akkor ismert adatok alapján igazolható-e.
Akkor is egy gyanús autót állított meg, akkor is egy fegyvertelen civilt lőtt le, és akkor is felmentették. A lenti videón ez látható, a lövés 0:33-kor dördül, közvetlenül a sokkoló ciripelése után.
Az akkor kapott felmentés jóval érthetetlenebb volt: a sofőrt elektromos sokkolóval (taserrel) is meglőtték közvetlenül azelőtt, hogy Morrison lelőtte. A két videóban több kísértetiesen hasonló elem is van, Morrison néhány másodperccel a lövés előtt mindkét esetben konkrétan kimondja: I'm gonna shoot you, vagyis lőni fogok.
A hivatalos jelentés szerint a 2013-as esetben lelőtt férfi egy játékfegyvert akart elővenni, azért lőttek rá a járőrök. Talán ha az első esetnél levonják a megfelelő tanulságokat, és ha el nem is ítélik, de leszerelik a rendőrt a nagy beleérzéssel elfogadható hibáért, a 2014-es eset már nem következik be.
A rendőrök félelme azonban nem alaptalan: az USA-ban érvényes fegyverjogi szabályok elég lazák ahhoz, hogy jó eséllyel bárkinél lehessen egy pisztoly vagy puska. Azt elvárni egy rendőrtől, hogy egészen az utolsó pillanatig kivárjon, hátha valaki csak vakarózik, és nem az övébe rejtett fegyver után nyúl, szintén lehetetlen.
Kutatások és rendőrök halálával végződő lövöldözésekről született felvételek egész sora bizonyítja, hogy a rendőrök hatalmas hátrányban vannak az őket megtámadókkal szemben, hiszen míg a támadók csak a rendőrre koncentrálnak és a megfelelő pillanatot várják, a rendőrnek folyamatosan egy halom más dolgot is figyelembe kell vennie, például a környéken járkáló embereket, a tényt, hogy nem feltétlenül kéne fegyvert használnia, vagy (ahogy az alábbi videón látható esetben is) hogy a gyanúsított autójában három gyerek is ül.
De itt egy másik videó, amin első látásra az látszik, hogy a rendőrök egy olyan férfit terítenek le, aki épp leteszi a fegyvert.
A valóság viszont egy kicsit más: bár az áldozat tényleg a földre teszi a bal kezében lévő puskát, közben viszont a jobb kezével a derekához nyúl. A háta mögött álló rendőr ezt észreveszi, el is kiáltja magát, hogy fegyver, és ekkor csattannak el a végzetes lövések. A földön fekvő áldozat kezében már látszik a fegyver is. De ezek azok az esetek, amikor a rendőröknek van igazuk, pont ugyanilyen könnyen lehet olyan eseteket is találni, amikor nincs.
A fergusoni események hatására az Obama-kormány hetvenmillió dolláros programot indított, hogy a rendőröknek legalább egy részét olyan testkamerával szereljék fel, ami folyamatosan veszi, mi történik az intézkedés közben. Szakértők szerint ez a program nem rossz ötlet, de megelőző hatása szinte semmi nem lesz: a rendőrautókban lévő kamerák, sőt a bekamerázott utcák sem akadályozzák meg a hasonló helyzetek kialakulását. Az viszont tény, hogy sosem baj, ha van még egy kamera, aminek képeit kielemezve a bíróság, illetve a minden rendőrségi fegyverhasználatot megvizsgáló bizottság biztosabb döntést tud hozni.
Hogy mekkora szükség van több kamerára, azt jó néhány konkrét eset igazolja. Volt olyan, ahol csak a harmadik felvétel mutatta meg, mi történt pontosan, és ez igaz minden kérdéses helyzetre igaz, függetlenül attól, hogy a rendőrök tette igazolható vagy sem. Ha más értelme nem is lesz a mostani esetek miatt életbe lépő változásoknak, legalább minden további esetből többet és többet lehet tanulni.
Amióta az amerikai rendőrségnél bevezették a szolgálati lőfegyvert és a rendszeres lőgyakorlatot, az emberek nagyjából ugyanakkora felháborodással reagálnak minden olyan esetre, amikor egy rendőr fegyvertelen civilt lő le. A hatóságok és a szakértői csoportok folyamatosan újabb és újabb módszereket találnak ki arra, hogy az ilyen helyzeteket a minimálisra csökkentsék (néhány példa a közelmúltból: a játékfegyverek csövére narancssárga jelzőt kell szerelni gyárilag, a tévék folyamatosan sugározzák, hogy kell viselkedni, ha az embert megállítja egy rendőr), a probléma csak nő, és úgy tűnik, hogy az okokat máshol kell keresni.
Abban nincs egyetértés, hogy a fegyvertartás szigorítása lenne az út, vagy a rendőrök jobb képzése és erősebb szabályozása. Az előbbi ellen az amerikai társadalom egy részének általános felháborodása szól, a második ellen pedig azok a szakértői vélemények, amelyek szerint az ilyen esetek a képzés mennyiségétől és minőségétől független dolgok. Más szakértők szerint viszont ennek pont az ellenkezője igaz: az amerikai rendőrök egy részét úgy engedik járőrözni, hogy azok túl kevés képzést és túl sok fegyvert kapnak. A Force Science Institute szerint az egyik legnagyobb baj mégis az, hogy a hasonló esetek 18-33 százaléka egyszerű félreértés: a rendőrök fegyvert látnak ott is, ahol nincs, rosszul értelmezik a gyanúsított mozdulatait, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak olyan részleteknek, amikről végül kiderül, hogy nem kéne. Például amikor egy 70 éves sofőrt lőnek le azért, mert az elővesz egy sétapálcát.
Egy új, főleg az internet hozta nyilvánosságnak köszönhető irányzatot jelentenek azok a közösségi szerkesztésű projektek, amik megpróbálják összegyűjteni a fegyveres incidenseket az USA-ban azért, hogy ha a hivatalok nem tartják számon az ilyesmit a kellő pontossággal, legalább legyen valami, amire hivatkozni lehet. Hiszen ha elfogadjuk, hogy a rendőrök nem tévedhetetlen gépek, azért az mégis fura, hogy a fegyverhasználattal kapcsolatos esetek 98 százaléka a rendőrök felmentésével zárul. 2 százalékos hibatűréssel általában csak gépek dolgoznak.