A magyarországi alkoholizmus évi 700 milliárd forintos kárt okoz az országnak, miközben az állam csak 150 milliárd bevételt szerez a jövedéki adóból. Az össznemzeti drogfüggés tehát rossz üzlet, és senki nem kommunikálja, hogy miért az. Talán túl kevés az évi 6-8 ezer halott? Vagy ide vezet, hogy nincsenek elrettentő képek a vodkásüvegek címkéin?
Az előző hét tartalmából:
A házi pálinkafőzés 2010-es legalizálásából a Fidesz drogpolitikájának enyhülésére lehetett következtetni. Az illegális szerek piacán ennek semmi nyoma nem volt, de az alkoholfogyasztást inkább bátorították, mint gátolták. És ez most sincs másként.
A reptéri vámmentes boltok töményital-pultjának árcímkéi és a szépen zárjegyezett üvegek láttán úgy tűnhet, hogy az alkoholfogyasztás tuti biznisz. Mindenkinek. A minőségi pia sokba kerül, de az emberek szívesen fizetnek azért is, miközben az állam rengeteg adóbevételt kaszál, és a nap végén mindenki boldog. Sőt, a rendszeres ivók joggal mondhatják, hogy az alkoholos egészségkárosodást fizesse a tb, azért kap az állam adóbevételt a pia után.
Csakhogy ami prózában jól hangzik, matekban már sehogy se jön ki. Sőt, már tíz évvel ezelőtt se jött ki: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-as adatai szerint Magyarországon évente körülbelül 250 milliárd forintot költenek alkoholra. Ebből az állam adóbevétele 150 milliárd forint. Magyarországon ma több mint 2-2,5 millió ember számít mértéktelen ivónak vagy alkoholistának, és ez évente 700 milliárd forintos kárt okoz.
Bár ez a 700 milliárd forint úgy jött ki, hogy beleszámolták a munkaképtelen alkoholisták kieső GDP-termelését, illetve az ittas vezetések, sérülések és balesetek okozta gazdasági és társadalmi károkat, ez a szám azt is jól illusztrálja, hogy az alkoholizmus problémája nem áll meg a teli pohár és az alkoholista szája között. A túlzásba vitt alkoholfogyasztás nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi és gazdasági szempontból is káros.
Több oka is van, hogy ezt nehéz kommunikálni:
Ahogy más kábítószerekre, úgy az alkoholra is érvényes, hogy a vele szemben kialakított tolerancia nagyban függ a fogyasztótól is. A rendszeres kisfröccsöző éppúgy alkoholistává válhat, mint azok, akik kinyalják a pálinkásüveget. Alkoholistának az számít, aki minden negatív körülmény és mellékhatás ellenére is folytatja az ivást, és nem tudja abbahagyni.
A WHO definíciója szerint nagyivónak az tekinthető, akinek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, az interperszonális viszonyok károsodásával jár, károsítva az ivók társadalmi és anyagi helyzetét – írja a Webbeteg cikke.
Férfiaknál heti 21 egység, nőknél heti 14 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkoholmentes nap közbeiktatása mellett. Nagyivók azok a nők, akik heti 35, és azok a férfiak, akik heti 50 egység szesznél többet fogyasztanak. Egy egységnek számít egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér vagy 60 ml vörös bor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) ital.
Fontos: ezek a számok csak nagy általánosságban értelmezhetők. Lehet, hogy valaki már feleennyitől is alkoholbeteg lesz, másnak meg kétszer ennyi se kottyan meg.
Érdemes megkülönböztetni az alkoholizmust az alkalmi mértéktelen ivászattól (heavy episodic drinking). Az utóbbi lehet akár hétvégi szórakozási forma: a WHO adatai szerint főleg a kelet-európai országokban népszerű az alkalmi vedelés.
Ez önmagában még nem alkoholizmus, de komoly népegészségügyi kockázatot jelent még a fejlett országokban is – részben épp az ivás társadalmi elfogadottsága miatt. Ha úgy tetszik, az alkohol önmaga kapudrogja: a fogyasztása éppúgy vezethet jó hétvégékhez, mint tönkrement életekhez. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy világszerte kétmilliárdan küzdenek ilyen-olyan alkoholproblémákkal, és közülük 76,3 millióan alkoholbetegek.
