Index Vakbarát Hírportál

Ég veled, John Glenn!

2016. december 10., szombat 15:01 | aznap frissítve

Pár nappal kórházba kerülése után, 2016. december 8-án, életének 95. évében elhunyt John Glenn űrhajós, az első amerikai, aki megkerülte a Földet. Az amerikai űrprogram első szakaszának, a Mercury-projektnek legendás asztronautája volt az utolsó élő tagja az eredeti Mercury Sevennek, annak a hét pilótának, akiket az első amerikai űrrepülésekre választottak ki 1959-ben.

Glenn harmadikként, 1962. február 20-án indult a csaknem ötórás történelmi űrrepülésére, amelynek során háromszor is megkerülte a Földet, beírva ezzel nevét az űrkutatás nagy első cselekedeteit soroló lista legelejére. Ő lett a világon az ötödik ember, aki az űrben járt, a harmadik, aki meg is kerülte a Földet, akit csak két szovjet űrhajós, Jurij Gagarin és German Titov előzött meg ebben.

Két évvel később, 1964-ben távozott a NASA-tól, hogy politikai pályára térhessen. Ohioi képviselőként 1974-ben a demokrata párt színeiben került be a szenátusba, aminek 1999-ig tagja is volt. 1998-ban, 77 évesen újra űrruhát húzott, újabb rekordot döntve: a legidősebb ember lett, aki az űrben járt, egyben az egyetlen űrhajós, aki a Mercury- és az űrsiklóprogramban is részt vett. Glenn részvétele a kilencnapos STS-95-ös küldetésben öregedéskutatási szempontból bizonyult relevánsnak.

Sokak szemében Glenn Neil Armstronghoz mérhető hős volt, karaktere valóban sokban hasonlított a Holdra elsőként lépő Armstrongéhoz: szerény, fegyelmezett, udvarias, káros szenvedélyektől mentes, példás magánéletű emberként igazi példaképe volt több generációnak is. Alábbi képválogatásunkkal pályája főbb állomásaira emlékezünk. Godspeed, John Glenn!

Rovatok