Több mint kétezer atombombát robbantottak a nagyhatalmak 48 év alatt, földön, vízben, levegőben. Kölcsönös elrettentésből tették, azért, hogy egyik fél se merjen támadást indítani a másik ellen. Még a világűrt sem kímélték. Ez a teszt azonban alaposan visszaütött.
Hatvan éve az Egyesült Államok úgy döntött, hogy emeli a tétet, és a világűrben is teszteli nukleáris fegyverét. Nem csinált belőle nagy titkot. 1962. július 9-én kíváncsi tömegek gyűltek össze Honolulu (Hawaii) homokos strandjain, hogy a borult égbolt ellenére megnézzék a páratlan látványosságot.
Ez egy ötrészes robbantássorozat egyike volt, méghozzá a legnagyobb, a Starfish Prime-nak elkeresztelt, 1,4 megatonnás (1,4 millió tonna TNT-nek megfelelő) robbanóerejű atomkísérlet, amelynek során 400 kilométeres magasságban felrobbantották a félelmetes pokolgépet a csendes-óceáni Johnston-sziget felett.
Szemtanúk és katonai jelentések szerint először egy vakító fehér villanás égett át a felhőkön, amely pillanatok alatt táguló zölden sugárzó golyóvá változott. Felületéből felhőszerű nagy fehér ujjak nőttek ki, majd másodpercek alatt eltűntek és látványos, koncentrikus gyűrűk mozdultak felfelé, végül megálltak és dermedt mozdulatlanság állapotában maradtak. A zöldes fény közben lilává változott, a horizont felett pedig élénkvörösen izzani kezdett az égalja.
A bevállalós égi kísérlet (vagy inkább színes, szélesvásznú szuperprodukció?) hét percig tartott, és csak elképzelni lehet, micsoda gyilkos erők szabadulhattak fel az ég felett, ha 1400 kilométerről is ilyen nagyszabásúnak lehetett látni.
Persze nem hollywoodi ősbemutatónak szánták a tesztet, hanem a szovjeteknek, akik 1961 augusztusában bejelentették, hogy a maguk részéről felfüggesztik a nukleáris kísérletek hároméves moratóriumát. Ráadásul az amerikaiak gyanították, hogy a Szovjetunió is belefog hasonló robbantásokba.
Csakhogy nem várt következményei lettek az ütős demonstrációnak. Az 1400 kilométerre lévő Hawaii-szigeteken meghibásodott több elektromos rendszer, sötétbe borultak az utcák, kioldottak az elektromos megszakítók és távközlési relék, tönkrementek a betörésjelző riasztók.
De ez még semmi. Álmukban sem gondolták volna az amerikaiak, hogy a detonációval felszabaduló nagy energiájú részecskék megerősítik a Földet körülvevő (és a Napból érkező gyilkos részecskéket csapdába ejtő) Van Allen-öveket, és létrehoznak egy mesterséges sugárzási övet is.
Amivel nem is lett volna probléma, hiszen egy erősebb földi védőburok jól jöhet egy kiadós Napkitöréskor.
Ám a robbantással egy füst alatt tönkretették saját műholdjaikat is. Köztük nagy büszkeségüket, a világ első kommunikációs szatelitjét, a Telstart, amelyet a kísérlet másnapján indítottak felfelé nagy elégedettséggel. A telefonhívások, faxok és televíziós jelek közvetítésére tervezett forradalmi műhold tranzisztorait azonban annyira megrongálta a Starfish-teszt, hogy hónapokkal később teljesen használhatatlanná vált (igaz, hogy drámaian rövid életciklusáért a magasban robbantgató szovjetek is ludasak).
Az egyre fokozódó őrült atomfegyverkezési verseny némileg megtorpant 1963. július 25-én, amikor a kubai válság miatt kis híján nukleáris háborúba sodródó nagyhatalmak vezetői (John F. Kennedy és Nyikita Hruscsov) aláírták Kubában a nukleáris kísérletek korlátozásáról szóló szerződést. Hosszú évtizedek csigalassú olvadása után ma már nem lehet nukleáris fegyvereket tesztelni nemhogy az űrben, de még a légkörben sem.
De amíg idáig eljutottunk, érdemes megnézni, mennyit robbantgattak az atomhatalmak. És megint eljutottunk oda, hogy nyíltan fenyegetőznek most is.
(Borítókép: A Telstar műhold. Fotó: Wikipédia)