Index Vakbarát Hírportál

Újabb mérföldkő: használt rakétát lő fel újra a SpaceX

2016. augusztus 31., szerda 20:09

A SpaceX mára már egész nagy rutint szerzett az újrahasznosítható rakéták terén. Először tavaly decemberben űrtörténelmet írtak azzal, hogy a Falcon–9-es rakétájuk a rakománya célba juttatása után sértetlenül landolt, azóta pedig már összesen hatszor abszolválták a mutatványt, ebből legutóbb negyedik alkalommal drónhajón landolt a rakéta. Arra viszont még mindig nem vállalkoztak, ami a folyamat végcélja: hogy egy már visszatért rakétát használjanak újra. Most már erre is megvan az üzleti partner.

A cég megállapodott az SES nevű luxemburgi műholdas szolgáltatóval egy korábban már felhasznált Falcon–9-es újrahasználatáról. Ez lesz a következő mérföldkő a rakétafejlesztésben, és ha minden jól megy, még idén ősszel sor kerül rá. A feladatra azt a rakétát szemelték ki, amelyik áprilisban a NASA rakományát juttatta el a Nemzetközi Űrállomásra, és mellesleg először landolt sikerrel drónhajón.

A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke korábban azt mondta, a használt rakéták árát 30 százalékkal alacsonyabbra lövik be. Eszerint 43 millió dollár (12 milliárd forint) körül jönne ki egy út, ami jóval kedvezőbb ár, mint amit a többi cég ma kínálni tud.

A SES már régi SpaceX-partnernek számít, ők voltak Elon Musk űrhajós cégének az első ügyfelei még 2013-ban. Ezúttal az SES-10 nevű kommunikációs műholdjukat akarják az űrbe juttatni az újrahasznosítható rakéta segítségével.

Addig se maradunk SpaceX-kilövés nélkül, amíg eljutunk az első rakéta-újrahasznosításig, hiszen a cég szombaton megkísérli hetedszer is épségben visszahozni a rakétáját, miután pályára állított egy izraeli kommunikációs műholdat.

Rovatok