Kiborultak az általános iskolások és szüleik a 4, 6 és 8 osztályos gimnáziumok matekfelvételijén. A legtöbb panasz szerint nehéz volt a teszt, és kevés volt a 45 perc a 34 feladatra. A puding próbája az önkínzó emberkísérlet: három kollégánk tesztelte, tényleg hosszú és nehéz volt-e a feladatsor.
Összesen 53 ezer diák futott neki a 4, 6 és 8 osztályos gimnáziumi felvételinek 2016-ban. A beszámolók csalódott gyerekekről, felháborodott szülőkről szólnak, akik szerint túl nehezek, nem a korukhoz szabottak voltak a kérdéssorok.
Volt olyan feladat, amit kétszer kellett elolvasnom, hogy megértsem
– mondta egy közgazdász édesapa, aki napi szinten találkozik a matematikával. Szerinte a tíz feladatból, összesen 34 alkérdésből álló tesztre 45 perc nemcsak egy 12 éves gyereknek, de a legtöbb felnőttnek is kevés volna (a feladatsort itt találja pdf-ben, ha kedve van, le- és kitöltheti, ha megosztaná élményét, ide írjon). Sok a gondolkodós, logikai, térlátást, mélyebb geometriai ismereteket igénylő kérdés, háromnegyed óra erre nem elegendő – feltéve, ha valóban kíváncsiak a gyerek tudására.
De a felmérés hatékonyságán is ront, ha a legjobbak többsége is csak 30-40 pontot ér el a megszerezhető ötvenből, mert így nem mutatja meg a valódi különbséget a jó és a kevésbé felkészült diákok között.
Mások azt kifogásolták, hogy a feladatsorokban vannak olyan részek, amelyeket csak a következő félévben tanulnak majd a gyerekek. Mindehhez vegyük hozzá, hogy a gyerekeknek a felvételi tétje okozta pszichológiai nyomással is meg kellett küzdeniük.
Mint a 444 írja, a nyolcosztályos gimnáziumba felvételiző negyedikesek feladatsorában egy példa kétféleképpen értelmezhető, így két megoldása is lehet. A hivatalos megoldókulcs csak az egyiket fogadja el, de reklamáció után a másikat is elfogadták egy szülőnek.
Hivatalos eredményeket egyelőre nem közöltek, de az Eduline számára az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elküldte a hozzá felvételizők eredményeit. Ez alapján a megszerezhető 50 pontból a hatosztályos gimnáziumba pályázók átlagosan 23,3, a négyosztályosba jelentkezők 24 pontig jutottak (igaz, az is tény, hogy az AKG tájékoztatása szerint az előző években is csak egy-két ponttal voltak magasabbak az eredmények). Sokan időhiányra panaszkodtak, 10-15 perccel hosszabb vizsgán eredményesebbek lettek volna.
Hogy minél jobban megértsük a diákok panaszait, teszteltük magunkon a horrorfeladatsort. Nem ez volt az Index első önkínzó tesztje: 2012-ben három kollégánk magyarból érettségizett le, miután a megkeresett magyar írók és költők nem vállalták a felkérést.
Most egy iskolai teljesítménye alapján jó, egy átlagos és egy rossz matekos esett neki a kérdéseknek. 45 percet kaptak, számológépet nem, és néha rájuk nyitott egy gonosz tanfelügyelő Haász János szerkesztő képében. A három kiskamasz beszámolója következik arról a szörnyű háromnegyed óráról, amikor megpróbáltak minél több pontot elérni az 50-ből.
Második általánosban még kerületi matekversenyen is voltam, aztán drasztikusan zuhanni kezdett az érdeklődésem a téma iránt, miután kiderült, hogy amikor gyerekként azt mondtam anyámnak, hogy építész akarok lenni, akkor valójában a kőművesre gondoltam, mert nagyon tetszett, ahogy ablakokat törnek be meg falakat bontanak munka közben. Hatodikra stabil 3-as voltam már, aztán átvettek egy elitgimibe, ahol nonstop 2-es és 3-as között lavíroztam.
Onnan kirúgtak – köszönhetően rossz jegyeimnek és annak, hogy fizikából is bukdácsoltam –, és a másik iskolámban folytattam a sikerszériát. Csak első év végén és negyedik év végén nem buktam meg matekból, harmadik év végén konkrétan még a pótvizsgán is szóbeliznem kellett, annyira hülye vagyok. Az érettségire aztán annyira felszívtam magam, hogy csak a matekra készültem. Végül akkora hármas írtam, hogy majdnem megbuktam töriből.
