Hogy a pszichológusok körében jóval több a baloldali és liberális beállítódású, mint a jobboldali-konzervatív, személyesen nem lep meg túlságosan (teljesen tudománytalan megfigyelésem, hogy a pszichiáterek között mintha ez kevésbé lenne így), de a kérdést most tudományosan is megvizsgálták. A személyes politikai véleménynél érdekesebb kérdés, hogy a pszichológusok mennyire tudnak függetlenek maradni saját szimpátiáiknál – most már erre is van adat. Liberális elfogultság a lélektudományokban.
Mégis meglepő egy kicsit a mértéke, hogy mennyire nincsenek jobboldali pszichológusok. Az (egyébként jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható) fivethirtyeight szerzője olyan korábbi felméréseket idéz, amelyek alapján alig-alig fordulnak elő a szakmában magukat jobboldalinak gondolók, vagy a politikai pozíciójukat nyíltan is vállalók – legalábbis Amerikában. Egy 2012-es felmérésben 500 pszichológust és szociálpszichológust kérdeztek politikai szimpátiáikról, a válaszolóknak pedig mindössze a hat százaléka vallotta magát konzervatívnak. Még érdekesebb, hogy a pszichológusok 37,5 százaléka úgy nyilatkozott, hogy kész lenne diszkriminálni is a konzervatív kollégáit, a politikai véleményük miatt inkább elutasítaná őket egy állásinterjún, ha rajta múlna.
De mennyire befolyásolja a baloldali-liberális elfogultság a pszichológusok munkáját? Ezt vizsgálta egy friss kutatás, melyben a nemzetközi kutatócsapat (tanulmányuk a Journal of Experimental Social Psychology-ban jelenik meg hamarosan) megpróbált számszerűsíthető választ találni a kérdésre. Több mint 250 embert kértek meg, hogy értékeljék az egyik nagy amerikai pszichológiai társaság elmúlt évtizedből született cikkösszefoglalóit abból a szempontból, hogy szerintük hogyan jellemzi az adott kutatás a konzervatívokat és a liberálisokat.
300-nál is több olyan cikket találtak, amelyek relevánsak ebből a szempontból. Eelég sok politikai pszichológiai kutatás próbál kapcsolatot találni bizonyos személyiségvonások és a politikai hiedelmek között. Az Index is beszámolt arról a kutatásról, mely a konzervativizmust az undorral, vagy amelyik a félelemmel hozta összefüggésbe, még MRI-képekkel is alátámasztva mondanivalóját, tulajdonképpen biologizálva a politikai véleményt. Az ilyen kutatási kérdések elvileg teljesen legitimek lehetnek, de mint arra a mostani kutatás egyik szerzője, Eric Luis Uhlmann felhívja a figyelmet, az adatok nagyon különböző módon interpretálhatók. Az a megfigyelés például, hogy az empirikus vizsgálatok szerint a konzervatívok, ha ellenérvekkel találkoznak, morális kérdésekben kevésbé hajlanak a véleményük megváltoztatására, többféleképpen kommentálható:
A kutatók ezt úgy is magyarázhatják, hogy „a konzervatívok merevek és ellenállnak az új érveknek. De ugyanilyen könnyen értelmezhetnék úgy is, hogy a liberálisok se ilyen – se olyan, túlságosan is hajlékonyak, akik nem állnak ki az elveik mellett.
– fogalmazott Uhlmann.
A kutatásban résztvevőktől azt kérték, hogy értékeljék a kutatási beszámolókat: az eredményeket hasonló mélységben magyarázza-e az adott cikk a két politikai oldal vonatkozásában.
Az eredmény szerint ez a pártatlanság nem teljesül: a konzervatívokat a tanulmányok összességében negatívabban írták le, és általában is a konzervatív beállítódások vizsgálata kapott nagyobb hangsúlyt – mintha a liberális attitűd természetes lenne, és csak az attól való elhajlás szorulna tudományos magyarázatra.
A különbség ugyan nem volt eget rengető (egy véletlenszerűen kiválasztott tanulmány 60 százalékos eséllyel írta le negatívabban a konzervatívokat), de így is jelentős problémát jelez, hiszen azt mutatja, egy tudományágban domináns világkép hogyan képes észrevétlenül befolyásolni az emberről való tudásunkat.