Index Vakbarát Hírportál

Tíz új Föld-szerű bolygót talált a NASA

2017. június 20., kedd 09:19

A NASA hétfőn este bejelentette, hogy 219 új bolygó létezésére talált bizonyítékot a Naprendszeren kívül. Ezek közül 10 is a Földéhez hasonló méretű kőbolygó, egyben a lakható övezetben kering, vagyis pont olyan távolságban a csillagától, hogy elvileg kialakulhat rajta élet – írja a Verge.

A mostani bejelentés az utolsó adag a kifejezetten bolygóvadászatra használt Kepler űrtávcső első missziójában. A Kepler 2009 óta vizsgálta a Földtől 3 ezer fényévnyire található Hattyú csillagképet, és csak itt több mint ötezer bolygójelöltet talált. Az új bejelentéssel jelenleg 4034 a jelöltek pontos száma, ezek közül eddig 2335-ről bizonyosodott be, hogy valóban exobolygó. Ezek közöttük eddig 21 olyan találtak a kutatók, amely méretében és elhelyezkedésében a Földhöz hasonló tulajdonságokat mutat.

A Kepler úgy keres bolygókat, hogy a csillagok fényének változását figyeli. Ha valamelyik pislant egyet, vagyis rövid ideig elhalványul a fénye, az azt jelezheti, hogy egy körülötte keringő bolygó takarta ki, amikor elhaladt az űrtávcső és a csillag között. Ha bebizonyosodik, hogy valóban egy bolygó okozta a jelenséget, akkor a Kepler és más távcsövek adataiból már kiszámolható néhány fontosabb tulajdonsága is.

A Földméretű bolygók elsősorban azért fontosak a csillagászoknak, mert segítenek jobban megérteni a saját bolygónk kialakulásának történetét, másodsorban pedig azért, mert van némi esély arra, hogy ezeken is kialakulhatott az élet. Ahogy a korábbi eseteknél is megírtuk, attól azért még messze vagyunk, hogy kijelenthessük, hogy ezek a bolygók lakhatók, attól meg pláne, hogy elkezdjünk üzeneteket küldeni az ott élő földönkívülieknek. De kezdetnek nem rossz, hogy egyre több jelöltet találunk.

A Lakható Exobolygó Katalógus szerint eddig 52 többé-kevésbé lakhatónak tűnő bolygót találtunk a galaxisban, legutóbb idén áprilisban az LHS 1140b nevű szuper-Földet (a Földnél nagyobb, de a gázóriásoknál kisebb, tehát jó eséllyel még kőzetbolygót).

Rovatok