Index Vakbarát Hírportál

Egy gyümölcs lehet az Alzheimer-kór és a demencia elleni harc kulcsa

2023. augusztus 28., hétfő 06:08

Egyszerűbb helyen találhatják meg az Alzheimer-kór ellenszerét, mint azt bármikor is gondolni mertük volna, az élelmezéskutatók szerint ugyanis a napi szintű almafogyasztás segíthet a betegség kialakulásának megelőzésében. Mindennap egy alma, az orvost tényleg távol tartja?

Gyerekként vélhetően a legtöbben hallhatták szüleiktől, hogy a répa elfogyasztásától fütyülni fogunk tudni, míg a napi egy alma megevése miatt a doktor bácsit sem kell gyakran meglátogatnunk.

Az egészséges táplálkozás kapcsán nem telik el úgy nap, hogy a kutatók és a tudósok ne tennének új felfedezést, így az is mindig változik, hogy pontosan mi az, amit megehetünk, minek kifejezetten javasolt a fogyasztása és mi az, amit messziről kerülnünk kell.

Mindez már tényleg egyáltalán nem meglepő, azt azonban korábban biztosan kevesen gondolták csak, hogy

A „MINDENNAP EGY ALMA, AZ ORVOST TÁVOL TARTJA” MONDÁS OLYAN BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉRE ÉS KEZELÉSÉRE IS IGAZ LEHET, MINT AZ ALZHEIMER-KÓR VAGY ÉPPEN A DEMENCIA.

Ezt az elméletet legutóbb egy sydney-i tudós, dr. Vincent Candrawinata élelmezéskutató kezdte terjeszteni, aki állítja, bizonyítékok vannak arra, hogy a rendszeres almaevés javítja a memóriát és csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát – hiszen a gyümölcs temérdek fontos, elengedhetetlen vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.  

Az alma ugyanis gazdag fenolokban, például flavonoidokban, amelyek csökkenthetik az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát azáltal, hogy megvédik az agyat a káros anyagoktól.

A flavonoidok – amelyek sok más gyümölcsben és zöldségben is megtalálhatók – ráadásul erős antioxidánsok, amelyek csökkenthetik a depresszió és a szorongás tüneteit is.

Fontos a gyümölcs, de a csokoládé és a bor is működhet

Egy korábbi 2800, ötvenéves résztvevő bevonásával készült amerikai tanulmány szintén megállapította, hogy azok, akik kevésbé flavonoidban gazdag ételeket esznek, 2-4-szer nagyobb valószínűséggel szenvednek Alzheimer-kórban vagy demenciában későbbi életük során, mint azok, akik rendszeresen fogyasztják ezeket.

A flavonoidok olyan fenolos vegyületek, amelyek a gyümölcsökben, például az almában és a körtében, valamint a zöldségekben, például a kelkáposztában és a spenótban magas arányban előfordulnak, de a csokoládé és bor is tartalmazza. Ezek a vegyületek, ha megfelelően felszívódnak, jótékony hatással vannak egészségünkre. Tanulmányok kimutatták, hogy a flavonoidok és flavonolok magasabb mennyiségű bevitele összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatának megelőzésével

– magyarázta az élelmezéskutató a Daily Mail-nek. 

Ennek ellenére nem érdemes az almát félredobni a bor és a csoki miatt, hiszen a gyümölcs jóval magasabb arányban tartalmaz flavonoidokat, ráadásul a fogyasztása fontos vitaminokkal és ásványi anyagokkal látja el a szervezetet,

amelyek megvédik az agysejteket a neurotoxicitástól, ami neurodegeneratív rendellenességekhez vezethetne.

Neurotoxicitásról akkor beszélünk, ha a szervezet idegrendszere természetes vagy ember által előállított mérgező anyagok hatásának van kitéve, és megváltoztatja az idegrendszer normál tevékenységét és működését. Ez végül az agyi neuronok megzavarásához vagy megöléséhez vezethet. 

Nincs rá gyógymód, de megelőzhető lehet

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, fordulatot hozhatnak az Alzheimer-kór elleni küzdelemben azok az új gyógyszerek, amelyek lassítják a szellemi hanyatlást, ugyanis jól teljesít az Egyesült Királyságban végzett klinikai teszteken az Alzheimer-kór ellen a donanemab nevű új gyógyszer.

Az antitestalapú készítmény az idegrendszeri és szellemi leépüléssel járó, ma még gyógyíthatatlan betegség korai fázisában alkalmazzák, az idegeket tönkretevő felszaporodó fehérjék eltávolítására. A betegség azonban egyelőre nem gyógyítható, a kialakulás kockázatának megakadályozása azonban egyre kevésbé tűnik lehetetlennek. 

Az egyik megoldás az egészséges életmód követése lehet, beleértve a kiegyensúlyozott étrendet és a testmozgást is, hiszen ezek egyaránt nagyszerű módjai annak, hogy csökkenteni lehessen a betegség kialakulásának kockázatát. 

Elképesztő belegondolni, hogy egy olyan egyszerű gyümölcs, mint az alma, ilyen fontos szerepet játszhat az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatának csökkentésében. Az alma jó pektinforrás, egy oldható rost. A tanulmányok és a kutatások bizonyítják, hogy az ilyen típusú rostok nagy mennyiségben történő fogyasztása a depressziós és szorongásos tünetek kialakulásának alacsonyabb kockázatához köthető

– vélekedett dr. Vincent Candrawinata.

Rovatok