Index Vakbarát Hírportál

Bedurvultak a kardszárnyú delfinek, már hajókat süllyesztenek el

2023. május 30., kedd 21:41

Furcsán viselkednek a kardszárnyú delfinek az utóbbi években. Habár véletlenül sem a szelídségükről híresek, korábban nem támadtak meg rendszeresen hajókat. A tengerbiológusok értetlenül álltak az incidensek előtt, de két lehetséges magyarázatot is találtak.

Három orka (Orcinus orca), más néven gyilkos bálna támadott meg május 4-én egy hajót a Gibraltári-szorosban, Spanyolország partjainál. Éjjel csaptak le a jachtra, és átlyukasztották a hajókormányt. Werner Schaufelberger kapitány visszaemlékezései szerint két kisebb és egy nagyobb orka volt, és amíg a kicsik hátul rázták a kormánylapátot, a nagy oldalról teljes erővel döngölte a hajót. A kapitány úgy látta, hogy a kisebbek a nagyobb orkát utánozták, megfigyelték annak technikáját, és némi nekiúszást követően ők is belecsaptak a hajóba. A spanyol partiőrség ugyan kimentette a legénységet, és a hajót elvontatták Barbatéba, de

a hajó a kikötő bejáratánál elsüllyedt.

Két nappal korábban egy hat orkából álló csapat intézett támadást egy másik, szintén a Gibraltári-szorosban hajózó vitorlás ellen. Szemtanúk szerint az anyaorka ott is arra tanította borjait, hogyan kell belecsapódni a kormánylapátba, és meghintáztatni a hajót. 

Annyira elharapóztak a támadások, hogy a Facebookon már egy több mint 13 ezer fős csoport is alakult, ahol szemtanúk és áldozatok osztják meg „élményeiket”, a videókat pedig feltöltik a YouTube-ra.

A kormánylapátokra hajtanak

De mi lelhette őket? Mit akarnak a kormánylapátoktól? Azt biztosan lehet tudni, hogy a kardszárnyú delfinek nem éppen a legszendébb állatok, de azt nem egészen, hogy miért szaporodtak el a hajókat ért incidensek az utóbbi időben.

Egy, a Marine Mammal Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint 2020 májusában kezdődtek a támadások a Gibraltár-szoros és az Ibériai-tenger vizein, amelyek azóta egyre gyakoribbakká váltak. A többtonnás vízi emlősök többnyire ugyanazt a taktikát követik: a hajók fara felől közelednek, és célba veszik a kormánylapátot, majd alaposan megpüfölik és megcibálják a hajók testét. Aztán mikor sikerül mozgásképtelenné tenniük azokat, hirtelen elveszítik érdeklődésüket irántuk és távoznak. Nagyon belelendültek, mert 2020 óta ötszáz támadást jegyeztek fel. A legtöbb nem okozott ugyan nagyobb kárt, három hajót viszont hullámsírba küldtek. 

Van már egy agresszív gyanúsított…

Könnyedén megtehetik. Ők az egyik leggyorsabban úszó tengeri emlősök, akár 50 kilométer/órás sebességgel is képesek magukat előrehajtani farokúszóikkal, miközben melluszonyaikkal kormányoznak, és teljes testükkel képesek a víz fölé ugrani, akár függőleges testhelyzetben is (tengerbiológusok szerint ilyenkor kémlelnek).  

Még a szarvasokat is megtámadja a tengerek csúcsragadozója

Nem bálna, de valóban gyilkos az orka (Orcinus orca), alias kardszárnyú delfin, az emlősök osztályába és a páros ujjú patások rendjébe tartozó legnagyobb testű delfinfaj. Példányaik akár 8 méter hosszúra és 6 tonnásra is felcseperedhetnek felnőttkorukra. A világ összes tengerét belakták, és örökké mozgásban vannak, naponta átlagosan száz kilométert is megtesznek.

Ők úsznak a tengeri tápláléklánc csúcsán, természetes ellenségei (az emberen kívül) nincsenek. Étvágyuk határtalan (naponta 200 kilogrammal zsákmánnyal már kezdik beérni), ezért szinte minden nagyobb testű tengeri állatot válogatás nélkül megtámadnak és megesznek. Még a náluk nagyobb bálnákat, a szürkebálnát és a nagy sziláscetet is (feltehetően ezért ragasztották rájuk a bálnavadászok a gyilkos bálna, killer whale nevet).

Étlapja terjedelmes: delfinek, rozmár, elefánt- és oroszlánfóka, fehér cápa, óriás cápa, elektromos rája, tőkehal, teknős, pingvin, tengeri madarak, tengerszorosokon átúszó jávorszarvasok, partokon kószáló birkák, delfináriumok idomárai és a látogatók kutyái.

Egyelőre csak találgatják a barátságtalan viselkedés okait. Nem kizárt, hogy valami trauma hatására pikkelnek a vitorlásokra. Az egyik gyanúsított egy White Gladis nevű orka nőstény, aki vélhetően összeütközött egy hajóval, esetleg egy halászháló csapdájába került, mindenesetre kínok kínjait élhette át, ami megváltoztatta a viselkedését, és kirívóan agresszívvé vált. Ő indíthatta el a hajók elleni támadásokat pár éve, és mivel a kardszárnyúak erősen szociális lények, szívesen utánozzák egymás viselkedését. A bizarr szokás pedig szélesebb körben elterjedhetett közöttük, annak ellenére, hogy a hajókba csapódás számukra is kockázatos. Ezt a teóriát erősíti, hogy az attakok többségében a kormánylapátokat harapták meg, hajlították vagy törték el.

…de lehet, hogy csak játszik

Létezik egy szelídebb elképzelés is, miszerint nem traumatikus védekező agresszióból vagy bosszúból, hanem pusztán játékból döngölik a hajókat, és vegzálják a kormánylapátokat. Már csak azért is, mert hihetetlenül kíváncsi, játékos és tanulékony állatok, akik között most éppen a hajóborogató hóbort hódít.

A pajkosan játszadozó gyilkos bálnák képzete azonban nem feltétlenül orkamániás tengerbiológusok felmentő és megbocsátó feltételezése. Feljegyezték, hogy egyszer a washingtoni Puget Sound szoros orkái döglött lazacot kezdtek viselni a fejükön, és ezt a trendet is egy nőstény indította el, ami gyorsan elterjedt. Az extravagáns divathóbort azonban csak hat hétig tombolt közöttük, és hiába próbálták páran újraéleszteni a következő nyáron, a lazackalap-bolondéria, úgy tűnik, végleg lecsengett közöttük. A kérdés csak az, mikor fognak ráunni a hajószekírozós játékra, és az is, hogy mit fognak kifundálni ezután.  

(Borítókép: François Gohier / VW Pics / Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok