Igencsak kétséges, hogy lenne-e az Index "újságíróinak" és meghatározó háttérembereinek esélyük legalább egy gimnáziumba bejutniuk, hogy mást ne mondjunk. Félelmetes hiányosságainkról már papírunk is van: kitöltöttük a hatosztályos gimnáziumi matekfelvételit, azt, amit normál esetben 12-13 éveseknek kellene sikerrel abszolválniuk. Senkik vagyunk, hej!
Az előzetes esélylatolgatások alapján erős középmezőny gyűlt össze a szerkesztőségben, hogy kitöltse az idei matekfelvételit (cikkünk végén megtalálja, ön hol próbálhatja ki egy rövidebb, instant változatát). A tavalyi delikvensek közül sajnos nem vállalta az újabb megmérettetést az akkor két 50 százalék alatt teljesítő kolléga, de legalább nem volt ott a maga majdnem tökéletes eredményével meglehetősen frusztráló tudományrovat-vezető sem.
Így is volt köztünk egy ex-programozó, a többiek viszont nagyjából tisztességesen távol kerültek a matematikától. Bálint eleve úgy került a szerencsés kiválasztottak közé, hogy viszonylag markáns matekhülye-identitással rendelkezik; Ildi saját bevallása szerint általános harmadik környékén vesztette el a fonalat; NAK és Nikita később is tudtak relatív sikereket felmutatni a számok csodálatos birodalmában, de semmi durvaság; én pedig, bár áltiban még büszke tagja voltam a Kis Matematikusok Baráti Körének, ezután valami megtört bennem, de olyan roppanással, hogy Kokits tanárnő kénytelen volt nagyon csúnyán meghúzni másodikban. Introspektíve azt mondanám, többé-kevésbé tisztességes reprezentatív mintavétel vagyunk a magyar populációból.
A tét a hatosztályos gimnáziumi felvételi, az, amit szombaton írt meg 8000 12-13 éves gyerek, és aminek az eredményét most csütörtökön nézhetik meg az érintettek. Lesz még egy szóbeli is, plusz számítanak a hozott jegyek, és nagy a verseny: az általános iskola utolsó két évfolyamából sokan inkább már menekülnének, hogy valamelyik hatosztályos gimnáziumban tanuljanak tovább; nagyjából ugyanez a helyzet a nyolcosztályos gimikkel is, ahová szintén most zajlanak a felvételik a tízéves korosztály számára.
A hat- és nyolcosztályos középiskolák válogathatnak a gyerekek között, és a felvételi eljárás ennek felel meg: az általános iskolai tananyagnál időnként nehezebb, és főleg más logikájú, a gyerekeknek szokatlan, gondolkodtató, rutinmegoldások helyett inkább matematikai látásmódot igénylő kérdések. (Arról, hogy ez jó vagy rossz, és mit mond el a magyar oktatási rendszer bajairól, külön írunk majd.)
A felvételizők nagy része emiatt féléves előkészítőre jár, ahol kifejezetten erre a vizsgára trenírozzák őket. Ez máris egy olyan potenciális kifogás, amibe két kézzel kapaszkodhatunk mi, akik edzőtábor nélkül ültünk neki – a mateknak, a magyart most inkább hagytuk. Nálunk persze a vizsgadrukk is hiányzott – szemben a gyerekekkel, akiknek ez elég nagy lelki megterhelés lehet, főleg, ha még a környezetük is nyomasztja őket a téttel.
Na jó, jöjjön a lényeg, mennyire volt nehéz a vizsga? Országos eredményeket még nem tudunk, de az AKG már közzétette a nála író gyerekek átlagait, és ez alapján ellentmondásos a dolog: míg a magyar teszt 36,2-vel (50 a maximum) könnyebbnek tűnik az elmúlt évekénél, a matekkal fordított a helyzet, ott az átlag egészen alacsony, 20,7 (szintén 50-ből).
A magyarosok azt mondják, náluk túl könnyű sor volt, a matematika viszont tényleg nehéz volt, nem is fog szórni igazán, mert alig lesz igazán jó eredmény
– mondta nekünk egy budai elitgimiben tanító matektanár. A náluk vizsgázóknál (az egész országban ugyanazok a kérdések, központi írásbeli van) „o lyan 5 ponttól 30 pontig voltak az eredmények; az itt író 180 hatodikosból egy volt, aki 45 pontot el tudott érni”.
