Index Vakbarát Hírportál

A Nagy Hadronütköztető kísérleteit is befagyasztja az energiaválság

2022. szeptember 14., szerda 19:34 | egy éve frissítve

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) azt fontolgatja, hogy leállítja és „üresjáratba” helyezi részecskegyorsítóját, a Nagy Hadronütköztetőt, válaszul az európai energiaválságra.

A tudományos intézet szüneteltetné a 2008-ban átadott részecskegyorsítót és ütköztetőgyűrűt (LHC), hogy energiát takarítson meg. A nagyon lassan lehűlő szerkezet leállítása több héttel csúsztatná el a folyamatban lévő kísérleteket.

A CERN a gyorsító teljes lekapcsolását is fontolgatja, mert segíteni szeretnének a régió villamosenergia-hálózatának stabilizálásában. 

Újraindították

A három év kényszerszünet után tavasszal újraindított Nagy Hadronütköztetőnek fontos feladata lett volna: bebizonyítani, hogy létezik egy ötödik alapvető természeti erő vagy kölcsönhatás. A jelenleg még folyó kísérletekben azt vizsgálták az LHC segítségével, hogy a bottom kvarkok hogy bomlanak szét. A nagyra törő kísérletek felfüggesztésének híre azután érkezett, hogy a Gazprom, az orosz állami energiaszolgáltató múlt pénteken bejelentette, határozatlan időre leállítja az Északi Áramlat-1 vezeték Németországba irányuló földgázszállítását.

A bejelentést megelőzően három nappal a szállítást már „karbantartás miatt” leállították, és egy turbina meghibásodására hivatkoztak. A Gazprom szóvivői szerint alkatrészhiány is hátráltatja a javításokat.

Olaf Scholz német kancellár szerint azonban ez csak kifogás. A Gazprom már júniusban 40 százalékkal csökkentette az Északi Áramlaton keresztüli szállítást, felgyorsítva a nagykereskedelmi gázárak emelkedését.

Csúcsüzemben a CERN Európa egyik legnagyobb energiafogyasztója, ezért veszélyeztetheti a hálózat stabilitását. A spórolási javaslat szerint a CERN a nyolc részecskegyorsító nagy részét leállítaná, hogy 25 százalékkal csökkentse energiafogyasztását. 

A tudósok egyelőre csak a 4,4 milliárd eurós Nagy Hadronütköztetőt akarják leállítani, mert a szupravezető mágnesek lehűtéséhez, amelyek szükségesek a részecskenyalábnak az alagút körüli meghajlításához, nagyon sok időre lenne szükség. A gyorsító 3 méter átmérőjű alagútja négy helyen keresztezi a svájci-francia határt; hosszának legnagyobb része francia területen fekszik, ezért feltehetően a francia energiaszolgáltató EDF SA-val tárgyalnak majd az energiafogyasztás csökkentésének szükségességéről. A CERN legmagasabb döntéshozó szerve a CERN Council, aminek következő megbeszélése szeptember 29-én lesz

(Borítókép: A CERN részecskefizikai kutatóintézete látható 2019. szeptember 14-én Svájcban. Fotó: Ronald Patrick / Getty Imag

es)

Rovatok