Az 1986-os csernobili katasztrófa után a hatóságok több ezer embert evakuáltak az atomerőmű környékéről, de a házi kedvencek sok esetben nem tudtak menekülni. Több évtizedes vizsgálatok igazolták, hogy a ma a térségben élő kutyák a 37 évvel ezelőtt ott élt ebek leszármazottai. Hogy éltek túl, hogy szaporodtak?
Az 1986. április 26-i kataklizma után mentőcsapatok keresték az elhagyott vagy kóbor állatokat, hogy végezzenek velük, és így megállítsák a sugárzás terjedését, de maradtak túlélők. A ma is a környéken bóklászó elvadult kutyákból gyűjtött DNS-mintákból kiderült, hogy vagy a baleset idején a régióban élő kutyák leszármazottai, vagy olyanoké, amik itt telepedtek le.
A Science Advances folyóiratban március 3-án publikált tanulmányt a Nature ismertette. Ebből derült ki, hogy a kutatók már évek óta vizsgálják, hogy alkalmazkodtak a túléléshez ezen a radioaktív helyen a kutyák. Az analízisek célja, hogy megértsék, hogyan hat a hosszú távú sugárterhelés az emberi genetikára és egészségre.
Elaine Ostrander, a marylandi Nemzeti Egészségügyi Intézet genetikusa és a tanulmány társszerzője úgy nyilatkozott:
Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megértsük, mi történik, amikor nagy emlősök generációi élnek ellenséges környezetben.
A baleset után néhány hónapon belül elhunyt az erőmű mintegy 30 dolgozója, a kiérkező tűzoltók, de pontos adatok a halottakról ma sem állnak rendelkezésre, egyrészt a hatóságok titkolózása miatt, másrészt mert a sugárzás következtében kialakuló későbbi daganatokat nem követte senki. Tény, hogy a környéken kiszáradt és meghalt a növényzet, és egész rovarfajok tűntek el.
37 évvel a katasztrófa után is vizsgálják, hogy a megmaradt, még ma is tapasztalható alacsony szintű radioaktív anyagok milyen hatással vannak a mai növényekre és állatokra. Az acél- és betonszarkofágban eltemetett erőmű közelében a kutatók magas genetikai mutációs rátát mértek molnárfecskékben, muslincákban. De az még mindig nem világos, hogy az alacsony szintű sugárzásnak milyen egészségügyi hatásai vannak, pedig fontos lenne tudni: az emberek bizonyos munkahelyeken és környezetben (orvosi vizsgálatok, atomerőművek) állandóan tapasztalják.
Timothy Mousseau, a Columbiai Dél-Karolinai Egyetem evolúciós ökológusa, az új tanulmány egyik társszerzője 2017-ben csatlakozott egy önkéntes misszióhoz a tilalmi zónában, aminek során az erőmű körüli 2600 négyzetkilométeres területen élő több száz kóbor ebnek adtak állatorvosi ellátást. Mousseau és munkatársai három éven keresztül gyűjtöttek mintákat az itteni mintegy 300 kutyától. A szemfogak DNS-elemzéséből kiderült, hogy a helyi négylábúak a katasztrófa idején itt élt kutyák leszármazottai, és genetikailag különböznek a néhány kilométerre élő társaiktól.
Tehát nem mentek el, képesek voltak túlélni, sőt szaporodni.
Ostrander szerint A kutyák DNS-mintái azért nagyon érdekesek az embernek, mert hasonló helyeken és étrenden élnek, mint mi.
De az is igaz, nem könnyű kideríteni, hogy a kutyák milyen genetikai elváltozásait okozza a sugárzás, és melyeket más tényezők – például a beltenyésztés vagy a nem radioaktív szennyezők. Újabb mintavételt júniusra terveznek, aminek során a kutató csapat egy nem kormányzati szervezettel dolgozik a kutyák élelmezésén, hogy a háborúban se veszélyeztesse semmi e különös csoport túlélését.
(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)