A kognitív kutatások modelljei szerint a szellemi és fizikai munka túl sok energiát emészt fel, ezért lustulunk be, nem állunk fel a kanapéról, hogy elmenjünk sétálni, és nem olvasunk már könyveket sem. De ennél komplexebb a dolog, mert ha mégis cselekszünk, akkor megnő az önértékelésünk. Ez az erőfeszítési paradoxon.
Pszichológusok és közgazdászok közös kutatása bizonyította, hogy minden élőlény hajlamos az erőfeszítést a jutalommal társítani, és néha éppen azért választunk ki bizonyos tevékenységeket, mert erőfeszítést igényelnek. Gondoljunk csak arra, hogy mennyien adják a fejüket hegymászásra, maratonfutásra. Nem véletlenül, az erőfeszítés értékessé tesz minket és a cselekvést is.
Mi is az erőfeszítés? A szellemi és/vagy fizikai aktivitás szubjektív felerősödése valamilyen cél elérése érdekében. Az erőfeszítés a viselkedés intenzitására vagy amplitúdójára vonatkozik, de nem utal semmilyen konkrét célra. Az erőfeszítés akaratlagos, szándékos folyamat, amit az organizmusok alkalmaznak.
Ha az erőfeszítést következetesen jutalmazzák, az emberek megtanulják, hogy értékes a cselekvésük, még ha energiabefektetéssel is jár. A kognitív pszichológia, az idegtudomány és a közgazdaságtan együtt vizsgálta az erőfeszítéssel járó tevékenységeket, modelljeik szerint akár fizikai, akár mentális az erőfeszítés, energiabefektetéssel jár, ezért hajlamosak leszünk kerülni, de hozzáadott értéket is képviselhetnek a nehéz feladatok, és néha éppen ezért választjuk őket. Az erőfeszítésnek nagy szerepe lehet a motivációban, a kognitív kontrollban és az értékalapú döntéshozatalban.
Mi lehet erőfeszítés? Akár a busz utáni futás vagy a rendszeres sportolás, a tanulás, a diétázás. Az erőfeszítés akár önmagában is értékesnek vagy kifizetődőnek tekinthető: az alpinisták pont azért értékelik a hegymászást, mert az olyan fáradságos, erőfeszítése másodlagos megerősítővé válik. De ugyanez a helyzet egy bútor összeszerelésével: ha nehéz összerakni az éjjeliszekrényt, sokkal jobban fogunk vigyázni rá, mint egy házhoz szállított kész kis szekrényre.
Az emberek jobban dolgoznak, ha a feladat nehezebb, de ehhez kell a hajtóerő, ösztönzés és a megfelelő igényszint. Ha nem elég nagy a kihívás a feladatban, akkor nem stimulál minket eléggé. Ha emeljük az erőfeszítés mértékét, akkor nem lesz sem unalom (ami az elkötelezettség, a stimuláció, az izgalom hiányából is eredhet), sem lustaság.
Az erőfeszítés jelzi az elhivatottságot és az elkötelezettséget is, növeli a szimpatikus idegrendszer aktivitását, beleértve a vérnyomás emelkedését, az izzadást, a pupillatágulást. Szorongással, stresszel és akár frusztrációval is járhat.
Az erőfeszítéssel korreláló értéktulajdonítás visszamenőleg is működik: ha valaki keményen dolgozott, hogy bekerüljön egy csoportba, jobban kedveli és többre tartja ezt a csoportot, mint aki könnyen csoporttaggá vált. A mögöttes gondolat az:
Ennek a tárgynak, szerveződésnek vagy eredménynek értékesnek kell lennie, ha erőfeszítést teszek annak megszerzésére.
Az erőfeszítés hozzáadott értékét az emberi agyban is kimutatták: a megerőltető teljesítmény jutalmazó visszacsatolása felerősíti a jutalomra érzékeny agyterületek által generált jeleket.
Ezeket az erőfeszítés-érték összefüggéseket már több fajnál is kimutatták, a patkányok nagyobb értéket tulajdonítanak a nagy erőfeszítést követő táplálékjutalomnak, mint az alacsony erőfeszítést követő ennivalónak. Hasonló eredményeket találtak galamboknál, seregélyeknél, sőt gerincteleneknél is, például a sáskáknál. Az érték egy tárgy objektív értéke és a megszerzése során fennálló állapota közötti kontrasztból származik. Ha nehéz megszerezni, értékesebb, ez az attitűd befolyásolhatja a jótékonykodást, altruizmust is: ha erőfeszítést, fájdalmat kíván meg a jótett, akkor értékesebbnek tartjuk, mintha könnyen adjuk. Egy szegényebb ember pénzbeli adománya értékesebb, mint egy gazdagé.
És a befektetett energia másodlagos megerősítéssé is válhat, például a patkányoknál, de a gyerekeknél is megfigyelték, hogy ha jutalmat kapnak erőfeszítéseikért, akkor más feladatokban sem kímélik magukat.
Az, hogy ki mennyi erőfeszítésre hajlandó, nagyban függ a személyes múlttól, a frusztráció toleranciától és a kultúrától. Például a protestáns erkölcs és hitvilág szerint működő társadalmak komoly értéket tulajdonítanak a kemény munkának. Nem is a lazsálásról híresek a skandináv országok.
Az emberek azonban csak egy határig hajlandóak erőfeszítéseket tenni, és minden olyan, ami ezen a határon túl további erőfeszítést igényel, leértékelődik. Így a túlzott erőfeszítések megszakíthatják az erőfeszítés-érték kapcsolatot.
Ezek a nagy energiabefektetések több formában jelentkezhetnek, odafigyelésben, célirányosabb döntésekben, a jobb tanulási eredményekben és a mentális egészség javulásában is. Az erőfeszítés értéke részben megmagyarázza azt is, hogy egyesek miért alkalmasabbak arra, hogy szabadidejükben maratonokat fussanak, mint mások.