Körülbelül Kr. előtt 400 ezerben jelenhettek meg, és 300 ezer évig rótták Európát, mielőtt kihaltak. De még ma is vannak olyanok, akik magukban hordoznak néhány gént a Neander-völgyből.

A Bagdadtól 800 kilométerre északra fekvő Shanidar-barlang után Shanidar Z névre keresztelték azt a Neander-völgyi nőt, akinek a koponyáját most rekonstruálták. Csontvázának alsó részét 1960-ban tárta fel Ralph Solecki amerikai régész, akkor legalább 10 Neander-völgyi ember maradványai is előkerültek az iraki barlangból. A testek elhelyezése arra engedett következtetni, hogy igazi temetési szertartást kaptak, ráadásul megkövesedett virágport is találtak a környezetükben. Solecki ezért úgy vélte, virágágyakra temették őket.

De a leletek feltárása nehézkes és időigényes volt az arab–nyugati politikai ellentétek miatt. Majdnem 50 évbe telt, mire a cambridge-i és a liverpooli egyetemek kutatóit újból beengedték az észak-iraki Zagrosz-hegységbe. Shanidar Z koponyája lehet az eddig ismert legjobb állapotú Neander-völgyi lelet, de maradványai kilapultak a feltételezések szerint egy, a halála után nem sokkal történt sziklaomlás miatt.

Graeme Barker, a Cambridge-i McDonald Régészeti Kutatóintézet munkatársa szintén részt vett a Shanidar-barlang ásatásain, és elárulta, hogy az első lelet vizsgálatakor csak az volt a céljuk, hogy meghatározzák a korát, és megfejtsék, miért haltak ki a Neander-völgyiek, és akkor sorra bukkantak elő az újabb csontok.

Empatikus ősember

Shanidar Z az ötödik volt azok között, akiket eltemettek a barlang közepén lévő szikla mögött. A régészek szerint a kő jelzés volt, hogy vissza tudjanak ide térni temetkezni. A közelmúltbeli kutatások egyik régésze, Chris Hunt úgy nyilatkozott, Ralph Solecki teóriája, miszerint virágágyakra temették a halottakat, nem állja meg a helyét, mert a talált pollenek a barlang talajába fúródó méhektől származhatnak. De ez nem cáfolja azt, hogy a Neander-völgyiek empatikusak lehettek. Éppen Solecki indította el ezt a gondolatot a virágágyas temetéssel és a Shanidar 1-gyel, mert ennek a tetemnek a csökevényes karja, ízületi gyulladása, halláskárosodása biztos együttérzést követelt társaitól.

A talált csontok egy helyen ugyanabban a helyzetben és ugyanabba az irányba fordítva helyezkedtek el,

Céltudatos viselkedésnek tűnik, ami az eddig elterjedt felfogástól, miszerint életük brutális, kemény és rövid volt, erősen különbözik.

Shanidar Z vázát és a környező üledéket a feltárás helyén meg kellett erősíteni egy ragasztószerű fixálószerrel, mielőtt több tucat kis, fóliába csomagolt tömbben eltávolították volna. Ezután az arcrekonstrukció első lépéseként összerakták a több mint 200 koponyadarabot. A feladat a vezető antropológus, Emma Pomeroy szerint olyan volt, mint „egy 3D-s kirakó, aminek nagy a tétje”, különösen mert a részek nagyon puhák voltak, ahogy Pomeroy fogalmazott, egy teába mártott kekszhez hasonlóak.

Az újjáépített koponyát ezt követően 3D-vel kinyomtatták. Pomeroy elmondta, hogy a Neander-völgyi koponyák nagyon különböznek a mai ember koponyájától, mert sokkal nagyobbak a szemöldökcsontok, és hiányzik az álluk. De a rekonstruált arc mégis azt mutatja, hogy ezek a különbségek nem voltak olyan élesek,

Olyannyira, hogy szinte minden ma élő embernek még mindig van Neander-völgyi DNS-e.

Ami nem is olyan meglepő, ha arra a néhány évvel ezelőtti kutatásra gondolunk, ami genetikai szekvenálással feltárta, hogy volt egy korábban ismeretlen, Európába irányuló migráció, ami alatt a Neander-völgyiekkel való keveredés igen gyakori volt. A kutatás fog- és csonttöredék-elemzésén alapult, amiket egy bulgáriai barlangban találtak. A maradványok olyan egyénektől származnak, akik szorosabban kapcsolódnak a mai kelet-ázsiai és amerikai populációkhoz, mint az európaiakhoz. Ez azt bizonyítja, hogy folytonosság volt Európában a legkorábbi modern emberek és a későbbi eurázsiai emberek között.