Index Vakbarát Hírportál

Páraréteg látható a Plútó legfrissebb képein

2015. szeptember 18., péntek 12:29

Egyre több friss kép érkezik vissza a Plútóról, ahogy a New Horizons űrszonda a maga komótos tempójában folyamatosan küldözgeti az adatokat, miközben halad tovább a Kuiper-öv felé. A NASA által most kiadott fotóadag is tartogat új látványosságokat: páraréteg a Pluto felszíne közelében, hegyvonulatok, széles síkságok láthatók a felvételeken a lemenő nap fényében – írja az MTI.

A New Horizons akkor készítette a képeket, amikor július 14-én 12 500 kilométer távolságban elszáguldott a törpebolygó mellett. Szeptemberben kezdte el az adatok tömeges továbbítását, hogy a kutatók folytathassák az égitest változatos topográfiájának és ritka légkörének elemzését.

A törpebolygó félholdszerű ívét ábrázoló felvétel szeptember 13-án jutott el a Földre. A képen a Nap éles fénye világítja meg a változatos felszíni formákat és a talaj közeléből legalább száz kilométeres magasságig érő légkör tucatnál is több rétegét.

Olyanok ezek a képek, hogy úgy érezzük, mintha ott lennénk és a saját szemünkkel szemlélnénk a tájat.

– mondta Alan Stern, a misszió vezető kutatója. Persze hozzátette, hogy a tudománynak ennél jóval többet jelentenek: új részleteket mutatnak meg a Pluto atmoszférájáról, hegyvidékeiről, gleccsereiről és síkságairól.

A lemenő nap fényében látható a ködszerű, felszín közeli páraréteg, amelyet megszakít a hegyek vonulata. Will Grundy, az arizonai Lowell megfigyelőállomás tudósa szerint a páraréteg arra utal, hogy a Pluto időjárása éppúgy naponta változhat, mint a Földé. A felvételből arra is következtetni lehet, hogy a törpebolygón is létezhet a földihez hasonló vízkörforgás, benne fagyott nitrogén és más jeges anyagok.

Senki sem gondolta volna, de a Pluto ebből a szempontból meglepően hasonlít a Földhöz

– mondta Alan Howard, a Virginiai Egyetem kutatója, a New Horizons-misszió egyik résztvevője.

Rovatok