Aszály (amikor a szokásosnál jóval kevesebb eső esik) rendszeresen előfordul sokfelé a világon, szárazság azonban (amikor tartósan nincs vagy kevés a csapadék) már ritkábban.

A mostani extrém helyzet azonban inkább szárazság, ugyanis már 2020 ősze és tele, de az idei tavasz is erősen aszályos volt Európa több részén és nálunk is. Mindezt csak tetézték az utóbbi hetek pusztító hőhullámai.

A krónikus vízhiány azonban nem csak Európát sújtja, hanem globális méretű jelenségről van szó, amelyet több, egymást erősítő folyamat kellemetlen összejátszása okoz, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján megjelent friss tanulmány.

A rendkívüli szárazság egyik oka egy egyszerű fizikai jelenség: minél melegebb a levegő, annál több vízgőzt tud felvenni anélkül, hogy telítetté válna. Márpedig felhő csak akkor alakul ki, ha a vízgőz telítetté válik, azaz kicsapódik, a mostani hőség azonban kifejezetten nem felhő- és csapadékbarát.

Kánikula idején rengeteg vízgőz kell a felhősödéshez, de nem csak hogy nem érkezik semerről, hanem helyette forró szaharai eredetű levegő szárítja tovább az amúgy is szikkadt levegőt.

Szívélyes üdvözlet a Szaharából

Nincs felhő, nincs eső, a nap zavartalanul süt le az égből, a csontszáraz levegő pedig gyorsan felszívja a növényekből és a talajból a maradék nedvességet. Egy idő után már egyáltalán nem tudnak mit elpárologtatni, a napsugárzás ezért csak a levegőt képes melegíteni: és már meg is érkeztek az extrém hőhullámok.

De ez még nem minden.

A felhősödéshez hiányzó légköri pára jó része a meleg trópusi tengerek felől érkezik hozzánk (és Európába), részben a karibi szigetektől induló Golf-áramlattal, részben Afrikból. Óriási falként elállja ugyan az utat a Szahara, de keskeny légköri csatornákon keresztül mégis csak át szokták verekedni magukat valahogy a nedves légtömegek.

Csakhogy a déli félteke időjárását éppen a La Niña (Kislány) uralja 2021 őszétől. Iker testvérével, az El Niñóval (Kisfiú) kettő–hét évente felváltva rendezik át alaposan a globális légköri vízforgalmat. Bár nem teljesen értjük még működésüket, az biztos, hogy míg az El Niño melegíti, addig a most éppen aktív La Niña hatalmas területeken lehűti a tengervizet a Csendes-óceán keleti partjainál.

A hidegebb víz azonban lassabban párolog, kevesebb vízgőz kerül ezért a levegőbe az Egyenlítő mentén, emiatt Európába is kevesebb nedvesség jut el. Alig keletkezik esőt hozó ciklon, ha igen, azok is eléggé gyengécskék. Helyüket lassan mozgó, forró és felhőtlen anticiklonok foglalják el, még tovább súlyosbítva a szárazságot.

Felhőtlen a boldogság?

Egymást erősítő szárító folyamatok ördögi spirálja ez.

Az éghajlatváltozás miatt amúgy is melegedő légkörbe sokkal több pára kell ahhoz, hogy essen az eső. De a nedvesség csak nem akar érkezni a trópusokról, a tengert hűsítő La Nina miatt. A növények és a talajok kiszáradtak, és az összes napenergia kizárólag a levegőt melegíti tovább. A veszteglő anticiklonok pedig jó időre tartósítják a forró szárazságot és mattot adnak.

Nincs okunk tehát a felhőtlen boldogságra, de akkor sem lehetünk feltétlenül derűsek, ha időnként leszakad az ég, a záporokból, zivatarokból hirtelen jött égi áldást ugyanis nem képes ilyen rövid idő alatt beszívni a föld, és ha éppen nem hömpölygő villámárvizek sodornak el autókat és házakat, a legjobb esetben is haszontalanul elfolyik. De még nem érkezett el a végítélet, a ramazurit okozó Kisfiú (La Niña) azonban már fárad.

(Borítókép: A csapadékhiány miatt kiszáradt Vekeri-tó Debrecen közelében 2022. július 4-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)