Én minden előzetes ijesztgetés ellenére azt gondoltam, hogy csak képesek vagyunk hatékonyan kipipálni egy jobb képességű 12 évesekre szabott tesztet nyakizomból. Hát nagyon halvány lett az a pipa, és eléggé rángatózott az izom. Azt nem tudjuk megmondani, hogy felvennének-e, lehet, talán a szóbelin egy jól begyakorolt memoriter kihúzna a pácból, meg ugye a gyerekek is alulmúlhatnak szerencsére, de nagyon nem látszik ez fölényesnek.
Na mutatom, amit idáig is alig bírtam magamban tartani: a cikk fő üzenete ugyanis az, hogy
39 pontos eredményemmel parádés meglepetésgyőzelmet arattam, aminek az értékéből semmit nem von le, hogy ez a 80 százalék alatti teljesítmény jegyre átszámolva testvérek között sem lenne jobb egy gyenge négyesnél. De kit érdekel, ha mögöttem ilyen a futottak még:
És végül:
Az ő gondolatait idézzük:
Van olyan, hogy deciméter? A 7. kérdést élveztem, csak elrontottam.
A kérdés különben ez volt:
Bár nekünk, ha szűkösen is, de nagyjából elég volt az idő, átnézni már nem nagyon tudtuk a feladatsort, emiatt egy csomó pontot vesztettünk is figyelmetlenségből. Bármilyen ciki, egyszerű osztásokat is elrontottunk – egyedül Nikitának sikerült a hippocampusa mélyéről elővarázsolnia az írásbeli osztás technikáját, sőt, azt állította, hogy arra teljesen magától jött rá. Nem tudjuk, arról mindenesetre lövése sem volt, hogy hogy kellene kiszámolnia egy test felszínét. Ez a geometriai feladat másnak is gondot okozott:
Nem tudtam, hogy befelé is csúcsnak hívják, azt hittem, csücsök
– mondta Ildi (aki közben elégedetten konstatálta, hogy még mindig elég jó mértékegységekben és tizedesekben) arról, hogy mi kavarta meg ennél a szürke testnél:
Az alapján, hogy mi is éppen csak belefértünk a rendelkezésre álló 45 percbe, simán lehet, hogy nagyon sok felvételiző hatodikosnak semmi ideje nem jutott a két utolsó feladatra, pedig azok voltak messze a legnehezebbek. Ha összességében kellene értékelni a felvételi nehézségi szintjét, azt mondhatnánk, hogy az első nyolc feladatot nyugodt körülmények és kellő idő birtokában egy átlag felett teljesítő 12-13 éves gyereknek meg kell tudnia csinálni, de egyrészt éppen ezek a feltételek hiányozhatnak ilyenkor, másrészt meg sok olyan okos kis szemétség van beépítve a tesztbe, amiben könnyen el lehet botlani kis figyelmetlenséggel: egy szövegértelmezési bibi, átugrás egy szón, némi elszámolás, és máris elég nagy a pontveszteség.
A két utolsó feladat pedig tényleg kifejezetten nehéz volt, a kilences a rohadt erszényekkel és az össze-vissza pakolt pénzekkel igazából egyikünknek sem sikerült.
Iszonyú gyorsan végeztem majdnem mindennel, Usain Bolthoz tudnám hasonlítani magam, amint 40 métert verek mindenkire, aztán viszont nekiálltam cipőt fűzni. Úgy éreztem, az utolsó feladat akkor sem menne, ha végtelen időm lenne rá
– vallotta Hancu.
Az élmény hatására legalább a korosztályok közötti szolidaritás kapott egy löketet:
Nagyon figyelmetlen voltam. Ha itt tét nélkül ennyi sikerült, akkor milyen lehet szerencsétlen 12 éveseknek?
A végső közszolgálati tanulságot NAK szűrte le, vitatkozni sem lehet vele: „Jól el kell olvasni a kérdéseket!”