Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mivel semmisítenék meg a Nemzetközi Űrállomást

2023. március 18., szombat 07:22

A NASA azt tervezi, hogy jövőre belefog egy új vontató űrhajó fejlesztésébe, ami lehetővé tenné a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Földbe csapódását. A projektre egyelőre csak 180 millió dollárt biztosítottak, pedig szakértői vélemények szerint legalább egymilliárd dollárra lenne szükség.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tavaly februárban közölte, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) 2030-ig folytatja működését. Ezt követően elindul vízi temetőjébe, a Csendes-óceán civilizációtól legtávolabb eső pontjára. Az űrállomást több mint harminc évvel az 1998-as fellövése után 

2031 januárjában letérítik pályájáról, és amikor elhagyja, elkezdődik a látványos zuhanása, amely végén vízbe csapódik a Nemo-pontnál.

A Nemo-pont nagyjából 2700 kilométerre van a szárazföldtől, és kiszolgált űrállomások, régi szatellitek és más, ember által alkotott űrszemét temetőhelyeként ismert.

Most újabb részletek derültek ki arról, hogy mi fog történni a Nemzetközi Űrállomással. A Fehér Ház által jóváhagyott költségvetésben ugyanis az is szerepel, hogy jövőre 27,2 milliárd dollár állami támogatást kap a NASA, amely összegből 

180 millió dollárt (körülbelül 66,4 milliárd forintot) egy új vontató űrhajóra különítenek el, amit a következő hat-hét évben fejlesztenek ki a tervek szerint.

Ennek az űrhajónak lehet majd az a feladata, hogy biztonságosan letérítse a pályájáról, majd eltávolítsa a Nemzetközi Űrállomást. Ha ez a fejlesztés megvalósul, akkor az Egyesült Államok már nem kényszerül arra, hogy az orosz Progressz űrhajót vegye igénybe az ISS megsemmisítéséhez, amely kizárólag ellenőrzött körülmények között történhet meg.

Kathy Lueders, a NASA egyik tudósa szerint azonban a 180 millió dolláros összeg kevés lesz. Szakértők véleménye alapján ugyanis majdnem egymilliárd dollárba kerül egy ilyen gép megépítése és a küldetés lebonyolítása. A fejlesztési munkálatokat az előzetes tervek alapján 2024-ben indítaná el a NASA – írja a space.com.

Az elmúlt fél évszázadban rengeteg szerkezet került a Nemo-pontba, többek között a MIR űrállomás is. A tervezett becsapódás a civilekre nem lesz veszélyes, mivel a legközelebbi település is 2690 kilométerre található.

Rovatok