A napokban elindult a Magyar Tudomány Ünnepe, az a közel egy hónapon át tartó programsorozat, amellyel a Magyar Tudományos Akadémia a tudomány hazai népszerűsítésére törekszik. A cél közérthetően bemutatni a tudomány mai állását, és eloszlatni a gyakori tévhiteket. A szerda esti alkalom a védőoltásokkal foglalkozott, ami éppen a tévhiteket kifejezetten vonzó téma, úgyhogy volt miről beszélni. Két előadó, Dr. Kacskovics Imre immunológus és Dr. Kulcsár Andrea gyermekgyógyász mutatta be, hogy miért van szükség a védőoltásokra, hogy működnek és miért óriási hiba ellenezni őket. Oltásellenes kérdésekre is válaszoltak.
Boldog tudatlanságban élünk
– mondta Kacskovics Imre arról, hogy az oltásoknak köszönhetően a legtöbb régi nyavalyát már hírből sem ismerjük. Már akkor, amikor még ifjú állatorvosként járta a vidéket a baromfi-védőoltással, azt tapasztalta, hogy az ember gyakran csak akkor veszi komolyan a fenyegetést, ha testközelből ismeri a veszélyt: a legtöbb faluban az orvosoknak kellett összehajkurászni a csirkéket az oltáshoz, de ahol már egyszer átszaladt a baromfipestis, befogott állatokkal és friss kávéval várták a doktor urat.
A világon még mindig ötből egy gyerek nem kap védőoltást, ami miatt évi másfél millióan halnak meg. Kacskovics szerint viszont Magyarországon nemzetközi szinten is kiemelkedően jó a helyzet. Több európai járványügyi térképet is mutatott az utóbbi évekből, és a legtöbb közepén ott fehérlettünk mint tünetmentes terület, nálunk talán csak Szlovákia világított még látványosabban. Jó példa erre a kanyaró hazai pályafutása: néhány évtizede még 60 ezres csúcsokat döntögetett az esetek száma, mára viszont gyakorlatilag eltűnt.
Kaptunk egy oltástörténeti gyorstalpalót is, olyan érdekességekkel, mint hogy
Érezhető volt, hogy Kacskovics tényleg próbálja komolyan venni az egész programsorozat célkitűzését, és közérthetően előadni a mondandóját, bár néha így is elszaladt vele az állatorvosi ló, amikor látszott, hogy egy tudós lelkesedésének milyen nehéz gátat szabni, ha a saját területéről kérdezik. Nem is igazán sikerült: nemhogy a fél, de az egy órába is alig fért bele az előadása. Viszont tényleg sikerült elérnie, hogy néha az Akadémia nagyterme helyett egy jó értelemben vett iskolai órán érezzük magunkat.
Az immunrendszer és vírusvédelem működését például szemléletes animációval mutatta be. Mintha csak az Egyszer volt... az élet című ismeretterjesztő rajzfilm egyik epizódja tért volna vissza a kilencvenes évekből, vagy valamilyen videojáték, ahol az antitest-termelő sejtekkel kell minél több vírust kilőni, mielőtt elfoglalnák a bázist. Az előadáson használt animációkat meg is kaptuk az Akadémiától, itt nézhetik meg például azt, hogyan készíti fel a vakcina az immunkatonákat a harcra (először rá kell kattintani, aztán a szóközt nyomogatva lehet végigpörgetni).
De elmesélte azt is, amikor az állatkertnek segített oltóanyagot készíteni egy kis orrszarvú számára. Mivel a szülők megtagadták az önkéntes véradást, a legközelebbi állatkerti rokont, a pónikat csapolták le, így amikor az újszülött orrszarvú nem volt hajlandó szopni, pónivérrel itatták, hogy az anyatejjel megszerezhető védettséget átadják neki.
Kacskovics hangsúlyozta a nyájvédelem fontosságát. Ez a közösségi immunitást jelenti, vagyis hogy minél többen kapnak védőoltást, annál valószínűbb, hogy aki nem kap, az se betegedik meg, hiszen a fertőzés láncolata megszakad, ha csak védett egyénekkel találkozik a vírus. Magyarul nemcsak magunkat, de a közösséget is védjük, ha beoltatjuk magunkat. Ezért
Viszont hiába jó az átoltottság aránya össztársadalmi szinten, ha az oltásból kimaradók egy csoportba tömörülnek, mert így könnyen járvány alakulhat ki egy számszerűen jól álló közösségen belül is. Kacskovics szerint a fejlett világban jellemzően nem a legszegényebbek között terjed így el egy-egy fertőzés, hanem a tehetősebb oltásellenesek között, akik például szülőként egy iskolában összeállnak, és csoportosan nem oltatják be a gyerekeiket. Ahogy az az utóbbi évek nyugat-európai járványainál is történt.
