Index Vakbarát Hírportál

A baglyok hallása sohasem romlik

2017. szeptember 20., szerda 13:23

Egy új kutatás szerint a gyöngybaglyok hallása még idős korukban is kiváló marad. A seregélyfélékről ezt már korábban megállapították, így a szakértők arra következtettek, hogy a madarak úgy általában védettek a halláskárosodás ellen.

A kérdést azért érdemes alaposan megvizsgálni, mert ha megértenénk, hogy miért nem romlik a madarak hallása, az az emberi halláskárosodás megelőzésében is sokat segíthetne.

Az elvégzett kísérletekben a hang alapján tájékozódó madarakat élelemmel jutalmazták. A tesztekben még a legöregebb, 23 éves bagoly sem mutatta a jelét a halláskárosodásnak. Mindez arra utal, hogy a madaraknak van egy sajátos képessége, amivel javíthatják a belsőfül sérüléseit.

Georg Klump, a németországi Oldernburg Egysetem kutatója szerint a baglyok még nagyon idős korukban is kiválóan hallanak.

A madarak füle úgy gyógyul be, ahogy az emberek sebei. Az emberek nem tudják újranöveszteni a fül érzékelő sejtjeit, a madarak igen.

Úgy tűnik, az emberek az egyedfejlődés valamelyik pontján elvesztették a hallásregeneráló képességüket. Ezzel nem vagyunk egyedül: ugyanígy járt néhány emlős, akiknél szintén kimutatható az idős kori halláskárosodás. Az emberi fül érzékenysége 65 éves kor után 30 decibellel csökken a magasabb frekvenciatartományokban.

Rovatok