Tehát semmilyen szinten nem érzem egy átlagos diák reprezentációjának a felvételimet, mert kirívóan rossz voltam, vagyok és leszek reál tárgyakból. Ha lett volna rá még egy-két órám, akkor valószínűleg sikerül megoldani normálisan a feladatok túlnyomó részét, de még így is sokkoló volt látni egy-két feladatnál már a leírást is.
Elképzelésem sincs, hogy egy mai normális 12 éves hogy a fenébe képes ennyi kifejezetten komplex feladatot 45 perc alatt rendesen megoldani
úgy, hogy ők nem röhögcsélnek meg rajzolgatnak a papírra falloszokat, mint mi, hanem legbelül legszívesebben elbőgnék magukat a stressztől. Nem akarok visszamenni az iskolába. Inkább leszek gázszerelő, abból manapság stadionokat és kisvasutat lehet építeni jobb helyeken.
Nyolcosztályos általánosba jártam, és az utolsó évben jött el a töréspont, amikor először lettem négyes matekból, aztán a gimi első évében még épphogy megvolt a hármas, de csak a tanár jóindulata miatt. Onnan viszont a kínok világa jött. Sokszor álltam a bukás szélén, de valahogy mindig meglett a kettes, igaz, kínkeservesen.
Az igazság pillanata a matekérettségin jött el: a matekból hozzám hasonlóan hülyék is simán hármasokat meg négyeseket írtak, én meg ugyanúgy egy kiszenvedett kettessel mentem át, és próbálom azóta elfelejteni a matematikát.
És milyen jó, hogy azóta nem kell foglalkoznom egyenletekkel, trigonometriával meg olyan dolgokkal, amiktől összerándul a gyomrom. Most viszont
visszajött minden nyomorúság, kilátástalanság és megszégyenülés (math-shaming!) 45 percre,
miközben próbáltam kihámozni, hogy mégis mi az istenről szól egy-két feladat. Legszívesebben a végtelenségig ültem volna ott, hátha beugrik valami a múltból, amit odafirkálhatok, de aztán két perc múlva újra áthúzok, hogy aztán szórakozottan átnézem inkább, miből szedhetek össze még pár pontot. El tudom képzelni, hogy egy matekból kicsit is gyengébb tizenkét éves mit összestresszel egy ilyen feladatsoron. És fölöttük nem Haász Jani áll ott, hogy már csak két perc van, és mindjárt be kell fejezni.
Általánosban, gimnáziumban is végig 5-ösöket vittem haza matekból, gimiben eleve matekos osztályba jártam, aztán programozó lett belőlem, és egy időben logikairejtvény-függő voltam, szóval egy 12 éveseknek szánt felvételinek nem lett volna szabad gondot okoznia. Ha a végeredményt vesszük, nem is okozott, de nagyon szűk volt az időkeret. 44 perc alatt végeztem (igaz, közben fogadtam egy cikk miatti telefonhívást, azzal eltelt egy-két perc), így ellenőrzésre nem nagyon maradt időm, a maradék 1 percet inkább arra használtam fel, hogy a minket folyamatosan kaján vigyorral zaklató tanfelügyelőről, János bácsiról lerajzoltam a véleményem.
Aztán amikor Lica néni kijavította a dolgozatom, kiderült, hogy 2 pontot veszítettem a tetrises feladatnál, mert azt gondoltam, hogy az L és a fordított L meg a Z és a fordított Z nem egybevágó, miközben „két geometriai alakzat akkor egybevágó, ha távolságtartó transzformációval leképezhetőek egymásra, azaz ha eltolással, forgatással, tükrözéssel fedésbe hozhatók”. Hát ez így pont nem jutott eszembe.
Persze a 12 éveseknek nem 20 év távlatából kell felidézniük pontos definíciókat, de feladatokat értelmezni és számolni nekik is idő, és megdöbbentően sok értelmezni- és számolnivalót zsúfoltak bele a 10, néhol nyakatekerten megfogalmazott feladatba (mindegyik feladatnak több alkérdése van, összesen 34).
Én teljesen megértem, ha ezt a gyerekek vagy a szülők soknak érezték
– nem a feladatok túl nehezek, hanem túl kevés idő jut egy-egy feladatra (pláne, ha ellenőrizni is akar az ember), és ha ehhez még a tét miatti nyomást, stresszt és drukkot is hozzávesszük, akkor nem csodálkozom azon, hogy a Facebookon többen az „embertelen” jelzőt használták.