Index Vakbarát Hírportál

Megválasztották Európa egyik legsötétebb helyét

2023. március 2., csütörtök 06:18

A Dark Sky Communities közösség tagjai a fényszennyezés veszélyeire akarják felhívni a figyelmet azzal, hogy rendszeresen megválasztják a Föld legsötétebb, legcsillaggazdagabb helyeit. Most először európai régió nyerte el a sötét szentély címet.

Egy észak-walesi sziget kapta meg az első európai „Sötét Égbolt Szentély” címet. A világ legkülönbözőbb részein vannak már szentélyek Dél-Afrikától kezdve Észak- és Dél-Amerikán át Új-Zélandon és Ausztráliában is – és most már Európa is büszkélkedhet eggyel, írja a BBC.

Az elmúlt 12 évben az éjszakai égbolt olyan mértékben kivilágosodott a fényszennyezésnek köszönhetően, hogy a mérések alapján egy adott területen 18 év múlva a csillagok felénél is kevesebb látható majd. A fényszennyezés egyre csak növekszik, de ez nem csak a csillagok láthatóságát befolyásolja, hat az egészségünkre (az alvásunkra például), az éjszakai élővilágra, sőt, a tengerfenék élőlényeire is. A folyamat megelőzhető lenne a gondosabb, nem a világűr felé irányított világítással, az állandó helyett csak átmeneti fény használatával (ami energiaszempontból is jobb lenne).

A sötét ég védelmében

A Dark Sky Communities tagjai, magánszemélyek, önkormányzatok, városok a felelős világítás népszerűsítését és a sötét égbolt megóvását tűzték ki célul. Ezért különböző kategóriákban választják meg a bolygó legsötétebb, legkevésbé fényszennyezett területeit. Ilyenek például a Nemzetközi Sötét Égbolt Parkok (International Dark Sky Parks), ezek a természetvédelmi oltalom alatt álló terek, amik különböző éjszakai programokat kínálnak. Vagy a Nemzetközi Sötét Égbolt Rezervátumok, amiknek a közepe sötét, körülötte lakott rész terül el, de a fénymentes zóna védelmében szabályozott a fényszennyezés (ilyen például a németországi Westhavelland). És külön kategória a Sötét Égbolt Szentély, aminek szigorú kritériumoknak kell megfelelni.

Idén először európai szentélyt választottak, ami a wale-i Llŷn-félszigeten található Ynys Enlli. A pályázat részeként új technológiát alkalmazó, négyéves program keretében ellenőrizték, elég sötét-e a sziget éjszakai égboltja. Most, hogy elnyerték a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség (IDA) tanúsítványát, a szigetet rendszeresen ellenőrizni fogják, méréseket végeznek majd és időről időre felülvizsgálják a körülményeket.

Menna Jones, az Enlli fejlesztési menedzsere azt mondta:

Mi egy kicsi, mindentől távoli közösség vagyunk, jó, hogy Wales és a világ szeme most ránk szegeződik.

Szerinte a cím újabb befektetőket vonzhat majd a szigetre és a környékre.

Wales, a sötétség Kánaánja

Walesben már több „sötét égbolt” helyszín található, de a szentélyek világszerte sokkal ritkábbak, mert szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük. A helyi lakosok abban bíznak, hogy Wales akár „sötét égbolt nemzet” is lehet.

Ynys Enlli két mérföldre található a Llŷn-félsziget csúcsától, elhelyezkedése és földrajzi adottságai miatt az egyik legsötétebb hely az Egyesült Királyságban. A szigeten található hegy korlátozza a szárazföldről érkező fényt és gyenge fényszennyezés csupán Dublinból szűrődik át gyengén, hiszen több mint 112,6 kilométerre fekszik az Ír-tengeren.

A régió a hatodik század óta a 20 000 szent szigeteként ismert az itt létesített kelta és keresztény kolostorok miatt, de régészeti leletek bizonyítják, hogy már a bronzkorban is lakott volt.

Ynys Enlli lakói ma földműveléssel és halászattal foglalkoznak, de van néhány nyaraló is, amiket március és október között népesítenek be.

(Borítókép: Csillagos ég Bardsey Island felett Walesben. Fotó: Adrian Kingsley-Hughes / Getty Images)

Rovatok