A félreértés mindig veszélyesebb, mint a meg nem értés. Amit nem értünk, lassacskán fölvilágulhat, de amit félreértettünk, azonnal rögzül. Keserves munka később ezt a hamis tudást a lélekből kivakarni
– ezek nem Kulcsár Andrea, hanem Jókai Anna szavai, és Kulcsár az előadása zárásaként idézte őket, de az egész ennek a szellemében telt. Kacskovics színes előadása után Kulcsár úgy csapott le a hallgatóságra, mint a szivárvány utáni villám.
A bárányhimlőt például még sose láttam olyan félelmetesnek, mint amikor Kulcsár arról beszélt, hogy minden egyes ártatlannak tűnő kiütés egy-egy behatolási kapu a fertőzéseknek. Az
pedig olyan rémtörténetekkel oszlatta, mint a fiú esete, aki hat hónaposan esett át a kanyarón, hogy aztán húszéves kora körül, egy évtizedes küzdelem után haljon bele a szövődményekbe. De számára legalább nem volt akkoriban elérhető oltás, szemben azzal a spanyol fiúval, akit a szülei egyszerűen nem oltattak be, ezért idén nyáron belehalt a diftériába, miután a kórt 28 éve nem is látták az országban.
Kulcsár szerint nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy hiába vannak eszközeink a megelőzésre, sohasem szabad alábecsülni a fertőző betegségeket, mert azok nem tűnnek el csak úgy,
a természet ugrásra készen arra várakozik, hogy támadjon, és visszavegye a hatalmat.
A megelőző szemléletet hiányolja Kulcsár, nemcsak a szülők, de az egészségügy oldaláról is. Az orvosoknak túl későn kell kezelniük azokat a súlyos problémákat, amelyeknek ki se kellett volna alakulniuk, miközben gyakran még az oltáspárti szülők se tudják, milyen védőoltásra viszik épp a gyereket. Kulcsár szerint olyannak kéne lenni a tájékoztatásnak, hogy még maga a gyerek is tisztában legyen vele, mi ellen oltják be. Ezért tartja Kulcsár családtervezéskor kulcskérdésnek a fészekimmunizálást, vagyis hogy a felnőttek se adhassák át a fertőzést a csecsemőnek. De általában is kiemelte, hogy
Ha egy oltás elterjed, javulnak az adatok, visszaszorul a kór, ezért nem is törődünk az emlékeztető oltásokkal, így megszűnik a védettség, és újra kialakulhatnak a járványok. Ezért lenne fontos a felnőttek oltására nagyobb hangsúlyt fektetni. (Kacskovics szerint egyébként ez az ellustulás akár a bioterrorizmus veszélyét is hordozhatja.)
Kulcsár végig szinte feldúltnak tűnt az oltással elkerülhető tragédiák miatt, így teljesen hihetően hangzott, amikor azt mondta, h ő szégyelli magát, amikor látja, hogy például járványos agyhártyagyulladás ellen még a medikusok között is milyen alacsony az oltottság aránya. Saját bevallása szerint a hitvallása, hogy "a 21. században bűn megbetegedni és bűn szenvedni olyan betegségtől, ami elkerülhető volna.
Ha valaki nem él ezzel a lehetőséggel, és feleslegesen veszélyezteti a páciensét, saját gyerekét, akkor bűnt követ el.
Mindennek ellenére természetesen a hallgatóságban is megjelentek a védőoltást ellenzők, és bár a kérdésekkor a moderátor azt kérte, hogy ne személyes történetekkel álljanak elő a kérdezők, rögtön az első ilyen volt. De később is tapintható volt a téma érzékenysége, hiszen az oltásellenes szülők nehezen hibáztathatók azért, ha a bármilyen okból beteg vagy sérült gyermekük érdekében harcolnak (legalábbis ezt gondolják), és a sorsuk okait vagy okozóit keresik.
Ezért eleinte Kacskovics is személyes szülői tapasztalatával reagált, de az előadók nem kerülték meg a konkrét válaszokat se. Kulcsár például felidézte Andrew Wakefield történetét, aki minden idők legtöbbet hivatkozott visszavont tanulmányával büszkélkedhet. Ő volt az, aki 1998-ban begyújtotta az oltásellenes mozgalom rakétáit azzal, hogy egy nagynevű orvosi lapban a mumpsz, kanyaró és rózsahimlő elleni kombinált MMR-védőoltásról azt állította, autizmust okoz. Később egyértelműen kiderült, hogy Wakefield adatokat hamisított, autista szülők ügyvédei fizették, és saját vakcinájának próbált piacot teremteni – de az oltásellenes vihar azóta se vonult el igazán.
Az oltásellenesség valótlanságairól és veszélyéről már nem egyszer részletesen írtunk, de a lényeg, hogy a védőoltások és az autizmus között nincs semmiféle kapcsolat, viszont a Wakefield-tanulmány hatására bevont vakcinák nélkül a kanyarós esetek száma ugrásszerűen megnőtt. Kulcsár szerint gyakran esünk abba a hibába is, hogy azt hisszük, csak azért, mert valami az oltás beadása utáni időszakban történik, egyúttal az oka is maga az oltás. Ezt pedig mindig könnyebb is elhinni, mint hogy független eseményekről van szó, ezért nincs kit hibáztatni.