A rendszeres szeszfogyasztással viszonylag könnyű felhagyni, de az alkoholizmussal már nem. Ha valaki alkoholfüggővé vált, csak ellenőrzött körülmények közt lehet leszoktatni róla. Az alkohol hatásmechanizmusa abban ugyanis hasonlít a barbiturátokéra, hogy
– vagyis a leszokáshoz nemcsak akaraterőre, hanem orvosi közreműködésre is szükség van.
Az alkohol okozta agykárosodás sokak által ismert tünete a delirium tremens, ami akkor lép föl, ha az alkohol károsította az agyi információáramlásért felelős receptorokat. Ha a szervezet nem jut alkoholhoz, az információáramlás egyensúlya felborul, ami a központi idegrendszer működési zavaraihoz vezet. Ezért okoz a delirium tremens alvászavarokat, izomrángást, reszketést, hányingert, hányást és hallucinációkat.
Az életveszélyes alkoholmegvonás állapotát az alkoholisták 5-15 százaléka átéli. Terápia nélkül ezeknek a 35 százaléka halálos kimenetelű, de kezeléssel ez az arány 5 százalékra csökkenthető. Az alkoholelvonó kúrákat épp ezért speciális intézetekben, illetve a pszichiátrián végzik; az orvosok görcsoldókkal és nyugtatókkal kompenzálhatják a leszokás okozta kínokat, illetve elősegíthetik a beteg rehabilitációját.
Az alkoholbetegek gyakran kapnak thiamininjekciót (azaz izomba szúrt B1-vitamint), mivel tabletta formájában bizonytalan a felszívódása. A thiamin viszont segíti a vérkeringést és a vérképződést, illetve a szénhidrát-anyagcserét. (Nem véletlen, hogy a vitaminmegvonás okozta beri-beri betegségnek is nagyon hasonlók a tünetei az alkoholmegvonáshoz.) Az elvonás közben szintén segíthetnek a benzodiazepin-származékok, például a diazepám – ezt az alkoholbetegek akkor kapják, ha a CIWA-Ar teszten 20 fölötti értéket érnek el a maximális 67-ből.
És ha az első néhány, valóban borzasztó napot az alkoholista túléli, még mindig előtte van a lehetőség, hogy bármikor újra a pohár után nyúljon. Drogfogyasztóknak gyakran javasolják terápiás célból, hogy költözzenek el a régi lakhelyük környékről, így nem fognak az ismerős helyek láttán a drogozásra asszociálni. De mit tehet egy alkoholista, akire minden sarkon mosolyognak a sörreklámok?
A statisztikai adatok azt mutatják, az emberek nem törődnek az alkoholfogyasztás veszélyeivel – igaz, a borosüvegek címkéire ritkán raknak olyan elrettentő üzeneteket, mint a cigisdobozokra. De vajon mi szerepelne a címkéken, ha őszintén beszélnének az alkoholizmus veszélyeiről?
A WHO friss felmérése szerint a magyarországi alkoholfogyasztás a világátlag kétszerese. Bár itt él a 15 évnél idősebbek 14,7 százaléka, a szeszfogyasztási részhozzájárulásuk már 25,7 százalék. Magyarországon a férfiak 31, a nők 6 százalékának van valamilyen alkoholproblémája, és nagyjából a felük (6, illetve 3,2 százalékuk) mondható alkoholistának.
Erről nyilván az is tehet, hogy Spanyolország után Magyarországon a legolcsóbb az asztali bor egész Európában, és mivel legálisan lehet tömény szeszt főzni házilag, az sem probléma, hogy a palackozott hazai tömény drágább, mint az import.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 475 ezerre becsüli a hazai alkoholisták számát, de ez a becslés csak a kezelt betegek számán alapul, pedig az orvosi ellátáshoz nem jutók száma ennél magasabb is lehet. Ráadásul a pálinkafőzés és a bizonytalan eredetű szeszesitalok is komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, mert ezekre nem vonatkoznak olyan szigorú előírások, mint a bolti töményekre.
Az addiktológusok szerint nem kizárt, hogy a fentiek miatt a magyarországi alkoholisták száma a KSH becslésénél sokkal magasabb, akár 700-800 ezer is lehet. Az alkoholfogyasztással kapcsolatos betegségek, mint a májzsugor vagy a hasnyálmirigy-gyulladás, minden évben 6-8 ezer áldozatot követelnek.