Index Vakbarát Hírportál

Merész német bojkott a helyzetével visszaélő kiadó ellen

2016. december 17., szombat 11:36

Az Elsevier a világ legnagyobb tudományos kiadói konglomerátuma, ami mellett még egy Harvard-szintű egyetem is fegyvertelennek látszik. A sok-sok ezer folyóiratot kiadó holland cég kíméletlenül ki is használja a jó néhány területen gyakorlatilag monopolisztikus pozícióját, és annyiért adja a kiadványait, amennyiért nem szégyelli. Az egekbe szökő folyóiratárak a tudományos kutatásoktól veszik el a pénzt, miközben a kiadók tartalmilag nem sokban járulnak hozzá a tudomány gyarapodásához.

Arról, hogy ez miért is van így, és mit próbálnak mások ellene tenni, például itt olvashat sok mindent, de az ellenérdekelt felek most olyat tesznek, amivel idáig legfeljebb csak fenyegetőzni mertek: a nagy német kutatóhelyek könyvtárai együttes erővel bojkottot hirdetnek az Elsevierrel szemben.

A DEAL Projectben résztvevő több mint 60 nagy kutatóintézet január elsejétől lemondja a költségvetésük jelentős részét elvevő Elsevier-előfizetést. Ez azért érdekes, mert a kiadó, melynek az éves profitrátája a 40 százalékot közelíti megkerülhetetlennek számított: aki nem jut hozzá a fontos tudományos folyóiratokhoz, gyakorlatilag kiesik a tájékozódást és egyáltalán a tudományos kommunikációt lehetővé tévő információáramlásból.

Hogy ezt most mégis meg merik lépni, az a kommentárok szerint jelentős részben a kalózkodásnak köszönhető. A Sci-Hubra és más hasonló oldalakra tömegével teszik fel az ingyenesen letölthető cikkeket – ezt általában a szerzők sem bánják; nekünk Lovász László MTA-elnök is azt mondta, személyesen nincs semmi gondja ezzel. Bár a nagy kiadók jogi úton folyamatosan megpróbálják bezáratni a kalózoldalakat, a remények szerint ezek vannak annyira erősek, hogy előbb-utóbb a kiadókat is rákényszerítsék a kompromisszumos, a mainál jelentősen olcsóbb és felhasználóbarátabb árpolitikára. Az egymással összefogó kutatóhelyek bojkottja szintén ebbe az irányba mutat.

Rovatok