Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy láthattak esetleg egy tasmán tigrist talán

2017. március 31., péntek 14:03

A hivatalos tudományos álláspont szerint a tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) utolsó példánya 1936. szeptember 7-én halt meg a hobarti állatkertben. A faj fogságban tartott, Benjamin névre hallgató utolsó tagjával elvileg véget ért az erszényes farkas földi pályafutása – legalábbis ezt gondolták idáig a biológusok.

Sandra Abell, az ausztrál James Cook egyetem zoológusa szerint azonban elképzelhető, hogy él még néhány tasmán tigris, legalábbis erre utalnak az utóbbi idők úgynevezett “valószínű észlelései”, amik megkérdőjelezik az eddigi közmegállapodást, ami szerint a ragadozó faj kihalt.

Az Ausztráliában és Tasmaniában őshonos tasmán tigrist hivatalosan 1986-ban nyilvánították kihaltnak, noha azóta is gyakran érkeznek hírek arról, hogy itt-ott láttak belőle egy-egy példányt. Még külön csoport is működik (a Thylacine Awareness Group of Australia), amely számon tartja ezeket az észleléseket és életben tartja a reményt, hogy még mindig létezik a faj.

Ezen észlelések nagy része utólag megalapozatlannak bizonyul, de némely jelentés valóságalapját érdemes behatóbban vizsgálni. Az ABC pár nappal ezelőtt számolt be róla, hogy egy 1983-as kempingezésről kapott friss beszámoló alapján valószínűsíthető az erszényes farkas felbukkanása: Brian Hobbs túravezető állítólag egy hím, egy nőstény és két kölyök erszényes farkast látott 34 évvel ezelőtt. “Sosem láttam azelőtt ilyen állatokat. Kutyaformájúak voltak, barnás színűek, az oldaluk meg csíkos” – elevenítette fel az éjszakai találkozást az ausztrál férfi. A hír hallatán még Richard Dawkins is reménykedő twitre fakadt:

Az NPR-nek nyilatkozó Sandra Abell elmondta, hogy a kenguru rokonának számító, de kutyára hasonlító, rejtőzködő életmódot folytató erszényes emlős után újabb keresést indítottak, csakhogy nem Tasmánia apró szigetén, hanem az ausztrál kontinensen. Az Abell vezette csapat azt tervezi, hogy kamerák tucatjait helyezik ki azon az ausztráliai területen, ahol a tasmán tigrishez nagyon hasonlító állatokat látta Hobbs.

Rovatok